Századok – 1997
Közlemények - Makkay János: Sir Arthur Evans és Trianon VI/1339
SIR ARTHUR EVANS ÉS TRIANON 1347 munkájukat. Közben hallgatott arról, hogy mi is esett meg vele, az óvatos és gondos ásató régésszel Knósszoszban! Nos, 1900. március 23-án megtörtént az első kapavágás Knósszoszban. Már az első napok rendkívüli szerencsével jártak, fontos freskók kerültek felszínre.5 7 Március 30-án egy addig szakember által soha nem talált dologra bukkantak: egy égetett agyagból való rudacska került elő, inkább olyan formájú, mint egy lapos kővéső, egyik vége törött, számoknak látszó írásjelekkel a lapján, pontosan olyasmi, amire Evans oly régen vágyott.5 8 Ez és társai voltak a legelső, többé-kevésbé hiteles körülmények között a tudomány által feltárt lineáris B-írású táblácskák! A napló azonban nem számol be egy fontos részletről: egész csomó agyagtáblát találtak 30-án. Буеп tájt ritkán esik eső Krétán, és a Schliemann-nal szemben oly gondos Evans a ház előtt a szabadba rakta ki tábláit száradni.59 Azon az éjszakán azonban mégis jött az eső, és reggelre csak szétmállott agyagcsomócskák voltak a táblák helyén.60 Sohasem derül már ki, mekkora veszteség érte ezzel a tudományt. Ezzel szemben tudjuk, hogy a gondatlan és csupán kincskereső Schliemann minden este gondosan leírta és lerajzolta az aznapi találatokat. Ebből a szempontból tehát akár azt is mondhatnánk, bárcsak mégis inkább Schliemann ásott volna Knósszoszban.61 Ezzel azonban búcsút is mondunk Evansnak, a régésznek, megállapítva, hogy közepesen képzett, de makacs, önfejű walesi volt, aki rögeszméitől nem tudott, sőt nem is akart szabadulni. A tudományos közéletben tanúsított magatartásából immáron könnyen meg lehet érteni mindazt, ami most következik. Krétai ásatási elfoglaltsága ellenére Evans természetesen figyelemmel kísérte, mi történik kedvenc Boszniájában és Szerbiájában. Fokozottan így volt ez 1912 végétől, amikor nyugdíjba vonult.6 2 1912. október 15-én kirobbant a balkáni háború, amellyel egy hónap alatt véget ért a félévezredes török uralom Montenegro, Görögország legkeletibb része és Bulgária fölött. Egy 1912 novemberében tartott beszédben Evans túláradó örömmel fogalmazta meg, hogy vége a hosszú török rabságnak, és amit a nagyhatalmak, köztük Oroszország, nem tudtak elérni, azt kivívták az egymással szövetségre lépett kis balkáni népek. Elnyerték azt, amiről néhány héttel korábban még csak álmodni sem mertek, a szabadságukat. „A legfontosabbnak azonban — folytatta — azt tartom, hogy ezek a népek végre kénytelenek voltak együttműködni, így a görögök és a bolgárok is, és az elmúlt évszázadok minden viszálykodását és ellenségeskedését félre kellett tenniök e közös cél érdekében. ' '63 Ha más népek rovására tervezett hátsó szándékok nélkül fogalmazódtak volna meg e gondolatok, szívesen egyet is értenénk velük. Kiderült azonban, hogy Evans más népekkel nem a közös célokért folytatott közös akciókat szorgalmazta. 1913 januárjában ugyanis vendégül látta a Londonban tárgyaló békekonferencia néhány résztvevőjét, közöttük a görög miniszterelnököt, Venizeloszt és a montenegrói M. Vojnovicot.6 4 Saját nézetének népszerűsítése közben szembekerült kormányának az akkori felfogásával is. Anglia ugyanis még a monarchia tervét támogatta, hogy ti. Szerbiát nem szabad tengerhez juttatni az Adrián. Emiatt viszont Szerbia nem helyeselte Makedónia tervezett önállóságát. Itália pedig csak azzal a feltétellel lép majd be a háborúba, hogy az adriai vidékeket (a nemrégen még neolatin nyelven beszélő Dalmáciát; az utolsó ember, aki anyanyelvként beszélte a neolatin dalmata nyelvet, 1898-ban halt meg) ő kapja meg, és ezt meg is ígérték neki. Evans véleménye az
