Századok – 1997
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223
1230 HAJDÚ TIBOR a Wiener-Neustadt-i akadémiát, majd a Kriegsschulét, s a 2. Hadsereg operatív osztályának vezetőjeként vett részt Bosznia okkupációjában. Kitüntetései alapján bárói címet kapott, s tábornokként 1882-től 8 éven át Ferenc József főszárnysegédje volt.18 Egy másik román tábornok, Doda Tróján útja már a románok visszavonulását jelzi: miután nyugdíjba ment, tekintélyes alakja lett az erdélyi román Nemzeti Pártnak, több cikluson át az egykori határőrvidéken fekvő Karánsebes képviselője. Doda végül passzivitásba vonult pártjával, de aktivitásáért börtönbüntetésre ítélték; Ferenc József azonban kegyelmet adott kiszolgált tisztjének. 1867 után több román tiszt átment a regáti hadseregbe; Moise Groza a kiegyezést megelőző évben kapta hadnagyi kinevezését a 66. gyalogezredhez, 1873-ban átment a román hadsereghez, melynek később tábornoka lett.1 9 A román tisztek esetében nem beszélhetünk jelentős létszámcsökkenésről, a negatív tendencia abban mutatkozik meg, hogy a román értelmiség, polgárság erősödését, öntudatának növekedését a világháború előtt nem követte a tisztek számának megfelelő növekedése. A szlovák és rutén tisztek igen csekély számát sem magyarázhatja egyedül e nemzetek középosztályának kialakulatlansága; hiszen a katonai tisztviselők között a szlovákok és ukránok aránya magasabb, mint az aktív tisztikarban. A románok, ukránok és szerbek esetében a számuk és a görög keleti — görög katolikus vallásúak száma közötti jelentős eltérés egyes években a statisztika bizonytalanságaira vezethető vissza (pl. egyik évről a másikra olyan változások a nemzetiségi megoszlásban, amilyenek a bürokratikusán szabályozott kinevezési rendszer mellett elképzelhetetlenek — honnan jöhet vagy hová tűnhet egyik évről a másikra több tucat román vagy száznál több magyar tiszt?) —, de az is lehetséges, hogy a nemzeti és vallási statisztika közötti hézagot részben az asszimiláció magyarázza — a tiszti pályára lépő románok és rutének egy része a pályaválasztással az asszimilációt is választja. Emellett szól, hogy a világháború után elég sok német és magyar tiszt ment át az utódállamok hadseregébe, s ezt egy részüknél bizonyosan elősegíthette a családi hagyomány kettőssége. A gyulafehérvári születésű Joseph Jakobich lovag, vezérkari őrnagy, a világháborúban IV. Károly személyes munkatársa, ifjúkori barátja, Glaise-Horstenau vezérezredes szerint az összeomlás után „úgy lépett át a román hadseregbe, hogy egy szót sem tudott románul". Legalább barátja és munkatársa így tudta. Jakobich 1938-1941 között román miniszter, majd az Odesszát elfoglaló hadsereg parancsnoka. Román ezredesként még felkereste barátját Bécsben, akinek feltűnt gondolkodásmódjának gyors átalakulása. Legalább a dualizmus első felére bizonyára helytálló az asszimiláns Herczeg Ferenc magyarázata: „Akkoriban azt tartották a Délvidéken, hogy az ember csak ötszáz holdig lehet rác vagy sváb, azon felül magyarrá kell lennie, ha a vagyonához méltó életet akar élni."2 0 Később már nem így volt, de a tiszti vagy tisztviselői pályára lépés bizonyos értelemben mégis asszimilációt jelenthetett a „politikai nemzethez". Legkevésbé terjed az asszimiláció az önmagába zárkózó falusi népességben; márpedig a román, a rutén, a szlovák nép nagyrésze ilyen volt. A földrajzi megoszlásnál látni fogjuk, hogy az e nemzetek által is lakott agrárvidékek nagyon kevés tisztet adnak, s azok többsége éppen ott állomásozó katonacsalád fia.
