Századok – 1997

Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305

1326 JEMNITZ JÁNOS Hardie-t s az új Labour Leadert a liberálisok alaptalanul megvádolták azzal, hogy a Liberális Párt elleni lázadása mögött tory érdekek húzódnak meg, és kiadásait tory pénzből fedezi. Ezeket a rágalmakat Hardie a Labour Leader hasábjain utasította vissza: „Oly sokat beszéltek arról, hogy a Liberális Párt bomlasztását a toryk pénzelik, ezért időszerű e kérdésekben világosan körvonalaznunk a mi álláspontunkat. A Skót Munkáspárt nem áll kapcsolatban sem a Liberális Párttal sem a toiykkal. Megvannak a saját elveink, s mindent megteszünk, hogy ezeket a politikusok is elfogadják... A-mennyiben egyik párt jelöltjei sem fogadják el a mi elveinket, akkor, ahol ez csak lehetséges, saját jelöltjeinket fogjuk felléptetni..., és a munkásokat felszólítjuk, hogy rájuk szavazzanak." A Labour Leader e számában Hardie szemlélete alakulásának, tágulásának még egy fontos momentumára derül fény: a munkás internacionalizmusra. Ez a „vonal" ugyan már világosan kirajzolódott 1887-ben, az említett szakszervezeti kongresszuson is, ahol Hardie másokkal együtt szorgalmazta az „európaiak" meghívását a kongresszusra; majd 1888-ban a nyolcórás munkanap nemzetközi munkaügyi tárgyalásakor a nemzetközi testvéri összefogás igenlése csak erősödött benne.60

A proletár internacionalizmus igénye, tudatos vállalása jellemezte mind a háborúk és a háborús politika visszautasításában, mind a kontinens munkásmozgalmainak, bányászsztrájkjainak felkarolásában és a szolidaritás vállalásában. Ennek a Labour Leader helyet szorított, akár francia, akár belga, akár német akcióról volt szó. Ezért mondhatjuk, hogy 1889-ben a Skót Munkáspárt és a Labour Leader valóban előiskolája volt a későbbi éveknek, a Független Munkáspártnak. A Labour Leader 1889-es számai még egy tanulságot rejtenek magukban, egy tartós félreértést, téves értékelést cáfolnak meg. S ez Engels és Hardie kapcsolata. Egyes történetírók (így pl. az 1960-as években К О. Morgan) azt hangsúlyozzák, hogy Engels és Hardie kapcsolata kezdettől fogva hűvös volt. A már idézett Reid szerint, Morgan ezt az állítását semmivel sem bizonyítja. A kapcsolat kezdetben harmonikus volt, s csak az 1890-es években romlott meg, amikor Engels bizonyos fokig csalódott a korábbi elvárásaiban. Mindenesetre a Labour Leader nemcsak közölte Engelsnek a német bányászsztrájkról írott beszámolóját, hanem Hardie azt olyan bevezetővel látta el, amely egyértelműen cáfolja „a kezdettől hűvös kapcsolatot", mivel Hardie ekkoriban korlátlanul uralta ezt az orgánumot. A kérdéses szerkesztői bevezető pedig így hangzott: „Friedrich Engels úr, a munkásmozgalom kitűnő historikusa, s a nagy Kari Marxnak egy életen át barátja küldte nekem ezt az érdekes áttekintést a sztrájkról."61 Vagyis miként korábban, Hardie most is egyszerre tevékenykedett lapszerkesztőként, újságíróként, szakszervezeti vezetőként, s ez most kiegészült a Skót Munkáspárt titkári funkciójával. A párt később, 1889 augusztusában bekapcsolódott abba az akcióba, amely már országos méretekben kívánta egy közös független munkáspárt megteremtését. Ennek során nemcsak a szociális és gazdasági reformokat követelték, amelyekhez a szakszervezeteket és szövetkezeteket kellett volna megnyerni,hanem a liberálisoktól és toiyktól hiába remélt skót autonómiát is. Miközben az új párt így élesen elhatárolta magát az uralkodó osztályok nagy történeti pártjaitól, Hardie idegenkedett a Szociáldemokrata Föderációtól is. Felfo-