Századok – 1997
Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371
KISEBB CIKKEK 1373 vezessék be a helyi közigazgatásba, figyelembe véve azonban a vegyes lakosságú községek helyzetét. A törvényhatóság hivatalos nyelve a magyar, a kérvények azonban anyanyelven fogalmazhatók és a válasz azonos kell legyen. Több községet egyenesen megkérdeztek, hogy mit óhajtanak. Drauc igényelte a román nyelv használatát, Silindia nemmel válaszolt. Néhány helyen a kérdésfelvetés vita tárgya lett. Kovaszincon a görögkeleti plébános vezetésével 1862. április 13-án tömeg vonult a községházához és beadvány megfogalmazását követelték a megyéhez, a helyi vezetők azonban ellenvéleményen voltak. Seprősön a román nemzetiségű jegyző a magyar hivatalos nyelv mellett nyilatkozott, míg Ursutiu plébános a román mellett. A többség az utóbbit támogatta. Adataink szerint 1861-62-ben mintegy 27 település döntött a román nyelv mellett, a fennálló 180 közül. A német többségű községek, mint Újpanát és Szentanna hivatalos szinten a magyart, egyházi és iskolai kérdésekben a német mellett döntöttek. Ujpaulis önálló jegyzőséget követelt a román nyelv mellett elkötelezett Opaulissel szemben.6 Az alkotmányos korszak Bohus János felmentésével 1862 végén egyelőre megszűnt, majd Hoíbauer János rövid hivatalnokoskodása után Teodor Serb került a megye élére (1863-64). Az új politikai kurzust sietett kihasználni a román mozgalom és keresztülvitte a soraiból származó megyei tisztek számának szaporítását és mintegy 25 településen folytatódott a román nyelv „protokolláris" bevezetése. Az új helyzet előtérbe hozta a hivatalban lévő jegyzők nyelvismeretének kérdését. Solymosról kérvényt intéztek a megyéhez Bodnár jegyző elmozdítása érdekében, mivel nem tud románul. Somoskeszi esetében Serb főispán a jegyzőnek egy évi haladékot adott a román nyelv elsajátítására. Ellentétek mutatkoztak egyes megyei tisztek és a községek képviselői között is. A főispán fegyelmit indított Büky csermői szolgabíró ellen, mivel kijelentette, hogy a nyelvkérdésben csupán az országgyűlés illetékes. Teodor Serb felismerte a helyzet nehézségeit és bizonyos kompromisszumos megoldást keresett. A Helytartótanácshoz intézett jelentésében megállapította, hogy a nyelvkérdés az ország testén „egy tátongó seb" és „legalább enyhítése sehol annyira nem kívánatos, mint éppen Arad megyében".7 Az aradi román nemzeti mozgalomban erősödő radikálisabb vonalvezetés képviselői elégedetlenek voltak Teodor Serb működésével és elmozdítását szorgalmazták. Az erdélyi országgyűlés határozata, a magyar követek távollétében, amely Bécs támogatásával negyedik nemzetnek ismerte el a románokat, további lendületet adott igényeiknek. Végül 1864 októberében Gheorghe Popa de Teius személyében jelöltjük jutott a főispáni székbe, amit azonban csupán az év vége felé foglalt el bécsi feladatai miatt. Beiktatását követően újabb eltolódás történt a megyei vezetőségben, Speck főszolgabíró első és Mihai Cociuba másodalispán lett. Az utóbbit csakhamar Popa menesztette és helyébe Sigismund Popovici került, akit a helytartó nehezen hagyott jóvá, mivel „túlzónak" nyilvánították. Philimon új főjegyzőt óvta e vonalvezetéstől. A Concordia című lap híradása szerint 1864 októberében a megyei tisztikar 58 román, 46 magyar, négy német és egy szerb személyből tevődött össze. Gheorghe Popa de Teius irányítása alatt tovább folytatódott, főképp 1866-ban, a román nyelv bevezetése a községi igazgatásba. Úgy látszik, hogy a román többségű települések nagyobbik része bekapcsolódott e folyamatba. A főispán