Századok – 1997
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223
A KÖZÖS HADSEREG TISZTJEI A DUALIZMUS KORÁBAN 1229 passzivitása csak a világháborút közvetlenül megelőző években változott szerb-barátsággá - Miroslav Krleza ludovikás hallgató (minősítése szerint „nagy horvát") a Balkán-háború kezdetén Szerbiába szökött önkéntesnek s nem volt egyedül; mikor Conrad vezérkari főnök 1912-ben preventív háborút követelt Szerbia ellen, egyik fő érve az addig oly lojális horvátok kétségbeejtően terjedő szerb-pártisága.16 Nem ez volt az utolsó fordulat a horvát-szerb viszonyban, a magyar társadalom számára azonban a horvát nemzet középosztályi, tiszti rétege végleges elszakadását jelentette évekkel Trianon előtt. A „szalonkrovott" hivatásos tiszti dinasztiák nagyrésze a világháborúig megmarad a császár hűségén, de teljesen Bécshez kötődve - a magyarbarát horvát-szerb tiszti családok vagy eltűnnek vagy teljesen megmagyarosodnak (Bakay, Sztójay, Solymossy, Temessy, Sorsich, Lukachich stb.) A világháború hadvezérei közül Boroevic marsall, Sarkotic báró vezérezredes határőr-csapattisztek fiai. A magyarországi származású tisztek túlnyomó többsége a napóleoni időktől a világháborúig e négy nemzetből (szerb, horvát, német, magyar) rekrutálódott. A Magyarországon sorozott katonák egyharmadát adó többi nemzet a tisztikarban soha nem részesedett 1-2%-nál nagyobb arányban, ez áll a honvédségre is. A kiegyezés előtti időkben ezt megokolhatjuk e népek paraszti jellegével; akik a nemességbe emelkedtek, legalábbis „politikai" értelemben a magyar nemzetbe olvadtak. A századfordulón azonban már kialakul egy számottevő és iskolázott román, szlovák, rutén értelmiségi, kereskedő, kisvállalkozó réteg - ha arányuk a tisztikarban nem növekszik ennek ellenére sem, arra mutat, hogy formálódó polgári középosztályuk amilyen gyenge volt, olyan erőteljesen elzárkózott a magyar társadalomba való integrálódástól. Sőt arra sem törekedett, mint a szászok és a múlt században a horvátok, hogy a magyar középosztály helyett Bécshez, a „nemzetekfeletti" к. u. k. tisztikarhoz zárkózzanak fel. Bár a román, rutén, szlovák nemzetiségű vagy származású tisztek száma mindig is csekély volt, arányuk a dualizmus éveiben még a 67 előttihez képest is csökkent. A közülük legnagyobb lélekszámú, román nemzetiség fiainak aránya a tisztikarban a hivatalos statisztika szerint 1895-1910 között 0,5-0,9% körül mozgott (ebben benne vannak a bukovinai románok is.) A katonai statisztika önmagát ellenőrzi azáltal, hogy a nemzetiség mellett a vallási összetételt is megadja, az pedig egyértelmű és hamisíthatatlan; s miután a görög szertartású hívők megközelítik a tisztikar 4%-át, számuk kétszerese lenne a román, szerb és rutén nemzetiségűeknek együtt. Ha megengedjük, hogy a magyarok között is akad görögkeleti és görögkatolikus, utóbbi még a lengyelek között is, és lecsípünk javukra 1%-ot a 4-ből, akkor is azt kell hinnünk, hogy a románok elérik az 1%-ot, ami számításaim szerint nagyjából megfelel korábbi arányuknak. Készült egy hivatalos kimutatás 1875-ben a katonai középiskolák és akadémiák nemzetiségi összetételéről, ez is 1% románról tud.17 A kiegyezés előtt valamivel több román tiszt lehetett, amit az 1851-ben feloszlatott román határőr-ezredek hatása magyaráz. Tisztjeik közt ugyan kevés román volt, de néhány román altiszt cögerájba, katonaiskolába adhatta fiait. A román határőrökről a délszlávokéhoz hasonló kedvező megítélés alakult ki a hadvezetésben 1848-49-ben, szívesen látták fiaikat, mint határőr-tiszteket. Az önkényuralom éveiben a tiszti a -kadémiákra is bejutott néhány román granicsár-fiú, s a közülük kiemelkedő tehetségek többre is vihették. Popp Leonidas, egy román határ-őrnagy fia, 1851-ben elvégezte
