Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
JAMES KEIR HARDIE 1319 Ez oly mértékben így volt, hogy amikor 1887januárjából megjelentette az említett The Miner havilapot, már az első számban jelezte, hogy a liberálisokban két vonatkozásban is csalódott. Egyrészt azok nem támogatták munkás jelöltek állítását a parlamenti választókörzetekben, másrészt pedig mert ha mégis megtették, olyanokat választottak, akik már nem mertek fellépni a munkásérdekekért. Erinek a küzdelemnek volt még egy további epizódja. A Liberális Párt már ekkor sem elégedett meg azzal, hogy nem támogatta Hardie e küzdelmét — jóllehet nem volt saját hivatalos jelöltje —, hanem néhány radikális támogatót leszámítva már ellene is fordult, többek között a Glasgow Weekly Mail is, ahol Hardie négy évig a munkás-bányász szakértő és levelező volt, most olyan rágalmazó „kacsákat" tett közzé, mintha Hardie, amikor a liberálisoktól függetlenedett, toiy ügynökké vált volna. Nem Hardie volt az első (és nem is az utolsó) munkáspolitikus, akinek személyét így befeketítették, de ez nem változtatott azon, hogy Hardie eltökélje: a liberálisokkal szakítania kell. Ugyanezen a tavaszon Hardie a teljes üjratájékozódás jegyében Londonba utazott, ahol találkozott Eleanor Marxszal38 és Edward Avelinggel. Kapcsolatba lépett a Szociáldemokrata Föderációval is, amelynek gyakorlati politikája, szektássága, vezetőinek személyi vonásai ugyan taszították, mégis a szocialista eszmék elfogadásának irányába ösztönözték. A brit munkásmozgalomtörténet-írás nagy nesztora, G. D. H. Cole39 Hardie-ról készült életrajzában úgy értékeli, hogy Hardie-t a londoni szocialista kapcsolatok „mélyen" érintették, „ezek voltak, első pillantásai a szocializmus szélesebb világába, s úgy tért vissza Skóciába, mint aki eltökélte: a független munkásmozgalomért fog küzdeni."40 A lapszerkesztés és a cikkírás mellett Hardie mindig rendkívül fontosnak tartotta a szakszervezeti tevékenységet. Kapcsolatot talált azokhoz a fiatal kétkezi szakmunkás szakszervezeti vezetőkhöz, akik ekkoriban Nagy-Britanniában zászlót bontottak a nyolcórás munkanap bevezetéséért. Magát a Nyolc Órás Munkanap Ligát még 1886 nyarán hozták létre Angliában. A liga titkára az Engels környezetében is rendszeresen megforduló baloldali, sőt egyértelműen szocialista Tom Mann41 lett, de a Liga munkájában igen aktívan vettek részt értelmiségi szocialisták is: mint Eleanor Marx és Edward Aveling. Hardie maga is bekapcsolódott a nyolcórás agitációba - amely az akkori szakszervezeti mozgalomnak is igen fontos vitakérdésévé vált. Hardie ekkor, 1887 tavaszán Londonba is leutazott, hogy a parlamentben a képviselőket „agitálja meg" a nyolc órás törvénytervezet támogatására. (Persze hiába.) Nem ez volt az egyetlen kérdés, amely élesen megosztotta a szakszervezeti mozgalmat. Változatlanul „megoldatlan" maradt, hogy a szakszervezetek „politizáljanak-e", támogassák-e a liberálisoktól való elszakadást, az önálló munkásjelöltek felléptetését, avagy sem. Ebben a légkörben, az 1887 tavaszi tapasztalatok nyomán — részint saját parlamenti jelöltségét is alátámasztandó, de egyúttal már az azévi szakszervezeti kongresszus országos vitatémáját is előkészítve — Hardie a The Miner júliusi számában nagyon éles hangú cikkben támadta a liberálisokat, és az uszályukban haladó „lib-lab" munkás-szakszervezeti politikusokat, akik bejutva a parlamentbe hallgatnak, s nem karolják fel a munkásvédő törvények ügyét, beleértve a nyolcórás munkanap bevezetését.
