Századok – 1997

Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223

A KÖZÖS HADSEREG TISZTJEI A DUALIZMUS KORÁBAN 1227 madát teszik. A magyarországi születésű németek magas számát (a növendékek 10%-a) ekkor még mindig inkább a nálunk állomásozó tisztek, mint a honi német polgárság és nemesség fiai adják. A délszlávok aránya már a 40-es évektől csökken, 1848-67 között 8,3%, tehát a magyaroknál már valamivel kevesebb. A magyarországi más nemzetiségűek aránya továbbra is igen alacsony, nem éri el a két százalékot. Legtöbb még a román, mellettük olaszok, „vallonok" (a francia származásúak korabeli neve), 1-2 cseh és szlovák. Hogy képet kapjak az egész tisztikar viszonyairól, reprezentatív mintát készítettem a bécsi Kriegsarchiv tiszti minősítési lapjaiból („O" és „F" betűk). Mintámban 126 olyan magyarországi (Horvátország és a határőrvidék nélkül) tiszt szerepel, aki 1867 előtt kapta tiszti rangját, de az 1867-68-as katonai reform után még tovább szolgált. Ezek 37,5%-a magyar, 42,6%-a német, 6%-a szerb és horvát, 3,6%-a román, 3%-a szlovák és ruszin. Az utolsó két szám arra mutat, hogy a tisztikai- alsóbb rétegeiben (a mintában szereplőknek csak 11%-a végzett akadémiát) a nemzetiségek akkor több helyhez jutottak, mint azelőtt vagy azután. A kiegyezés idején tehát a hadseregnek kb. annyi magyar tisztje volt, mint 1848 előtt, nem több 8-900-nál. A magyarországi születésűek összes száma viszont nem csökken az önkényuralom éveiben sem, mert a hiányt pótolják az itt állomásozó nagyszámú katonaság és csendőrség tisztjeinek fiai. Hiába látszik ez így leírva keserű gúnynak; az itt születettek nemcsak törvény szerint magyar honosok, a hazafias ellenzék sem ismer e hazában más „politikai nemzetet", mint a magyart, tehát mikor azt követeli, hogy magyar ezredekbe és az új honvédségbe csak hazai tisztek kerüljenek, ezzel igényt tart a Kempen-zsandárok fiaira is. Konkrét példákkal: 0. N. kassai rendőrfőfelügyelő 1865-ben Kassán született fia, О. V. alezredes joggal lehetett volna honvédtiszt, bár iskoláit már Prágában kezdte; de öccse, O. R. főhadnagy, aki már Prágában született, csak császári önkényből. Vagy: senki sem kifogásolhatta, hogy O. János a 3-as soproni huszárok ezredese, majd lovasdandár-parancsnok, hiszen Budán született - 1856-ban, ahol akkor különben csehországi születésű német apja hadbíró-őrnagyként működött. Különösen érdekes a Pacor-család pályája. A Szlovéniából (Krain) származó Pacor őrnagy az 1830-as években Zemplén megyében szolgált, ott nősült meg és ment nyugdíjba, mely alkalomból osztrák nemességet kapott „von Karstenfels" (karsztmezei) előnévvel. Sárosban élt, s onnan menekült 48-ban a szabadságharc elől Grazba, bizonyára szűkösebb viszonyok közé; ahol három kisfiát beadta az „iskolaszázadba", a kadétiskola elődjébe. Onnan két fiú a wiener-neustadti akadémiára került, később mindhárman elvégezték a Kriegsschulét és к. k. vezérkari tisztek lettek, kivéve részüket a 60-as évek háborúiból. Mint magyarországi illetőségüeket, 1873-ban mindhármukat áthelyezték a honvédséghez. Akkortájt kelt minősítésük szerint mindegyik perfekt német, a legidősebb Albert, aki 48-ban már 14 esztendős volt, tökéletesen beszél magyarul, a középső fiú, Kálmán magyar beszéde „korrekt", Vilmos „eléggé jól" tud magyarul, ami nyilván azt jelenti, hogy elég rosszul. Talán ezért lett rögtön a Ludovika tanára, ahol magyarul kellett oktatnia s eközben maga is jól elsajátíthatta „anyanyelvét." A 80-as években Kálmán és Vilmos különböző vezérkari és parancsnoki beosztásokban vett részt a honvédség fejlesztésében. Albert már előbb ezredparancsnok, majd vezérőrnagy és az erdélyi honvédkerület parancsnokaként halt meg 1885-ben. Vilmost még egyszer