Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
1292 GYÁNI GÁBOR Ilyen dinamikus mennyiségi növekedés közepette az orvosi utánpótlást egy akár hiánytalan önrekrutáció sem fedezhette volna maradéktalanul, meghatározóvá lett tehát a külső társadalmi források hozzájárulása a foglalkozási csoport összetételéhez. E források közül, 1930-as adatok tanulsága szerint, az önállók különféle csoportjai nyomtak igazán a latba, mivel az orvosok kétharmadának az apja került ki ebből a társadalmi körből. Ezen belül, s ez az ami igazán fontos, közel azonos a súlya a paraszti- és úri birtokos apáknak, illetve az ipar-forgalmi önállóknak.128 Éppen ez a fajta társadalmi megosztottság, eltérő családi eredet nyomta rá azután a bélyegét a hazai orvostársadalomra a Horthy-korban, melyről azt jegyezte meg a kortárs szemészprofesszor: „túlságosan mély a szakadék az orvostársadalomban..., (amely) tovább mélyült, míg végül az 1939. évi IV. tc.-ben (a második zsidótörvényben - Gy. G.) legális sanctiót nyert."12 9 Ez a szakadék egészen pontosan a keresztény és a zsidó származású orvosok között feszült. Nem akadt még egy értelmiségi réteg a korban, ahol a zsidó-keresztény elkülönülés ilyen fokú belső megosztottságot idézett volna elő. Vagy azért, mert (mint a tanárok esetében) a zsidók arányos részesedése sem volt feltűnő; a tanárok között például az össznépességen belüli arányuknak megfelelő súlyt képviseltek. Vagy, ha netán átlagon felüli mértékben voltak is jelen egy-egy értelmiségi rétegben, ez akkor sem okozott számottevő belső feszültséget (mint az ügyvédek, a mérnökök vagy az újságírók esetében). Más a helyzet az orvosoknál, ahol a zsidó származásúak a korszak során végig egyharmad arányban képviseltették magukat. Jóllehet a zsidók a századelőhöz képest jelentős teret vesztettek az értelmiség e szegmensében, hiszen 1920-ban például még tíz orvosból öt volt zsidó.13 0 A húszas évek egyetempolitikája (numerus clausus), valamint, hogy az új elhelyezkedési lehetőségek (az alkalmazotti státusok) a zömmel frissen végzett és túlnyomórészt keresztény felekezetű orvosok előtt nyíltak meg nagyobb számban, egyaránt hozzájárultak a zsidó orvosarány némi csökkenéséhez. Ennek ellenére nemhogy alábbhagyott volna, inkább a korábbinál is jobban kiéleződött a zsidó-keresztény feszültség az orvosok körében, melyet a keresztény orvosok megszerveződése még inkább szított. így a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) égisze alatt szervezkedő, a politikai jobboldalhoz húzó keresztény orvosmozgalom arra tett sikeres kísérletet, hogy mintegy „felossza" a munkaerőpiacot zsidók és keresztények között.131 Igyekezett a maga számára kisajátítani az alkalmazotti orvosállásokat, ami végül azt eredményezte, hogy a 30-as évek végén az OTI orvosoknak már a kétharmada keresztényekből állt. A nagyobb induló anyagi befektetést igénylő magánpraxis így a zsidó orvosok egyedüli vagy fő tevékenységi területévé lett, oda szorultak vissza: a 30-as években a zsidó orvosok kétharmada élt magánpraxisból.132 A piaci és az alkalmazotti pozícióknak ez a felekezeti alapú megosztása később azért szült konfliktusokat, mert a 30-as évekre kiderült, hogy az alkalmazotti oldal kezdeti (anyagi) előnyei (létbiztonság) utóbb hátránnyá változtak. Egyrészt, a biztosítóintézetek a válság nyomán deficitessé váltak, de a kórházi orvosok számára sem volt biztosított a kellő előmenetel, vele az emelkedő jövedelem perspektívája. „A doktorok nagy része ősz fejjel is még csak segédorvos űr vagy alorvos marad, ami az anyagi résztől eltekintve, elnevezésnek is szerencsétlen."13 3 Másrészt, a tehetős magánpa-
