Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 241 hetett — végső soron a pénzek keltező szerepére megy vissza. A továbbiakban Révész László karosi monográfiája alapján néhány példát hozok fel tárgyak, tárgytípusok keltezésére, illetve az ezzel kapcsolatos problémákra. Egyik példám a gombos nyakú kengyelhez kapcsolódik. Mivel ennek a kengyeltípusnak egy változata a karosi II. temető 51. síijában előfordul, így Révésznek a temető feldolgozása kapcsán állást kellett foglalnia a tárggyal kapcsolatban. Elfogadta Mesterházy Károly és Kovács László nézetét, hogy ti. e kengyeltípus Kelet-Európából hiányzik, „így őseinkhez inkább bajor-német kapcsolatok révén" kerülhetett. Révész szerint Mesterházy és Kovács a 10. század első kétharmadára keltezte a karoling-normann típusú kengyeleket. Révész azonban alaposan szűkített ezen a tág időközön. Mivel az említett sírban 898/899-ben, 906/907-ben és 910/91 l-ben vert dirhemek voltak, szerinte „úgy tűnik tehát, a karosi lelet a legkorábbiak közül való, tulajdonosa akár az első [kiemelés tőlem - K. Gy.] kalandozó hadjáratok egyikén a birtokába juthatott. Ugyanakkor előkerülése arra is felhívja figyelmünket, hogy e kengyeltípus használatával már a honfoglalók első [kiemelés tőlem - K. Gy.] generációjánál is számolnunk kell".18 Ezt a magyarázatot többszörös nehézség terheli. Először: alapszabály, hogy ha egy sírleletben több, különböző korú érme van, a legutolsó veret (a zárópénz) használható fel a datáláshoz kiindulópontként.1 9 Ez esetünkben 910/911. Ez a verés, a kibocsátás dátuma. Mi a biztosíték azonban arra, hogy az a folyamat, amely az érme verésétől földbe kerüléséig tartott (miközben a dirhemnek Közép-Ázsiából el kellett jutnia a Kárpát-medencébe, továbbá az új tulajdonosnak is használnia kellett), a minimális — egy-egy esetben feltehető, de minden egyes esetben meg nem engedhető — 10 év alatt végbement? Ugyanis csak mintegy 10 évnyi időköz esetén van létjogosultsága annak a feltevésnek, hogy az a dirhemmel temetkező személy, akit eszerint a 920-as évek elején tettek sírba, fiatalabb emberként az első kalandozó hadjáratok egyikén hozzájuthatott a nyugati típusú kengyelhez. Másodszor: Révész elhallgatja azt a tényt, hogy Mesterházy és Kovács nem egyszerűen a 10. század első kétharmadára keltezték e kengyeleket, hanem nem láttak lehetőséget a korábbi keltezésre. Mesterházy szerint „biztosnak látszik a nyugati kengyelek viszonylag késői [kiemelés tőlem - K. Gy.] magyarországi megjelenése". A nagyon kevés hiteles leletegyüttes közül, amely ilyen kengyelt rejtett magában, a szeredi II. 2/5-ös és az ártándi 207. számú sírban nő nyugodott. Mesterházy szerint „a szeredi és az ártándi leletek egyaránt a X. század első két harmadára keltezhetők", e kengyelek „a honfoglalók második [kiemelés tőlem - K. Gy.] nemzedékéhez tartozhattak".20 Kovács László — egyébként vitatható módon, mivel argumentum e silentio-ra épített (ami meglehetősen gyakori a régészeti kelet-meghatározásokban) — a kengyelt tartalmazó sírok felső határát „bizonyos késői leletek (s-végű varkocskarika, fonott gyűrű, magyar érme stb.) hiánya" miatt húzta meg a 10. század 60-70-es éveinél, az általa tárgyalt Nagytarcsa-Temető utcai, kengyelpárt tartalmazó sírt — bronz karikagyűrűjét is figyelembe véve — „hozzávetőlegesen a 10. század második harmadára, ill. annak végére keltezte".21 Harmadszor: Révész nem figyelt fel arra, hogy e karoling-normann (gombos nyakú) kengyelek kevésbé illenek a honfoglaló magyarok (férfiak és nők) puha talpú csizmáihoz, amelyek ívelt talpalójú, könnyű kengyeleket igényeltek. A most tárgyalt, idegen
