Századok – 1997

Tanulmányok - Tóth Endre: István és Gizella miseruhája I/3

20 TÓTH ENDRE nyosan érvényesült a templomok névadásában. Lőrinc diakónus kultusza Itálián kívül különösen a német területeken terjedt el, köszönhetően a magyarok felett aratott 955. augusztus 10-i augsburgi győzelemnek13 2 . Tiszteletére hazánkban is számos templomot emeltek, a középkor kedvelt szentjei közé tartozott. Az orvosszentek, Kozma és Dámján hazánkban szintén kedvelt templompatrocinium13 3 . Nemkü­lönben György is. Vince viszont elszigetelten áll a középkori magyar szentkul­tuszban. Györffy Gy. a szentek kiválasztást a székesfehérvári bazilika ereklyéivel magyarázza13 4 . Elgondolása azért nem igazolható, mert e vértanúk a gyakran használt és közismert, liturgikus szövegek felsorolásával egyeznek vagy állnak szoros kapcsolatban. E két szöveg a Mindenszentek litániája (és a rokon Laudes Regiae135 ) és a misekánon kötött, állandó szövegű communicantes szakasza (I. tábla). A litániák és a misekánon vértanúsora Lőrincig, illetve Kozma-Damjánig nemcsak a kiválasztásban, hanem a sorrendben is lényegileg azonos. A litánia esetenként több száz vértanút sorol fel, ezért szükségképpen vá­lasztani kellett. Oka a miseruhán a kötött számú hely volt. Mi volt a válogatás alapja? Az István király felüli (G) jobb oldalon a kiválasztott vértanúk részben, a sorrendjük pedig megegyezik13 6 a misekánon communicantes szakaszának a szentjeivel13 7 (Communicantes et memóriám venerantes martyrum tuorum... Lini, Cleti, Clementis, Xysti, Cornelii, Cypriarii, Laurentii, Chrysogoni, Ioan­nis et Pauli, Cosmae et Damiani et omnium sanctorum tuorum). Ezért nem szükséges más okot keresni: a mártírokat e szöveg alapján válogatták ki. A mi­sekánon communicantes-szentjeinek a felhasználása a liturgikus ruhán érthető: miseruháról van szó. Továbbá Magyarországon I. István uralkodása alatt még nem volt a patrociniumválasztásnak széleskörű hagyománya. Mivel a miseruhán csak 10 hely állt rendelkezésre, a communicantes 12 vértanúja közül választani kellett. István protomártírt a „communicantes" nem említi; a litániák vértanű­sorának azonban az élén áll. Mint a király védőszentje is a mártírok élére került; Linus és Cletus pápák hiányát az okozhatta, hogy, noha a litániákban gyakran (IV tábla), a Laudesekben sohasem szerepelnek138 (II. táblázat). Cyprianus kart­hagoi püspököt azért hagyhatták el, mert ünnepe Corneliusszal egy napra esik (szeptember 14), de tiszteletük nem volt párban kötött, mint Cosma-Damjáné. Azaz a legbővebb szent-listából, a Mindenszentek litániájából a misekánon és a Laudes figyelembevételével válogatták ki a vértanúkat. A felsorolás Kozma és Dámján elhelyezkedése szerint körben folytatódik tovább139 az ismeretlennel, majd Kozma, Dámján, György, Vince és Gizella királyné zárja a sort (H). Azt a vértanút, aki olvashatatlan névvel, kiegészíthetetlen betűtöredékekkel áll a palást bal szélén, nem lehet azonosítani. Olyan szentről lehet szó, aki a Mindenszentek litániáiban (IV tábla) és a communicantes-ben Lőrinc és Kozma-Damján között áll. A misekánonban Lőrinc után Chrysogonus, majd János és Pál következik, végül Kozma és Damjánnal fejeződik be a felsorolás. Mivel Jánost és Pált mindig párban említik, őket nem választhatjuk ki az egyetlen helyre. Ezért Chrysogonusra kellene gondolni. Nem tudjuk azonban, hogy a miseruha vértanúi meddig követik szorosan a communicantes sorrendjét. A litániákban pedig Lőrinc és Kozma-Damján között több, gyakran sok szent áll. Ezért tág a lehetőség a kiegészítésre, nincs azonban indíték, ami alapján a hiányzó névre következtetni

Next

/
Thumbnails
Contents