Századok – 1997

Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371

1374 KISEBB CIKKEK román jegyzők biztosításával működött közre, az aradi tanítóképző növendékeinek, illetve végzettjeinek odairányításával (Taue, Nádas, Barakony stb.)8 A magyar nemzetiségű jegyzők jelentős része azonban hivatalban maradt, mert a nép között élve, nyelvét megtanulta. Betiltotta 1866-ban az úgynevezett „hivatalos napokat", hogy a megyei tiszteket kivétel nélkül az illető községekkel román nyelvű iratváltásra kötelezze. A román nyelv fokozott mértékben jelent meg megyei szinten is, azon községek viszonylatában, amelyek e „protokolláris" nyelvet vezették be. így például Ménes és Kladova új bíróválasztási kérelmét román nyelvű határozattal engedélyezte.9 Éles harc jellemezte az 1865-ös választásokat, amely előrevetítette a két év múltán bekövetkezett alapvető változásokat. A tét nagysága folytán valamennyi politikai erő igyekezett a legjobb pozícióból indulni. Jellemző példát szolgáltat a dohánykertészek kérdése, akiknek nagy többsége magyar volt. A szabadelvű csoportosulás részesíteni óhajtotta őket a szavazati jogból, mivel helyzetüket az 1848-as választási törvény nem határozta meg, akkori jelentéktelen szerepük folytán. A románok nevében loan Popovici-Desseanu kifogásolta a javaslatot és keresztül is vitték elejtését. A választási harc a világosi kerületben érte el csúcspontját, ahol Bohus János és Anton Mocsonyi a bánsági román nemzeti mozgalom vezető alakja jelöltette magát. Végül 150 főnyi katonaság megjelenése lehűtötte a kedélyeket és katonai készenlétet rendeltek el a szentannai és pécskai kerületben is. Kisjenőn a magyarok és a románok megegyeztek Simonyi Lajosnak, a későbbi miniszternek megválasztásában, akinek szabadelvű és pártatlan magatartását mindenki elismerte. Butyinban három román jelölt versengett, a mandátumot azonban Sigismund Popovici nyerte el. Világoson Anton Mocsonyi kapta a szavazatok többségét, a Bohus János visszalépése után jelölt Deseő Ádámmal szemben.10 A pécskai, szentannai és radnai kerületben a román nemzeti mozgalom vezetőinek sikerült tömegesen mozgósítani potenciális választóikat és tömegnyomásuk eredményeként szinte egyhangú többséget vívtak ki Dimitrie Ionescu (Pécska), loan Popovici-Desseanu (Radna) és Florian Varga (Szentanna) megválasztása alkalmával. Arad városában Fábián Gábor a deákpártnak nevezett liberálisok ősvezére jutott mandátumhoz. Bizonyos meggondolások nyomán Simonyi Lajos visszalépett és új választásra került sor, amelyet Miron Románul, a későbbi püspök, illetve metropolita nyert meg.11 Az alkotmány helyreállítása, illetve a demokratikus parlamentáris rendszer bevezetése 1867 elején alapvetően új helyzetet teremtett. Arad megyében is, 1867 elején, bizonyos politikai átrendeződés indult meg. A liberális elemek zöme az úgynevezett deákpártba tömörült és a megye meghatározó tényezőjévé vált. Soraiban több román értelmiségi is megtalálható, mint példáid Dimitrie Constantini és Atanasie Sander, az utóbbi az aradi tanítóképző nagytekintélyű professzora. A deákpárt román tagjai szintén síkraszálltak a nemzetiségi törvény megszavazásáért, a hangsúlyt azonban a görögkeleti román egyház és iskolarendszer önállóságának, valamint autonómiájának biztosítására helyezték, illetve továbbfejlesztésére. Néhányan a kialakuló ellenzéki párthoz csatlakoztak, amelynek élére Simonyi Lajos állt. („Balpárt".) A román nemzeti mozgalom vezetői hidegen fogadták a kiegyezést. így például