Századok – 1997

Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265

1294 GYÁNI GÁBOR közép- és nagypolgárság legasszimiláltabb tagjai álltak, ám ez nem feltétlenül jellemezte a kereskedők utánpótlását. A második zsidótörvény (1939) diszkriminatív rendelkezése alól pl. a budapesti zsidó ügyvédek közel negyedét azért mentesítették, mert még 1919-et megelőzően kikeresztelkedtek.140 A zsidó és a keresztény ügyvédek közti feszültség, mindamellett, összehason­líthatatlanul kisebb, mint amit az orvosoknál tapasztalhattunk. Közvetve erre vall, hogy még a zsidótörvényeket követően sem vesztették el a zsidó ügyvédek összes addigi szakmai és gazdasági pozícióikat, talán mert keresztény pályatársaik sem tö­rekedtek ennek elérésére. Az okokról Kovács Mária azt tartja, hogy az ügyvédek politikailag motivált megosztása nem lehetett sikeres, mert „a zsidó ügyvédek vi­szonylag nagyfokú társadalmi integráltsága... a nem zsidókkal való együttműködés szövevényes rendszerén alapult. Zsidó és nem zsidó ügyvédek közös irodákat tartottak fenn, az ügyvédek nemritkán tartottak más vallású jelöltet, akikből olykor még csa­ládtag is lehetett".14 1 1939-ben pl. csupán a 45 évesnél idősebb zsidó származású (mentesített) ügyvédeknek több mint a harmada élt vegyes házasságban!14 2 A zsidó és keresztény ügyvédek szembeállításának további gátja, hogy az utóbbiak maguk is mélyen betagozódtak az üzleti életbe, és egyáltalán nem idegenkedtek a „merkantil típusú" ügyvéddé válás perspektívájától. Az 1930-as években az ügyvédek kezén lévő tőke egyenesen háromötöde tartozott keresztény ügyvédekhez.14 3 Végül, az ügyvédség hagyományos jogtisztelete és töretlenül őrzött liberális tradíciója sem sok teret hagyott a totalitárius politikai mentalitás befogadásának. Ha volt egyáltalán valamennyire is intakt keresztény felségterület a szakmán belül, az a bíróságok alkalmazottjaira szúkült. Már Szende Pál felfigyelt rá, hogy a hagyományos középosztály, a dzsentri köréből kikerülők, az ügyvédek „feudális tí­pusá"-nak a képviselői mennyire vonzódtak a közhivatalok és a bíróságok világához, melyekkel jobbak is a kapcsolataik, mint a merkantil ügyvédeknek. Fokozottan áll ez a bírók (és ügyészek), valamint a fő társadalmi forrásukul szolgáló keresztény középosztály közötti szoros kapcsolatra. 1930-ban 1779 bíró és ügyész volt az országban, akik abszolút többségét (kétharmadát) közhivatalnok és birtokos szülő indította útjára. Ráadásul feltűnően gyakori ebben a foglalkozási körben az elcsatolt területekről szár­mazó, tehát a menekült középosztálybeli elem.14 4 Az értelmiség további csoportjai sorában csak röviden említjük meg az orvosokkal nagyjából egyező létszámú diplomás műszaki értelmiséget, a mérnököket (1941-ben számuk közel 12 ezer fő). A mérnöktársadalom nagyobb hányada, az orvosokhoz hasonlóan, alkalmazottakból állt és legföljebb a harmadát képezték a kifejezetten szabadfoglalkozásúak. Az alkalmazott mérnököknek a fele volt közhivatalnok, zömé­ben minisztériumi állást töltve be, a másik fele a magángazdaságban helyezkedett el, mint vállalati alkalmazott. A mérnöktársadalomban sem elhanyagolható a zsidó származásúak képviseleti aránya; minden harmadik mérnök rendszerint belőlük ver­buválódott. Ami sejtetni engedi, hogy a magángazdaság kötelékében, illetve a mi­nisztériumokban, a MAV-nál, vagy az önkormányzatok körében közhivatalnokként dolgozó mérnökök között markáns felekezeti eltérések húztak éles válaszvonalat; a közhivatalok a keresztény, a magánvállalatok főleg a zsidó mérnökök elhelyezkedé­sének váltak fő célpontjaivá.14 5

Next

/
Thumbnails
Contents