Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
A KÖZÉPOSZTÁLY TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A HORTHY-KORBAN 1295 A foglalkozási csoport elitjét, már jószerivel nagypolgári magját a magánmérnökök (számuk 1930-ban ezer fő körül alakult) és a vezető menedzseri posztokba emelkedett vállalati mérnökök alkották. A többség, kivált a közalkalmazott mérnöktársadalom ugyanakkor éppúgy csak a középosztály szintjén élt, mint az orvosok és az ügyvédek döntő hányada. A művészértelmiség és az újságírók (a kettő együtt 1930-ban 6 ezer főt számlált) szinte hiánytalanul városi, sőt budapesti réteg.14 6 Ez abból is fakadt, hogy legtöbbjük a századfordulótól dinamikusan bővülő budapesti tömegkulturális „üzem" piaci szférájában tevékenykedett. S mivel a „nagyvárosi szórakoztatóipar újabb intézményeinek kiépítése... eléggé egyértelműen köthető a zsidósághoz",147 nincs rajtamit csodálkozni, hogy például a színészek fele, az újságírók egyharmada volt zsidó származású (1930-as adatok).14 8 A kreatív értelmiség túlnyomó része középosztályi, sőt olykor csak kispolgári életkörülmények között élt, a nagyvárosi tömegkultúra prominens művelői között azonban akadtak kimagaslóan nagy jövedelműek is. Budapesten az 1935-ös adóstatisztika szerint 24 azon szabadfoglalkozású alkotók és újságírók száma, akik évi jövedelme meghaladta a 15 ezer pengőt. Ezen belül, jellemző módon, az újságírók (hét fő), a színészek és az írók (hat-hat fő) domináltak. A legjobban kereső művészek közül nem hiányoznak a kor divatos írói, így Molnár Ferenc (71 ezer pengős jövedelemmel), Hunyadi Sándor, báró Hatvany Lily és Herczeg Ferenc (egyenként 30 ezer pengő jövedelemmel), valamint Kosztolányi Dezső (18 ezer pengő jövedelemmel). A színészeket tekintve is felbukkan néhány ma sem egészen ismeretlen művész neve (Békeffy László, Rökk Marika, Törzs Jenő); a jómódú zeneszerzők sorából pedig kiemelkedik a felesége révén nagy magánvagyon birtokosának számító Hubay Jenő, az operettszerző Ábrahám Pál és Dohnányi Ernő.149 Az értelmiség kapcsán külön is érdemes megemlíteni, hogy a társadalom Magyarországon mennyire megőrizte a férfiak monopóliumát a tudásban megtestesülő tőkeforma terén. Ami azért sem teljesen magától értetődő, hiszen a nők immár 1895 óta, a jogi kar kivételével, szabadon képezhették magukat a hazai egyetemeken; bár 1920 és 1928 között őket is sújtotta egyetemi numerus clausus. Mégis: 1935-ös fővárosi adatok szerint a diplomásoknak csupán egytizede a nő, vagyis ötször több diplomás akadt a férfiak (ami ekkor tíz százalék), mint a nők között.150 A nők késedelmes térfoglalása az értelmiségi hivatások körében egyszerre következett az egyetemi tanulás számukra mindig is kedvezőtlenebb feltételeiből, valamint az értelmiségi munkaerőpiac nemspecifikus működési sajátosságából. Eleve hátrányukra szolgált, hogy amikor felvételi diszkrimináció egyébként nem sújtotta őket, akkor sem iratkozhattak be a jogi karra, sőt a gyakorlatban a műegyetem is zárva maradt előttük. „Műegyetemre akartam menni gépészmérnöknek, emlékezik a későbbi medika. Anyám felment a műegyetemre, ahol mondták, tisztelnek és becsülnek a kitüntetéses érettségimmel együtt, de Magyarországon nőt a műegyetemre nem vesznek fel."15 1 Az esetre fél évtizeddel a numerus clausus feloldása után került sor. Ezért sem emelkedhetett a nőhallgatók aránya túlzottan magasra, ami a 30-as években így rendszerint 10-15% között alakult.152 Legalább ennyire fontos, hogy nők esetében a diploma megszerzése elvétve, sőt rendszerint nem is vonta maga után az illető értelmiségi keresővé válását. Különösen
