Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Alois Niederstätter: Das Jahrhundert der Mitte. An der Wende vom Mittelalter zur Neuzeit. (Österreichische Geschichte 1400–1522 hg. Von Herwig Wolfram) (Ism.: Tringli István) V/1201

TÖRTÉNETI IRODALOM 1201 (pl. Boldogasszonyfalva, Szentmártonkáta) Azonos nevű helységek elkülönítésében sokszor a templomcímnek volt szerepe. (Szentbékkálla, Mindszentkálla) A helységnévvé nem vált ritkább templomcímeket rövid függelék méltatja, az illető szent martyrologiumban betöltött szerepével, magyarországi templomaival együtt. A kötetet a helynevek több irányból való megközelítését szolgáló, az eredeti írásmódot, a különböző jelzős összetételeket, a középkori megyebeosztást és idegen államnyelvi neveket is magában foglaló helynévmutató zárja. Timár Péter Alois Niederstüter DAS JAHRHUNDERT DER MITTE. AN DER WENDE VOM MITTELALTER ZUR NEUZEIT. (ÖSTERREICHISCHE GESCHICHTE 1400-1522 HG. VON HERWIG WOLFRAM) Wien, 199G. 557 o. A KÖZÉPSŐ ÉVSZÁZAD A „középső évszázad" az ezeréves jubileumát ünneplő osztrák államiság történetének középső százada. Az 1400-as esztendőt csak kerek évszáma miatt választották kezdő dátumul, 1522 azonban a Habsburg-monarchia egyik legfontosabb éve, a brüsszeli szerződésben ekkor vált véglegesen szét a Habsburgok spanyol és osztrák ága. A Ferdinándnak juttatott keleti területekből jött létre az a dunai monarchia, mely a következő századokban Európa egyik meghatározó nagyhatalma lett. A mű maga is igényt tarthat a középső jelzőre: az eddigi legnagyobb osztrák történeti összefoglaló, a tízkötetes Ausztria történet ötödik része a könyv. A magyar „tízkötetessel" összevetve azonnal megállapíthatjuk, hogy az osztrákok jóval arányosabban osztották szét a sorozat részeit. Magyarországon a tatárjárástól a mohácsi vészig terjedő teljes időszak a második kötetben kapott helyet. A sorozat szerzőinek nem volt könnyű dolguk, mikor el kellett dönteniük, hogy mely területek történetét tárgyalják Ausztria története címen. A Monarchia felbomlása után már gyakorlattá vált módszer szerint a mai Ausztria területének történelmét írták meg, függetlenül egykori hovatartozásuktól. Első gondolatunk az lehet, hogy az újkori Ausztria történetének földrajzi határait nehéz csak meghúzni, azonban a középkor kutatójának dolga sem könnyebb. Két kiragadott példa legyen elég ennek demonstrálására: a salzburgi érsekség a 19. századig szuverén államként élte életét, Görz 1500-ig, a görzi grófi dinasztia kihalásáig szintén független volt, ennek a grófságnak egykori, területén ma három ország osztozik, Szlovénia, Olaszország és Ausztria. Sem az uralkodó család, sem az egyes területek történetét nem lehet szétválasztani, így teljes történelmük Ausztria történetének része lett. Tirol történetét természetesen csak „történeti" alapon lehet tárgyalni, a mai Dél-Tirolt ettől függetleníteni lehetetlenség. Az általánosságban kimondott rendező elv, hogy a mai Ausztria területére kell elsősorban figyelemmel lenni, a szerzőket néha nehéz helyzetbe hozta. Lehet-e osztrák történetet írni a Vend Orgrófság, Krajna, a mai Szlovénia története nélkül, ha nem, akkor pedig el kell találni a helyes arányt a mai és az egykori osztrák tartományok feldolgozásában. A helyzet nemcsak mai szemmel nézve volt bonyolult, a mai osztrák tartományok jó részének lakói a kései középkorban is sajátos nemzettudattal rendelkeztek. 1442-ben, római királlyá koronázása után III. Frigyes végiglátogatta azokat az ősi Habsburg-birtokokat, melyek akkor már a svájci szövetség fennhatósága alatt álltak. Freiburg in Uechtlandban a polgárok „itt van Ausztria!" kiáltásokkal üdvözölték. Ettől jóval nyugatabbra, Elzász egy részén élő alattvalóik is „osztrák érzelműek" voltak, pedig ők csak a későbbi nevén Elő-Ausztriának nevezett „vorderen Lande" lakói voltak. A stájer, karintiai vagy krajnai rendek azonban gondosan ügyeltek arra, hogy ügyeiket más országokéval ne keveijék össze, ők stájernek, karintiainak, krajnainak tartották magukat még akkor is, ha a déli tartományok jelölésére később oly gyakran alkalmazott Belső-Ausztria elnevezés épp e korszakban, 1447-ben bukkant fel először. Az előítélet természetesen kölcsönös volt. 1452. szeptember 4-én, hosszas huzavona után III. Frigyes Utószülött Lászlót (a magyar V Lászlót) kénytelen volt gyámsága alól elbocsátani és az osztrák rendeknek, előbb azonban Ciliéi Ulriknak átadni. Ekkor Ulrik gróf — kinek grófsága még két évtizedes önállóságra sem tekinthetett vissza, így korábban maga is stájernek számított — egy szimbolikus fürdővel lemosott az ifjú uralkodóról „minden stájert", mely III. Frigyes grazi udvarában ragadhatott rá.