Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
A KÖZÉPOSZTÁLY TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A HORTHY-KORBAN 1293 cientúrára alapozott orvosi tevékenység főleg a városokban, kivált Budapesten, az alkalmazottinál valamivel kedvezőbb jövedelmet hozott a magánorvosoknak. A biztosítóintézeti és kórházi orvoslás elterjedése teremtette meg a professzionalizáció újabb formáját, a szakorvosi intézményt. Elsőként 1924-ben, majd 1936-ban határozták meg 16 szakmára vonatkozóan a szakorvossá válás procedúráját, ami kétévi klinikai, háromévi kórházi működést írt elő.13 4 A szakorvosi rendszer hatására hamarosan a falvakba szorult vissza a hagyományos háziorvos, akinek havi átlagban 200 pengő volt a honoráriuma és ezzel az orvosi hierarchia alját alkotta. Ettől kezdve a városokba és főként a magyar orvostársadalom felének otthont adó fővárosba tömörült az 1930-ban az itteni orvosok egyenesen négyötödét kitevő szakorvosok döntő tömege; számukra ugyanakkor havi 400-500 pengő jövedelem dukált, amint azt a szociográfus is megjegyezte. „Családos orvosember városban kevesebből nem élhet meg."13 5 A másik hagyományosan piaci értelmiségi hivatás az ügyvédi. Bár jogvégzettből több tízezer akadt a Horthy-korban is, közülük csak kevesen ténykedtek ügyvédként: 1920-ban 4556, két évtizeddel később 6738 ügyvédet regisztrált a népszámlálás.136 A fele részben budapesti ügyvédi kar, az orvosokhoz némileg hasonlóan, mind gyakrabban adta fel magánpraxisát. Szende Pál már atízes években szóvá tette a „merkantil ügyvéd típus" előretörését. „Minden ügyvéd, írta, valamely vállalatot, részvénytársaságot avagy szövetkezetet igyekezik létesíteni, hogy annak ügyészségét elnyerhesse. ' ' Sőt, némi túlzással azt állapította meg: „Magyarországon az ügyvédi foglalkozás, néhány elmaradt vidéktől eltekintve, teljesen kapitalizálódott, és ma már ajárásbíróságok székhelyein lakó ügyvédeknek is a fő jövedelme financirozásból, parcellázásból és pénzintézeti járadékokból kerül ki...."13 7 A két háború között a részvénytársasági vállalati forma és a menedzserizmus expanziójával a korábbinál is nagyobb vonzerővel hatott az alkalmazotti státus. Ám mégsem beszélhetünk az ügyvédség mint szabadfoglalkozású értelmiség eltűnéséről. Az 1930-ban a budapesti ügyvédekről (számuk: 2749) ismert adatok tanúsága szerint csak kisebb hányaduk (12,5%-uk) vált magánalkalmazottá. Jóllehet a magánirodát fenntartó ügyvédek közül már minden negyedik valamilyen speciális kereskedelmi ügyvédi gyakorlatra adta a fejét. Az alkalmazott ügyvédek kétötödét egyébként bankok, további egyharmadát ipari-kereskedelmi részvénytársaságok foglalkoztatták jogtanácsosi minőségben.13 8 Az ügyvédség mind társadalmi eredete, mind vele is összefüggően a belső felekezeti tagoltság tekintetében legalább- olyan strukturált, mint amilyen az orvostársadalom volt különösen 1920 előtt. Az ügyvédek között, talán mert a csoport létszáma sem nőtt olyan dinamikusan, ekkor sem elhanyagolható az ügyvéd dinasztiákból származók súlya (Budapesten 1930-ban rétegbeli arányuk tíz százalék). Mégis döntő hányaduk mögött két (külső) társadalmi forrás jelölhető meg: egy-egyharmadát adták az iparos-kereskedő, valamint a birtokos és köztisztviselő családok leszármazottai (1930-as országos adatok).13 9 Ebből is fakadt, hogy az ügyvédi kar, felekezeti téren, úgyszólván kettéhasadt; zsidó származásúakból verbuválódott a korszakban mindvégig az ügyvédek fele része. Ami azt' is jelenti egyúttal, hogy a kereskedők után az ügyvédi pálya a zsidók által leginkább telített foglalkozás a korban. Nem tehetünk azonban egyenlőségjelet a két élethivatás közé, mivel ügyvédnek rendszerint a zsidó
