Századok – 1997

Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223

A KÖZÖS HADSEREG TISZTJEI A DUALIZMUS KORÁBAN 1247 A tisztikar vallási összetétele. A közös tisztikar túlnyomó többsége római katolikus volt és maradt. (A világháború előtti két évtizedben egyenletesen 86-87%.) Noha a szabadságharc után a Habsburgok már nem törekedtek a tisztikar katolikus jellegének fenntartására, nem presszionálták katolizálásra a tisztiiskolák növendékeit, a korábbi arány nem sokat változott. Nem mintha a hadsereg vagy a tisztikar különösebben hitbuzgó lett volna. A tábori lelkészek presztízse, helye a tisztikar és nem egészen tisztikar rangsorában az alacsonyabbak között volt, valahol orvos és állatorvos között. Ha sértették fülüket a lovardában és gyakorlótéren rutinszerűen üvöltött szörnyű istenkáromlások, nem tehettek ellene semmit, azokat a szokásjog védte. Legtöbb jelentősége a vallásos nevelésnek még a tiszti akadémián, katonai árvaházakban és reáliskolákban maradt. A tisztikarban alig észrevehető számban vannak jelen a formálisan is felekezetenkívüliek, de hogy statisztikában és minősítési lapokon megjelenítik őket, az a polgári liberális kor vallási toleranciáját demonstrálja. (A német J. F. mint mérnök-százados lépett ki a római katolikus egyházból, utána évekig, haláláig szolgált, anélkül, hogy e lépését szóvátették volna.) Ebben a korban a tisztikar felekezeti megoszlása már főleg mint a nemzeti összetétel mutatója és kísérőjelensége fontos. A katolikus osztrákok és csehországi németek után a tisztikar legszámosabb felekezeti csoportja a katolikus szlávoké (cseh, lengyel, horvát, szlovén). A magyar tisztek többsége hagyományosan katolikus, a magyarok és a németek kisebbsége protestáns. A görög katolikusok és görög keletiek kis száma is a nemzetiségi megoszlás következménye, nem vallási türelmetlenségből fakad. Bármily csekély a vallásgyakorlás jelentősége a hadsereg mindennapi életében, a katolikus dominancia a császári ház külsőségeivel párosulva bizonyára idegenségérzetet kelthetettet a görög szertartású tisztekben és tisztjelöltekben, ha a szolgálatban nem is, de a társaséletben náluk és a zsidóknál nehezíthette a kapcsolatteremtést, hiszen meg volt szabva, hogy a civil társaság mely rétegével tarthat fenn a tiszt magánkapcsolatot. Másrészt a helyi társaságnak sem volt közömbös, hogy az ott állomásozó ezred vagy zászlóalj tisztikarának vallási (és persze ezzel összefüggésben nemzeti) összetétele mennyire tér el a legénységétől és a civil középosztályétól. Számunkra az is fontos, hogy a nem-katolikus tisztek többsége Magyarországról származik, hiszen Magyarországra a vallási tolerancia hagyományosan jellemzőbb volt a kiegyezés előtti évszázadokban, mint „Ausztriára". így a „másság" problémái is elsősorban a magyarországi tiszteknél jelentkeznek. Túlzás lenne azonban a felekezeti differenciáknak a nemzeti ellentétekhez hasonló jelentőséget tulajdonítani. Bár a hivatalos vallási statisztika — a nemzetiségivel együtt — 1897-től indul, feltehetjük, hogy a korábbi évtizedekhez képest a változás nem lehet túl jelentős. Ellenőrző adatként fel lehet használni saját mintáimat és a tisztiiskolák kimutatásait. A vallási statisztika pontosságában nincs okunk kételkedni, mindenki tudta, milyen vallású, azt eltitkolni oka és módja nem volt, a minősítési lapokból is látjuk, hogy a nyilvántartás e téren pontosságra törekedett. Az ellenőrző adatok tehát főleg annak felmérésére szolgálnak, mi volt a különbség a dualizmus kora első és második fele tiszti nemzedékének vallási megoszlása között, illetve van-e érdemi különbség a különböző végzettségű tisztek (akadémia, kadétiskola, hivatásos vizsgát tett önkéntesek stb.) között.