Századok – 1997

Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234

VITA 269 1976-ban elmondott és 1978-ban írásban megjelent opponensi véleményemben) kifogást emeltem a Bijelo Brdo-i kultúra nem kizárólagosan szláv értelmezése ellen, s Molnár Erikhez igazodtam,110

igaza van, de az már valótlanság, amikor azt írja: álláspontom azóta is változatlan maradt, s a magyar régészek eredményeit bíráló felfogásom 1996-ban is „ugyanezen a síkon mozog". Takács elfeledte, hogy egy, 1986-ban megírt és 1988-ban megjelent könyvemben éppen erre az 1976-ban elmondott opponensi véleményre mint az elmélet hattyúdalára utalva tagadtam meg a Molnár Erik-i tételt a magyar állam szláv alapjairól.111

Vissza kell utasítanom Takács azon gyanúját, mintha magam Molnár Erik nyomán holmi „pásztortársadalmi válság"-ról beszélnék mind a mai napig a 10. század második felében. Éppen nálam keményebb kritikusa kevés akadt e Molnár Erik-i tételnek.112 Elöljáróban sem ígértem részletes választ (az idő, a tér is megakadályoz, ugyanakkor a tényleges előrelépés, a problémamegoldás szempontjából meddőnek érzem a szellemi dagonyázást), talán már így is túl sokat időztem a félreértések, -magyarázások, csúsztatások stb. bemutatásánál. De egyetlen bekezdés erejéig még kérnem kell az Olvasó türelmét, ráadásul olyan kényes „ügy" kapcsán, amely nem tartozik szorosan a témához, de bíráló(i)m vitakultúrájára mégis rávilágít, továbbá részemről „becsületbeli" kérdés. Révész vitacikkéből szereztem tudomást — nem kis meglepetéssel — arról: Takács Miklós a Korai magyar történeti lexikon egyik (vélhetően a régészeti hagyaték) szócikkéről úgy vélekedik, hogy az Jelen formájában nem annyira az ő véleménye, mint inkább Kristó Gy. szerkesztői ceruzájának (s ollójának) terméke". Más szavakkal: megmásítottam (meghamisítottam) eredeti mondanivalóját. (Vajon honnan tudja Takács, hogy ha valóban hamisítás történt, a hamisító csak én lehettem, és nem — a kéziratokba velem egyenlő jogon belenyúlható — két másik szerkesztőtársam, Engel Pál és/vagy Makk Ferenc?) Nem akarom az Olvasót részletkérdésekkel untatni (pl. hogy miért volt szükség egyáltalán egy ilyen összefoglaló jellegű szócikkre vagy hogy miként került Takács utólag — és örömünkre — e szócikk szerzői közé), csak a szikár tényekre szorítkozom. A nevezett szócikket hárman készítették, Bálint Csanád, Kovács László és Takács Miklós.113

Takács Miklósnak 1993. május 14-én Szegeden kelt levelemben a fazekasság szócikk kapcsán megírtam: „semmit sem jelentetünk meg anélkül, hogy a szerző ne látná". Ennek az elvnek megfelelően juttattuk el utóbb az MTA Régészeti Intézetébe korrektúrára a régészeti hagyaték szócikk anyagát is, amelyet annak rendje-módja szerint onnan kijavítva visszakaptunk. Annak megállapítása, hogy a szerzőhármas hogyan osztotta meg a munkát egymás között, sem akkor, sem most nem volt a feladatom/feladatunk. Egy biztos, mi azt a szöveget jelentettük meg, ami a Régészeti Intézetből kéziratos javítással visszajött. Ha bárkit érdekel, a Szegeden őrzött, archivált anyagból írásvizsgálattal könnyedén kiderítheti, hogy ki, illetve hány kéz javított. Mindenesetre — hátha ez segít a javító személyének meghatározásában — a bibliográfiában a javító saját kezével több tétel bevételét kérte, olyanokat, mint Méri István, Árpádkori népi építészetünk feltárt emlékei Orosháza határában, illetve Kovalovszki Júlia, Telepásatások Tiszaeszlár-Basahalmon című műveit, amelyeket természetesen elfogadtunk, s a szócikk bibliográfiája így, e javítások figyelembevételével jelent meg. Nem tagadom, hogy bele-belenyúltunk egy-egy szócikkbe (azért vol-