Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Paul Robert Magocsi: A History of Ukraine (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1432

1432 TÖRTÉNETI IRODALOM Röszke újkori településtörténetét Juhász Antal foglalja össze. Szegedről kiszorult szerb granicsárok (határőrök) élesztették újra a települést. Korán megjelentek azonban a magyarok is. Az 1728. évi adóösszeírás szerb és bunyevác birtokosok zömmel magyar zselléreit sorolja név szerint (167. o.). 1732-ben a szerbek egy része távozott Röszkéről, helyükre alsóvárosi dohánykertészek települtek. A magyar dohánykertészek között aztán a maradék szerbek is elmagyarosodtak. Az alvégi szerbek és a fölvégi magyarok (zömmel Szalma, Tombácz, Tanács, Paplógó nevű családok) között még a 19. század végén is előfordultak torzsalkodások. Sajátságos a röszkei tanyák jogállása, hiszen 1950-ig szegedi tanyáknak számítanak. Juhász Antal pontról pontra követi és térképekkel, összeírásokkal, névsorokkal gondosan dokumentálja a tanyásodás történeti folyamatát. Egy-egy nagyobb fejezet tekinti át a község 1849-1919 és az 1919-1990 közötti történetét. Sebesi Judit figyelmet fordít a gazdasági szakegyletek és a politikai egyletek, társaskörök működésére, az egészségügy, az oktatás és a hitélet helyi történetére is. Vastag József és Belényi Gyula dolgozata sajnos alig érinti az 1920-1945 közötti korszakot, annál bővebben írja le a helyi társadalom 1945 utáni életét. Fejezetük páratlanul értékes dokumentációja a ma még a történettudomány által is hiányosan feltárt korszaknak. Társadalomkutatók figyelmét elsősorban a község kézmű- és háziiparosainak alapos bemutatása kelti fel. Főként ezek a részletek, valamint Juhász Antal dolgozata a paraszti gazdálkodás és életmód jellegéről, Vastag József tájékoztatója a helyi ételekről és a Polner Zoltán által lejegyzett ráolvasások, apokrif imádságok érdemesek a néprajzi kutatás figyelmére. A kötet végén található Röszke szakszerű bibliográfiája, a név- és tárgymutató, a helytörténet időrendje és a gazdag illusztrációt összefoglaló képjegyzék. Tartalmassága, színvonalas szerkesztése és igényes nyomdai kivitelezése folytán joggal lehetnek büszkék erre a kötetre a község lakói, a kiadó és az alkotó munkaközösség. Csongrád vármegye és a Dél-Alföld helytörténete újabb értékes monográfiával gazdagodott. Paládi-Kovács Attila Paul Robert Magocsi A HISTORY OF UKRAINE Toronto - Buffalo - London, 1996, University of Toronto Press, 784 o. UKRAJNA TÖRTENETE Paul Robert Magocsi neve ismerős lehet a magyar történészek körében. 1996 óta a kanadai tudományos akadémia, a Royal Society tagja, a torontói egyetem ukrán tanszékének vezetője, a kanadai multikulturális társaság elnöke egyúttal. Folyóiratunk már jónéhány könyvét ismertette, az ukránok mellett a ruszinok történetével is foglalkozott, kiadott egy ukrán és egy kelet-európai történeti atlaszt. Ez a könyve egyetemi előadásaiból nőtt ki. Alapvetően politikai eseménytörténetet ad, de sokszor ad alfejezeteket a gazdasági és társadalmi helyzetről és a kulturális fejlődésről. Az eseménytörténet mellett mindig megbízható képet ad az állami struktúráról. Külön érdekesség, hogy a szövegen belül, tipográfiailag elkülönítve 66 szemelvényt is közöl, ezek részben forrásszemelvények, részben egyes kérdések külön kifejtése, mint pl. a nyugati ukrán diaszpóra. Rövid szövegek ezek, 1-2, legfeljebb 3 lap. A könyv tíz nagyobb részben tárgyalja témáját, mindegyiken belül átlagosan öt fejezettel, s ezeken belül is alfejezetekkel, úgyhogy a terjedelmes szöveg nagyon jól tagolt. Az első bevezető rész jó áttekintést ad Ukrajna földrajzi jellemzőiről és a terület őskori és ókori történetéről, kitér a sztyeppei népek fejlődésére a szkítáktól, és utal a sztyeppe és a Fekete-tengeri partvidék együttesére, amely a gazdasági fejlődés egyik állandó eleme. A második rész a kijevi korszakot tárgyalja, a harmadik a litván-lengyel korszakot (ebben a sorrendben), a negyedik az 1648-1711 közti kozák államot, az ötödik az ukrán területet a 18. században, a hatodik az Oroszországhoz tartozó részeket a hosszú 19. században, 1917-ig, a hetedik ugyanebben a korszakban az Ausztriához tartozó Galíciát, Bukovinát és Kárpátalját (a szöveg a Carpatho-Ukraine kifejezést használja), a nyolcadik rész számol be az első világháborúról és az önállósodási kísérletekről, a kilencedikben kapunk képet a két világháború közti helyzetről (ismét külön a Szovjetunióhoz és a Lengyelországhoz tartozó ukrán területekről), az utolsó rész pedig a második világháború és az utána következő évek fejleményeiről. A pártállami korszakban megszokott hangsúlyt a legújabb korra itt persze nem találjuk meg, az