Századok – 1997

Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265

A KÖZÉPOSZTÁLY TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A HORTHY-KORBAN 1275 rántsem mérvadó a birtokos (benne a parasztbirtokos) szülői indíttatás: országosan a férfi közigazgatási tisztviselőknek egyenesen a hatoda került ki ebből a szociális körből.43 Adatok hiányában nem követhetjük tovább nyomon a társadalmi összetétel témánk szempontjából igen fontos kérdését. Holott a gazdasági válság és a nyomában járó politikai jobbratolódás (Gömbös-éra) okozta foglalkoztatási instabilitás és fluktuáció, valamint a tisztviselő állások számának 1938 utáni hallatlan felduzzadása, ezzel sok új személy valószínű belépése a közhivatalnoki pályára egyaránt módosíthatta a foglalkozási csoport, tehát az úriként tisztelt tisztviselő réteg származási arculatát. Aminek egyik jellegzetes, a kispolgárosodáson át vezető többlépcsős mobilitási csatornája, hogy a hivatali altiszt gyermeke segédhivatali tisztviselővé lép elő, ennek a gyermeke előtt pedig megnyílnak a középiskolához, sőt a főiskolához kötött közhivatali állások is. Az 1930-as adatok további tanulsága, hogy a közigazgatási tisztviselőknek legalább a fele nyerte utánpótlását a nem űri (tisztviselő, birtokos) középosztályok soraiból. De vajon volt-e hatása ennek a személyi felfrissülésnek és társadalmi átrétegződésnek a pálya úri jellegére vagy érintetlenül hagyta azt? A kérdésre a kortárs elemzők válasza rendszerint az, hogy inkább az urak asszimilálták a polgárokat és nem fordítva történt a dolog. Makkai János egész középosztály koncepciója azon a feltevésen alapul, hogy: „Az új elemek inkább eldzsentrisedtek, minthogy új életérzést hoztak volna magukkal és ezzel a közszolgálat teljesítésének felfogását korszerűbbé tették volna."4

4 Kezdetben Weis István is azt fogalmazta meg, hogy „a gentry máz jobban ragad a polgárságból kikerült egyénekre, mint a régi nemesség maradékaira...".45

1942-ben megjelent könyvében viszont mintha eltávolodna ettől a dualizmusból áthagyományozott tisztviselő imázstól. Először is kijelenti: „Nem áll, mit oly sokáig hangoztattak: egyes szolgálati ágakban, példáid a vármegyei igazgatásban csak egyes családok fiai boldogulnak. Ha lapozunk a Tiszti Címtárban, inkább azt a megfigyelést tehetjük, hogy sok törvényhatóságban a régi történelmi családok neveinek viselőit inkább az alsóbb állásokban látjuk és a felsőbb állásokat újabb rétegek fiai foglalják el. Nem a gentiy-összeköttetések döntenek tehát, hanem egyéb rokoni, baráti és politikai pártkapcsolatok." Ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy „a középosztály helyén lévő réteg úrnak képzeli magát".4

6 Utóbb szintúgy ez a felfogás honosodott meg a történeti köztudatban, melyet leghatásosabban talán Bibó István fejtett ki 1947/48 során. E koncepció értelmében a kegyelem érettségi és a mezei jogászat intézményeivel is alátámasztva az állami bürokrácia olyan kvázi szakszerű értelmiséggé alakult át, amely mint keresztény középosztály makacsul ellenállt a tisztán polgári középosztállyá válás gyenge kényszereinek. Mint írja: „az elnevezés (keresztény középosztály - Gy. G.) az úriembernél polgáribban hangzik (ugyan), de valójában a proletárforradalom élménye után az egykori köznemesség mozdulatlan, hierarchikus társadalmi szemlélete sokkal elszántabban és nyíltabban jelentkezik (körében - Gy. G.) mint azelőtt".4

7 Ennek a mélyen a korabeli tapasztalatban gyökerező bürokrácia-imázsnak ad Szabó Zoltán érzékletesen hangot szociográfiájában. Miután előrebocsátja, hogy a hivatalok presztizshierarchiája vidéken a vármegyeházzal kezdődik és a magánvállalat irodájával ér véget, a jelenséget a nemesi eredetű közhatalom fogalmi kontinuitásával magyarázza. „A középosztályban a hivatalok és állások sem fontosság vagy nemzeti