Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Mező András: A templomcím a magyar helységnevekben (11–15. század) (Ism.: Timár Péter) V/1197
1200 TÖRTÉNETI IRODALOM 1200 milyenségéről. Jelen esetben a települések és templomok lokalizálását a térbeli és időbeli teljességre való törekvés igényének, mint módszertani szempontnak hangsúlyozása mellett, különböző színvonalú művekre, csaknem kizárólag az irodalomra támaszkodva igyekezett megoldani, ami az azonos nevű, ugyanazon megyében levő települések özönében számos átfedést eredményezve munkája megbízhatóságának rovására ment. Recenzens több évtizedes, a település- és egyháztörténet és ezekhez kapcsolódó kutatásai alapján kimondja, hogy csak a forrásokra is kiterjedő, komplex kutatással és nem utolsósorban térképismerettel és használattal lehet megbízható topográfiát és számszerű eredményeket felmutatni. A patrocíniumi helységnevek mennyiségi és földrajzi eloszlásáról szóló fejezet a legizgalmasabb a történész, nyelvész és mindazok számára, akik az utóbbi évtizedek felvetéseit figyelemmel kísérve patrocínium-kérdéssel foglalkoztak. Kálmán Béla korábbi becslése 500, Benkő Loránd 600, majd 1958-ban Kniezsa István 1000 középkori patrocíniumi névről számolt be. Mező András 1390 helységnevet gyűjtött össze, ezek 62%-át a 10 leggyakoribb titulussal alkották. Csökkenő sorrendben: Miklós 124, György 119, Kereszt 108, Márton 106, Mihály 86, Péter 84, Szűz Mária 68, Iván 62, Mindszent 57, Király 48 helységnév elő- vagy utótagjában szerepel, a következő tíz már csak 20%-ot képvisel. Rövid elemzés szól a gyűjtésből többnyire okkal kizárt helynevekről, mint Szentderzs, Szentszát, Marja, Farkasd. Kimaradtak a szőlőhegyek nevei és a városok nagy számban megjelenő patrocíniumi utcanevei, amelyek az ott állott templomra vezethetők vissza. Bár a nevekben megjelenő templomi védőszent a magyarországi térítés folyamatának csak egy szűk vetülete, figyelemre méltó, hogy a mártírokról elnevezett helységnevek csoportjában 70%-os aránnyal dominálnak az ősegyházhoz és később a keleti egyházhoz kapcsolódó vértanúk. (Demeter, Ireneus, György, Kozma és Dámján, Miklós, Pantaleon) A feltűnően magas számarány azonban csak részben írható a térítés számlájára, mert „számolnunk kell még a későbbi magyar-bizánci kapcsolatok művelődési hozadékával, a nálunk még sokáig megélő görög monostorok tiszteleti hatásával, a keleti szentek hazánkba került ereklyéinek szerepével és egyéb tényezőkkel is". A pápák, rendalapítók, szerzetesek, egyházi személyiségek által képviselt hitvallók csoportja egyértelműen és határozottan a nyugati kultúrkörhöz kötődik. Ennek a csoportnak az egészhez viszonyított aránya a szintén idevont Árpád-házi szentekkel együtt 22%. Kiemelkedően magas számot képvisel a hitvallók csoportjában a bencések két szentje: Benedek és Márton, a nevüket viselő 126 településsel. A területi elemzés során a legelső említésben megadott megyebeosztást vévén figyelembe, a patrocíniumi helynevek gyakorisági maximuma a Dunántúlra esik, és egyre csökken észak és kelet felé haladva. Az első hat helyen dunántúli megye áll: Zala, Körös, Somogy, Baranya, Vas és Fejér. Ugyanakkor Árva, Máramaros, Szörény, Szeben és Trencsén megyére összesen 3 bizonytalan adatot sikerült találni. Zalában 107 helységnév 33 templomcím között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy itt volt a legtöbb ismétlődő helységnév. (György, Mihály és Márton összesen 29 névvel) Körös megyében Péter, Miklós és Márton szerepelt legtöbbször, Somogyban György, Baranyában Márton, Fejérben Péter. A szentek zömének eloszlása az egész országban egyenletes, kultikus központok a nevek alapján aligha körvonalazhatók. Ez vonatkozik a hazai szentekre is, (István, Imre, László, Erzsébet) akiknek tisztelete nemzetinek tekinthető. Az Árpád-ház szentjei közül azonban Szlavóniában, a zágrábi egyházmegyében Imrét, Erdélyben Erzsébetet nem találunk, a Maros és az Al-Duna közötti területen pedig csak a Szentlászló és a Szent Istvánra utaló Szentkirály nevek fordulnak elő. A térképek hiánya sajnálatos, néhány vázlat a mondanivalót sokkal szemléletesebbé tudná tenni. Mező András könyvének befejező részében a patrocíniumi helységneveket kronológiailag és névtanilag elemzi. A védőszentnévből alakult magyar helységnevek kronológiája a hazai kutatás régóta vitatott és vitatható kérdései közé tartozik. Terminus post quem-ként a szenttéavatás időpontjajön szóba, így Szentkirály és Szentimre név csak 1083, Szentlászló 1192 után keletkezhetett. A már kétségtelenül települést jelölő első hiteles adatokat a 12-13. század fordulójáról idézhetjük, mivel a 11. századból adatolt 9 név közül 6 hamis forrásból való, a másik 3 pedig nem a helynévre, hanem a templomi előzményre vonatkozik. A tatárjárás utáni 50 évben jelenik meg a nevek 10%-a, majd a 14. század első felében az összes név 41%-a, nem utolsósorban a pápai tizedjegyzéknek köszönhetően. A század végére már egyértelműen a magyar nyelvű első adatok jellemzők. A középkori nevek 86%-ában a templomnév alaptagként szerepel, közülük is csaknem 700 esetben a patrocínium önmagában, egyéb eredetű névelőzmény, vagylagos változat, jelzővel való bővülés vagy utótag nélkül fordul elő. 90 esetben igazolható az egyéb név sima alapelemű név változás. (Pl. Pázmán Szentimre.) Köznévi vagy tulajdonnévi utótaggal fordul elő 175 helységnév.
