Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
1306 JEMNITZ JÁNOS Az 1874-es parlamenti választáson a Konzervatív Párt győzött és a jellegzetes kétpárti váltógazdaság jegyében újra Disraeli alakított kormányt. Az erőviszonyokat befolyásolta az is, hogy a londoni parlamentben az ír nacionalisták külön befolyásos és népes frakciót alakítottak, amely önkormányzatot (Home Rule) követelt, s amelynek akkor Charles Parnell volt a vezetője. Az új helyzetben, részben az értékes munkásszavazatokkal is számolva, markánsan hallatszott a Konzervatív Párt balszárnyán is a „tory demokraták" hangja— akik szociális reformokat sürgettek, atőkés rendszert bírálták—, s akiknek szemléletét jócskán áthatotta az, amit Marx még 1848-ban „feudális szocializmusnak" nevezett. Ebben a szellemben jellegzetes módon a Disraeli kormány volt az, amely 1875-ben hatálytalanította a liberálisok által a sztrájkőrségeket betiltó törvényeket. Ugyanakkor kiéleződött a viszály az ír autonomistákkal, akik a parlamentben először alkalmazzák az obstrukciós módszereket. Mindez közvetlenül is érintette a brit munkásmozgalmat, lévén, hogy a szigetországban is igen nagy számban dolgoztak ír „vendégmunkások". Disraeli ugyanakkor aktív imperialista politikát folytatott, 1875-ben a szuezi csatorna részvényeit vásárolta fel, 1877-ben Transvaal búr köztársaságot annektálta, 1878-ban Ciprust szerezte meg és még ugyanebben az évben elismertette Afganisztánnal a brit protektorátust. 1879-ben azonban kirobbant az afgán függetlenségi fölkelés, és Kalkuttában is súlyos zavarásokra került sor. A katonai kiadások fedezésére Disraelinek új adókat kell kivetnie - s a vereségek és az adóemelés nyomán az 1880-ban választáson újra a liberálisok győztek, ismét Gladstone alakíthatott kormányt. Az új liberális kormány békét kötött Afganisztánnal. Kapcsolatot keresett az ír autonomistákkal is, de az ír ellenállást nem tudta feloldani, mivel a Home Rule-t nem tudta, nem merte megadni. S ekkor ezekben az években lendült fel a brit munkásmozgalom, és megszülettek az új szocialista csoportok. 1881 elején megalakult a Demokrata Föderáció H. M. Hyndman vezetésével. Belső viták, új, szocialistává lett munkásvezetők csatlakozása nyomán 1883-ban ebből jött létre a Szociáldemokrata Föderáció (SzDF) - az első modern szocialista politikai párt Nagy-Britanniában.1 Az SzDF megalakulása fordulatot jelentett a szocialista eszmék terjesztése szempontjából (amelynek az 1884-től hetente megjelenő Justice című orgánum fontos eszköze lett), de ugyanakkor súlyos bénító erőként jelentkezett a szektarianizmus, a voluntarizmus, s konkrétan a munkásszervezkedést illetően a szakszervezeti munka lebecsülése. Az elvi, gyakorlati és személyi problémák, ellentétek kiéleződése folytán még 1884 telén kiszakadt egy csoport, és megalakította a Szocialista Ligát. Ez azonban szintén nem tudott kitörni a szekta-létből, s az 1880-as évek végére a Szocialista Liga2 létét, tevékenységét tejesen dezorganizálta az anarcho-kommunisták betörése a Liga irányításába. A két szocialista szervezet mellett feltűnt egy harmadik is, a Fábiánus Társaság, amely 1884-ben alakult, s Sidney Webb, illetve George Bemard Shaw vezetésével a későbbiekben nagy jelentőségre tett szert - elsősorban az értelmiségiek táborában. Nem véletlen, hogy a Hardie-hoz hasonló munkásvezetőkre alig hatott. Ebben az erjedő közegben kezdte meg Hardie is a maga politikai tevékenységét az 1880-as évek közepén. Bekapcsolódott az 1885. évi parlamenti választási harcba, megkísérelte már 1887-ben az új munkáspárt kialakítását, új munkásorgánum meg-
