Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Lambert F. Peters: Der Handel Nürnbergs am Anfang des dreissigjährigen Krieges (Ism.: Gecsényi Lajos) I/289

290 TÖRTÉNETI IRODALOM 290 és balszerencse történelmet befolyásoló szerepéről. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem maradt meg a számok, a banki átutalások bűvöletében, hanem szorosan kutatásai körébe vonta a főkönyvekben szereplő 20 legnagyobb nürnbergi kereskedőcsalád társadalmi és családi viszonyait is, az 1575-1630 közötti évtizedekből. Ebben támaszkodott a nürnbergi levéltárak szerteágazó iratsorozataira, illetve a francia, olasz, osztrák, svájci levéltárak kisebb irategyütteseire és természetesen a szakirodalom páratlan gazdagságára. A módszertani, forráskritikai elemekkel megtűzdelt bevezetőben a szerző modellizálja a statisztikai átlagcéget; vizsgálja a kereskedelmi vállalkozásoknak az összlakossághoz viszonyított arányát (ezt az 1610-es évek végén a három városban 1-1,5%-ra becsüli); az árucsere összértékét; a kereskedelmi forgalom koncentrációját (a forgalom 80%-a a vállalkozások 15-20%-ára jutott); a különböző vállalkozásformákat (egyéni és családi); a bank munkanapjainak számát és a forgalom ehhez való viszonyát; az egyes országok (elsősorban az itáliaiak és németalföldiek), régiók és városok kereskedőinek részesedését a nürnbergi kereskedelemben; a váltóüzletek jellegét, nagyságát, lokális megoszlását. A „hanyatlás-tézis" áttekintésében — miközben nem felejti el hangsúlyozni az óvatos véleményalkotás szükségességét — sorra veszi mindazon jelenségeket (a városi patriciátus gazdaságpolitikáját, a csődök jellegét, a külföldi, elsősorban itáliai, vállalkozók magatartását), amelyek az eddigi történetírás érvrendszerében meghatározó helyet foglaltak el. Megállapítja, hogy a hajdani kereskedő-patríciusokból álló városvezetés (akik közül ekkor csupán két család vett részt a gazdasági életben) a 16-17. század fordulóján rendelkezéseivel nem akadályozta a fejlődést, sőt segítette a polgárság gyarapodását, új rétegek bekapcsolódását és felemelkedését az ipari és kereskedelmi tevékenységben. Igen figyelemre méltó, amit a csődökről ír, hiszen éppen ezek számának állítólagos növekedése szolgáltatja az általános válság egyik legfontosabb bizonyítékát. Rámutat többek között arra, hogy csak alapos elemzéssel dönthető el, vajon valóságos vagy csalárd módon előidézett csődről van szó és a valóságos csődök mennyiben reprezentativek egy-egy ágazat szempontjából. A csalárd csődökre számos jel utal, amikor is a vállalkozások új név alatt, módosult összetételben változatlanul működtek tovább. Végezetül ami a külföldi — itáliai és németalföldi — vállalkozókat (akik 40%-kal részesedtek a banki összforgalomból) illeti az ő helyben maradásuk racionálisan csakis egy stabil, jól működő, nemzetközileg elismert gazdaságban volt elképzelhető. A legnagyobb banki forgalmat felmutató húsz cég: Lumago, Ayrmann, de Braa, Beck, Muelleg, Viatis és Peller, Schwandörffer, Imhoff, Kleewein, Scherl, Fuerleger, Tucher, Odescalco, Hassenbart és Savioli, Marstaller, di Capitani, de Bourg, Benevieni és Sini, von Oyrl, Roth - általános jellemzése, a Nürnbergtől Velencéig, Lyonig, Sevilláig, Londonig, Amszterdamig, Bécsig, Prágáig és Krakkóig elágazó kapcsolatokkal, üzletfelekkel, beszállítókkal történő számbavétele, a cégekre szabott következtetésekkel és a megválaszolatlan kérdések felsorolásával együtt adja a válság-elmélettel szemben megfogalmazott érvek hátterét. Ebből a háttéranyagból fejthetők fel azok a szálak, amelyek a külföldi kereskedők bécsi árulerakatán keresztül Magyarország és Erdély felé vezettek, amelyeken át a 17. század első harmadában a nyugati iparcikkek változatlanul bejutottak az itteni piacokra és cserében a magyar élőállat, a nyersbőr, méz is Nyugat felé áramlottak. A Rottengatter és a Gösswein fivérek továbbá Hans Rottenburger már az 1570-es években üzletfeleik között tudhattak debreceni, kassai és nagyszombati polgárokat, utóbbiak sorában Thököly Sebestyént. A németalföldi Nikolaus von Occersel egykori faktora Andreas Kandier az 1590-es évtizedben hódoltsági és erdélyi kereskedők hitelezője, szállítója. Georg Lang és Paul Vogel vállalkozása a 17. század elején a Nyugat-Dunántúl számos mezővárosában, városában voltjelen, miként ott voltak Hans Heinrich Pilgram, Georg Trainer és a Pestalozzi család tagjai is. A Pestalozzik, akiknek ügyletei egész Nyugat-Európában és Lengyelországban is zajlottak, nemcsak a magyar marhabőr felvásárlásában voltak érdekeltek, de röviddel később a még mindig hasznot hajtó észak-magyarországi rézkereskedelembe is bekapcsolódtak. A felsoroltak kivétel nélkül — s ezt éppen Peters munkájából láthatjuk legszemléletesebben — a nürnbergi kereskedők élvonalába tartoztak. A Rottengatterek üzleti és családi kapcsolatban álltak a Viatis/Peller céggel; II. Rudolf egyik bankárja Bartholomeo Castello csődügyében (1606) Vogel és a Rottengatterek mellett a magyar kereskedelemben ugyancsak érdekelt Georg Ernst és Philipp Proebst is szerepelt. A szent-galleni Zoliikofferek, a magyar piac állandó szállítói, a thüringiai rézkereskedelemben érdekelt Abraham de Braa körében bukkantak fel. Georg Zoliikoffer marseille-i, genfi, lyoni, párizsi, spanyolországi üzletfelei mellett vevői között tudhatta nemes Almássy István kassai bírót, bécsi és krakkói üzletemberek sorát. A Banco Publiconál három év alatt évente átlagosan 89 000 aranyforintot forgalmazott. Mindezt azzal tesszük hozzá Lambert Peters értékes kötetének mondanivalójához, hogy a nürnbergi kereskedők kelet-közép-európai kap-