Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
A KÖZÉPOSZTÁLY TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A HORTHY-KORBAN 1285 lalkoztatottaknak nyílt elsősorban esélye. Az egyetemet végzett magánhivatalnokok túlnyomó része (55%-a) egyébként gyárakban dolgozott (1929).9 2 A gyáripari vállalatok magántisztviselőinek 1935-ös statisztikája a tanú rá, hogy a foglalkozási csoport e szegmensének nagy hányada (szintén 55%-a) volt legalább érettségizett és egyhatoduk még egyetemi diplomát is szerzett, tehát biztonsággal középosztálybelinek vallhatta magát. Éppen ezért kisebb körükben a nők aránya (egynegyed).9 3 Ennél azonban fontosabb, hogy a magántisztviselők középpolgári elitje már a zsidótörvényeket megelőzően sem került ki oly mértékben zsidókból, mint a magántisztviselők egésze, vagy különösen a kereskedelmi- és bankhivatalnokok. 1935-ben például a gyári tisztviselők kétharmadát nem zsidók, hanem zömében katolikusok alkották.9 4 A rétegnek ez a fajta belső (felekezeti) megosztottsága egymástól elütő magántisztviselő identitások csírájává lett. Korabeli vélekedés szerint éppen a nem zsidó magántisztviselők fő törekvése a foglalkozási csoport „államilag pártfogolt hivatalos érdekképviseletének megszervezése" tehát korporációs alapokra helyezése.9 5 A magántisztviselők, újdonsült társadalmi csoportként, igen nyitottnak mutatkoztak a többi réteg irányában. Ám e foglalkozás vonzerőt nem egyforma mértékben fejtett ki minden irányban, mivel zömében a piacból élő rétegek elsősorban önálló egzisztenciáinak a leszármazottjaiból nyerte utánpótlását. „Az önálló kereskedők gyermeke örül annak, ha a kis szatócsboltból az előkelő vállalat jól bebútorozott szobáiba került" - kommentálja ajelenséget a kortárs statisztikus, majd kiegészítésül hozzáfűzi: „Az iparosok bizonyára a társadalmi emelkedésnek egy lépcsőjét látták abban, hogy gyermekük ipari vagy kereskedelmi, vagy hitel stb. vállalatban mint tisztviselő boldogul."9 6 A köztisztviselői szülői háttér, egyáltalán a hivatalhoz kötött értelmiségi szülői indíttatás ugyanakkor egyenesen gátlóan hatott a magántisztviselővé válásra. A zsidók magas jelenléti aránya tehát közvetlenül adódott a pályának a piaci egzisztenciák körében élvezett nagy közkedveltségből: a nem csekély katolikus képviseleti arány különösen a nagyipari menedzsment körében bizonnyal abból fakadt, hogy az apák között nem volt ritka az önálló iparos mester sem.9 7 Mindez végiül egyértelműen mutatja, hogy a magántisztviselő réteg belsőleg még a köztisztviselőknél is integrálatlanabb eleme a Ногфу-kori magyar táradalomnak. Hiszen a köztisztviselőknél a gyakori közös származás és mindenekfölött a hivatal úri rangja mintegy összekötő kapocsul szolgált a hierarchia különféle fokain állók között; ám a magántisztviselők heterogén származási összetétele és a munkahely efféle integráló szerepének a hiánya nem teremtett kohéziót. A vállalatvezető menedzserek és a jobbadán kispolgári, nemegyszer szakmunkási életnívón élő vállalati kistisztviselők között azon az alapon sem jöhet létre valamiféle közösség, ahogy a közhivatalok kegyelmes és nagyságos úrként tisztelt felső és alsóbb beosztottai között az gyakorta fennállt. Jól mutatja a különbséget az informális viszonynak a két rétegnél megfigyelhető szembeszökő eltérése. „Köztisztviselőknél magasabb- és alacsonyabb rangúak között van bizonyos baráti, sőt atyafiságos hang, az együvé tartozásnak részleteiben tisztázatlan, de a személyes érintkezésben kellemesen ható tudata. A feljebbvaló, ha a hivatali ranglétrán nem is, de emberi és társadalmi vonatkozásban egyenrangúnak érzi alantasát. Ezt az egész bonyolult érzés-, szokás- és érdekszövevényt legjobban a tegezés fejezi ki. A magántisztviselőket főnökeiktől, sőt egymástól
