Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 257 datot látott el, minden nomád (vagyis az állattartásban termelő) férfi egyszersmind harcos is volt, de nem földművelésbe befogott, szolgáltatásra kényszerített alávetett. Az én tételemmel Takács által egyetlenként „szembe"-állított Maszúdi-hely valójában nem áll szemben azzal. Ezt a következőkkel szeretném bizonyítani. Először: Takács nyilván azt tételezi fel, Maszúdi oly mélyen ismerte az általa leírt népek struktúrájának belső felépítését, hogy idézett helyén vertikális tagozódásról szólt. Vagyis minden egyes népnek nomád királya volt, maguk a népek pedig vagy nomádok vagy letelepültek. Ahhoz, hogy egy ilyen feltevést egyáltalán meg lehessen kockáztatni, analóg jelenségek sorát kellene felsorakoztatnia arra, hogy ez szokásos társadalom-felépítési elv a steppén. Ez az egyetlen forráshely nem bírja el azt a terhet, hogy egyszerre bizonyítsa a szociálisan tagolt nomád nemzetség/törzs/etnikum létét, illetve azt, hogy ez a magyarokra is érvényes. Másodszor: Maszúdi e minősítést négy népnek (b.dzs.n.y., badzsgirt, b.dzs.nak, núk.r.da) adta meg,74 nem részletezve, hogy melyik megállapítást melyikre érti. Ebből nagyon nagyfokú önkényességgel lehet csak arra a következtetésre jutni, hogy a magyarok azon népek közé tartoznak, amelynek királya nomád életet él, de a nép letelepült (és nem abba a csoportba, ahol a király is és a nép is nomád). Harmadszor (és ez a legdöntőbb mozzanat): nagy a valószínűsége annak, hogy Maszúdi szövegét nem a fenti (ráadásul nehézségekkel terhelt) módon kell értelmezni, vagyis ez a forráshely nem az arab szerző kiváltképpen jól értesült voltának bizonyságául szolgál. Sokkal természetesebb arra gondolni: a négy nomád elit népéhez egyaránt tartoztak nomádok (saját nemzetségük/törzsük/etnikumuk népe) és alávetettként letelepültek (azaz idegenek). Ez felel meg a szerte Eurázsiában megfigyelhető nomád társadalom-felépítési gyakorlatnak. Fel kell hívnom a figyelmet: nomád viszonyok közepette egy-egy népnév használata esetén mindig tisztázni kell, hogy a népről mint etnikumról vagy a nép nevével jelzett birodalomról, azaz a birodalomba befoglalt összes népről van-e szó.7 5 E különbség következetes érvényesítése sok tévedés lehetőségét küszöböli ki a kutatásban. S ha már Maszúdi került szóba, egy bekezdés erejéig megtörve a logikai gondolatmenetet, itt — és nem a jelen írás végén — térek ki Takács Miklós vitacikkének orientalisztikai vonatkozásaira. Nincs illetékességem, hogy érdemben foglalkozzam muszlim forrásokkal. Ezeket keletkutató szakembereknek kell elvégezniük. Megjegyzéseim éppen ezért nem a tartalmat, hanem csak a formai kellékeket érintik. Sukrallah szövegét azért idéztem 1995. évi Századok-cikkemben,76 mert Czeglédy átültetéséből és az ahhoz főzött magyarázatból is kiderült: tartalmaz új mondanivalót az eredeti Dzsajháni-hagyományhoz képest.7 7 A vonatkozó helyet, Sukrallah török átültetésének szövegét legfrissebben Zimonyi István újrafordította, s ennek alapján is egyértelmű, hogy a török textusnak van többlete a párhuzamos szövegekhez képest, s erre Zimonyi többször is (a forrást bevezető szövegben, a kútfő textusának kurziválásával és lapalji jegyzetben) felhívta a figyelmet.78 Nem igaz tehát Takács Miklós ellenem irányuló kritikai megjegyzése, hogy felesleges volt Sukrallahra hivatkoznom, mivel „átirata... nem tartalmaz új elemeket". Orientalistáknak kell dönteniük arról, hogy vajon megállja-e helyét Takácsnak al-Bakri szövegéhez főzött kommentálja a 9. századi magyarok kerekded agyagkunyhóiról. Magam két mozzanatra hívom fel a figyelmet. Egy-
