Századok – 1997
Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371
1378 KISEBB CIKKEK A román párt 1869 január elején tárgyalta az ajánlatot, amelyet loan Popovici-Desseanu és Lázár Ionescu támogatott. Nicolae Philimon és §tefan Antonovici élesen ellenezte elfogadását és heves vitát váltottak ki. Végül 22 szavazattal 2 ellenében bizonyos feltételekkel elfogadták. Kikötötték, hogy a választás levezetésével megbízott központi bizottmányban a paritás érvényesüljön és a számukra biztosított négy kerületben a helyi bizottmányban többségük legyen.26 Mindkét oldalon voltak ellenzői a megegyezés végrehajtásának. A Mircea Stánescu szerkesztette „Bura Satului" árulást emlegetett.2 7 Az utolsó pillanatban ő Kisjenőn, Szentannán pedig Florian Varga fellépett jelöltként - eredménytelenül. A radnai kerületben jelentkezett a deákpárti Gheorghe Constantini, a világosiban pedig a szintén román Gheorghe Ebesfalvay szintén eredménytelenül.28 Valójában a választók többsége igazodott a két nagy párt irányvonalához, vagy otthon maradt. így Kisjenőn Miron Románul, Radnán Lázár Ionescu, Butyinban Sigismund Popovici, Világoson pedig Anton Mocsonyi jutott mandátumhoz. Időközben újabb pártkezdeményezések jelentkeztek, elsősorban a Bánságban. A Mocsonyiak kezdeményezésére 1869. február 7-én Temesvárott konferenciára került sor, amelyre többek között meghívták az aradiakat is. A vezetőség úgy döntött, hogy a héttagú küldöttség ott csupán megfigyelőként szerepeljen.2 9 Vezetője Lázár Ionescu úgy találta, hogy az aradiak a határozatokkal összhangban vannak és a megválasztott bizottmányban szerepet is vállalt, hazatérte után azonban döntés született a helyi pártalakulás önállóságának fenntartására. Úgy látszik, hogy az aradiak többsége nem osztozott az 1867. évi XII. törvénycikk elutasításában, amely a kiegyezést szabályozta, valamint az erdélyi unió feltétlen elmarasztalásában. Az aradi program legkövetkezetesebb védelmezője Sigismund Popovici és Miron Románul volt.30 Az 1867-69-es évek eseményei kidomborították, hogy a román párton belül két irányzat kristályosodott ki. A radikális vonal saját szervezetet is létrehozott 1869. december 19-én „ifjak politikai klubja" címen, Mircea Stánescu és Iosif Popovici vezetésével. Az irányítás Mircea Stánescu gondolatvilágát tette magáévá, aki a Kárpát-medence románok lakta területeit a „magyar korona alatt álló Romániának" tekintette. Úgy gondolta, hogy a kettős monarchia rövid életű lesz és ennek nyomán a többnemzetiségű Magyarország is felbomlik. Ugyanakkor szembeszállt a Kárpátokon túli bojárrendszerrel, sőt 1877-ig I. Károly fejedelemmel is.3 1 A radikális vonal képviselői, elsősorban Mircea Stánescu, nemzeti jellegű megmozdulások szervezésével igyekeztek tömegbefolyásra szert tenni. Az első nagyobb méretű megmozdulásra 1869. szeptember 10-én került sor, az 1848-ban Hatvani őrnagy által kivégeztetett loan Buteanu prefektus emlékművének leleplezése alkalmával, amelyen résztvett Avram Iancu, Simion Bahnt és Axente Sever is. Az aradmegyeiek részéről a főszónok Mircea Stánescu volt.32 Szintén Stánescu és csoportja állt élén annak a nemzeti gyászmozgalomnak, amely Arad megyében 1872-ben Avram Iancu elhunyta alkalmával bontakozott ki. Két évvel később politikai tartalommal telített gyűjtést rendeztek Francise Hossu-Longin perköltségeinek biztosítására, aki Koós Ferenccel állt vitában a kontinuitás kérdésében, és amely a bíróságon folytatódott. Miron Románul tanfelügyelői kinevezése nyomán lemondott a kisjenői mandátumról. Ezen alkalmat használta fel Mircea Stánescu, hogy politikai téren ko-
