Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Mons Sacer 996–1996. Pannonhalma 1000 éve I–III. (Ism.: Szentpéteri József) I/277

278 TÖRTÉNETI IRODALOM 278 a 8. század legelejéről származó bizánci stílusú aranyozott ezüst mellkereszt árulkodik a keresztény hitnek ezen a vidéken való megjelenéséről. Érszegi Géza Szent István pannonhalmi okleveléhez fűzött részletes levéltani-filológiai kommentárt — mind külső (az oklevél anyaga, pecsétje és írása), mind belső ismérveit (a szöveg alapos elemzésével) mérlegre téve. A ma eredetinek tartott oklevélről azt hangoztatja, hogy az inkább egy több évszázados jogfejlődés írásba foglalásának eredménye, mintsem egy adott korban hitelesen kiadott kiváltságlevél. E megállapítás egy több évszázados kutatástörténet eredményeire támaszkodik, hiszen amióta 1581-ben először megjelent nyomtatásban, azóta a viták kereszttüzében áll az alapítólevél eredetiségének megítélése — minderről Thoroczkay Gábor számol be Szent István pannonhalmi oklevelének historiográfiájában. A máig tartó bellum diplomaticum végső következtetése szerint az eredeti példány helyett csak annak interpolált változata maradt ránk. Gerics József és Ladányi Erzsébet az államférfi Szent István örökségéről értekezik. Mindenek előtt arról az alapvetésről, hogy első királyunk Magyarországot Mária oltalmába ajánlotta, melyről a Nagyobb Legendában és a Hartvik-féle életrajzban olvashatunk. Ez vált alapjává az Árpád-kori magyar államfelfogásnak; erre hivatkozva tudták III. András királlyá koronázásakor a magyar trón fölötti pápai igényt visszautasítani abból kiindulva, hogy Magyarország Szent Péter helyett Mária örökségéhez tartozott. A régészet és a művészettörténészet eddig feltárt eredményeit tartalmazza a II. fabrica monasterii. Az apátság építésének története a középkorban c. fejezet. Marosi Ernő a bencés építészet az Árpád-kori Magyarországon témakör keretében a „rendi építőiskolák" problémakörét elemzi. Meglátása szerint e tanulmány lényege akár 20-30 évvel ezelőtt is megírható lett volna — a modern monasteriológia előmunkálatai csak most folynak, ezért nem léphetett föl a szintézis igényével. Téziseivel azonban összefoglalja a bencés rend magyarországi építészetének kezdeteire jellemző formagazdagságot. A mai kutatás általában elveti a „rendi építőiskolák" feltételezését, inkább a rendi szokások hatásáról, a nekik megfelelő elrendezési típusokról lehet beszélni. A 12. századtól kezdve a kevés számú építészeti típus széles körben elterjed, s a 13. században a bencés építkezéseken is nagyobb változatosság jelenik meg (Vértesszentkereszt, Aracs, Deáki). Ami pedig a rend hazai központját, Pannonhalmát illeti, László Csaba a történeti források, a korabeli ábrázolások és felmérések, majd az 1961-62-es, illetve az 1986-tól napjainkig folytatott régészeti ásatásokra támaszkodva mutatja be a monostor építészettörténetét. A legújabb felfedezések közül is kiemelkedik az első, 11. századi templom félköríves apszisának megtalálása a bazilika nyugati harmadában, valamint a 14. század végére keltezhető Volto Santo (Szent Arckép) részletének feltárása az északi kerengőfolyosó templom felőli falán. Takács Imre a monostor 13. századi újjáépítésének részletes leírását adja Uros apát működésének méltatásával együtt. Papp Szilárd a Mátyás-kori, késő gótikus építkezéseket (mindenekelőtt a kerengő, a fő- és mellékszentélyek boltozatai, Szent Benedek kápolna felméréseit) foglalja össze. A tanulmányokat nagyszámú illusztráció kíséri; a rekonstrukciós ábrák korszakok szerinti színezése megkönnyíti a rendkívül sok „szabálytalanságot" hordozó épületegyüttes periodizációjának nyomon követését. A kutatástörténeti áttekintések és az ásatások, műemléki helyreállítások nehézségei viszont arra intenek, hogy többször csupán a felmerülő problémák körvonalazása történhet meg — a sorok között sejtetett, vagy a jegyzetekben megfogalmazott ellentmondások feloldása az utókorra, az adott tudományterület kutatójának megítélésére vár. A III. fejezet litterae sacrae et profanae. Könyvkultúra a középkori Pannonhalmán címet viseli. Veszprémy László az apátság javainak Szent László korabeli összeírása alapján mutatja be a monostor könyvtárának 11. század végi — legalább 77 kötetes — állományát. Az összeírásban nem különülnek el szigorúan az egyes műfajok. Az értékes Evangeliariumokat kiemelve, a további könyveket őrzési helyük és használatuk szerint tartották nyilván: a szerkönyvek (homilia, collatio, sermo, sententiae) csoportja, majd az oktatás könyvei (Cicero, Lucanus, Donatus, Cato, Psalterium) következnek — tanúsítva, hogy mivel gyarapodott a fiatal magyar királyság, amikor feltárta kapuit a latin deákság és Európa előtt. Richard Prazak a Szent Zoerard és Benedek remetékről szóló legrégibb magyarországi legenda keletkezését és hagyományozását foglalja össze, amelyet Szent Mór, az egykori pannonhalmi bencés növendék már pécsi püspökként foglalt írásba. Bollók János a — valószínűleg szintén pannonhalmi bencés szerzőhöz köthető — Szent Imre-legendát elemzi. Rámutat, hogy a szüzesség és alázatosság erényét képviselő herceg nem az Intelmekből megismert trónörökös már, hanem a szent életű szerzetes ideáljának megtestesítője. Kapitánffy István a feltehetően velencei Cerbanus által fordított Hitvalló Szent Maximus Centuriae de caritate c. művét a latin és görög műveltség kapcsolódásaként — az eredeti szöveg