Századok – 1997

Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234

258 VITA részt: azon szónak (haima), amit Takács — Czeglédy nyomán — kerekded agyagkunyhónak értelmez, Takács szerint is első jelentése 'sátor'. Ennek tükrében nem meglepő, hogy egy orientalista szakember, Kmoskó Mihály ezt sátornak fordította, s ezen átültetést egy másik orientalista szakember, Zimonyi István, aki a fordítást sajtó alá rendezte — azzal, hogy lapalji jegyzetben nem helyesbítette — elfogadta.79

Másrészt: al-Bakri textusa nem önálló szöveghely, hanem a Dzsajháni-hagyomány kivonata. Ha a vitatott helyen az arab szerző kerekded agyagkunyhót értett, akkor két eset van: vagy visszamegy ez az értelmezés az eredeti Dzsajháni-passzusra (amit a hagyományt megörökítő más kútfők nem tükröznek), vagy pedig az al-Bakri önálló értelmezése (aminek 870 tájára és Etelközre vonatkozóan aligha van forrásértéke, mivelhogy al-Bakri Spanyolországban élt, és több mint 200 évvel a tárgyalt esemény időpontja után, 1094-ben halt meg). Ezek mérlegelése esetén Takácsnak szerényebben kellett volna megfogalmaznia alábbi mondatait: „a fentebb vázolt fordítási lehetőségek miatt a moszlim geográfusok [al-Bakri mióta használatos többes számban? - K. Gy.] egyáltalán nem olyan egyértelműek a lakóhelyek dolgában, ahogyan azt Kristó Gyula állítja. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy al-Maszúdi szerint a 9. századi magyarok — három másik kelet-európai néppel együtt — »részben nomádok, részben letelepültek... Királyaik nomád életet folytatnak«." Maszúdi kapcsán viszont éppen az imént láttuk, hogy itt idézett szövege nem értelmezhető a Takács-féle módon (vagyis hogy abba egyaránt bele lehetne érteni magyar nomád elitet és magyar etnikumú letelepült köznépet), s így nem szolgálhat bizonyságául az uralkodó elittel egyazon nemzetségbe/törzsbe/etnikumba tartozó, ezen a szinten szociálisan tagolt nomád társadalomnak. A nomád társadalom-felépítési gyakorlatot bírált könyvemben bemutató s ezzel kapcsolatos megállapításomat bizonyítani hivatott példaanyagot most egy sajátos esettel, a magyarországi kunok 13. századi helyzetével egészítem ki, abban a formában, ahogyan ezt a jelen vitától nem befolyásolt, 1988-ban meghalt Szűcs Jenő bemutatta. Előre kell bocsátanom: a kunok saját helyzetükhöz képest sokkal fejlettebb viszonyok közé érkeztek 1244-1246 között Magyarországra, mint a magyarok 895-900 között a Kárpát-medencébe, ami gyorsítólag hatott a kunok társadalmának átalakulására. Szúcs úgy vélte: a kunok betelepedésével „egy immár szokatlan, nyájaival, sátraival ide-oda vonuló pogány nomád atmoszféra éledt újjá az ország középső sík vidékein". Három évtizeddel utóbb, az 1279. évi kun törvény idején a nemzetségfők, a kun urak már kiemelkedtek a kun társadalomból, ők részesültek a nemesi jellegű kiváltságokban. A nemzetségi kötelékben élő, népes szabad kunok (őket nevezi — félreérthető terminussal — Szűcs középrétegnek), ,,a kun haderő törzse" ragaszkodott a nomadizmushoz. A középréteg kifejezés azért vitatható, mert alatta éppen nem kun alattvalók álltak, vagyis a kun középréteg nem a kun előkelők és kun szolgák között helyezkedett el. A kun középréteg nem etnikai, hanem szociális értelemben áll a kun társadalom közepén, jogi értelemben pedig még ott sem, hiszen ugyanúgy szabad volt, mint a közülük éppen kiemelkedő kun előkelők. A terminus vitatható voltától eltekintve azonban Szűcs Jenő megállapítása tartalmi szempontból maradéktalanul igaz: „E középréteg erejét a nomád struktúrában szokásos idegen szolgaréteg [kiemelés tőlem -