Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Mező András: A templomcím a magyar helységnevekben (11–15. század) (Ism.: Timár Péter) V/1197

TÖRTÉNETI IRODALOM 1197 Mező András A TEMPLOMCÍM A MAGYAR HELYSÉGNEVEKBEN (11-15. SZÁZAD) METEM-Könyvek 15. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség Budapest, 1996. 314 o. Mező András „Magyarország patrocíniumi helységnevei (11-15. század)" címen benyújtott akadémiai doktori értekezése egy részletének kifejtéseként jelent meg — történészek és nyelvészek nagy várakozására — „A templomcím a magyar helységnevekben" című munkája. Több, a témával foglalkozó előtanulmány és az -egyház(a) végződésű helységnevek összegyűjtése mellett kitartó, mintegy 30 éves munkával gyűjtötte egybe a középkori Magyarország egyházi vonatkozású (szentnévi, patrocíniumi) helységneveit, nyelvészeti és művelődéstörténeti szempontú elemzés céljából. Bevezetőjében előrebocsátja szerző, hogy az utóbbi évtizedek irodalmának áttanulmányozása alapján az 'egyházi helységnév' kifejezés, amelybe a templomi védőszentet magában foglaló nevek is tartoznak, a magyar névtani irodalomban még nem tekinthető meggyökeresedett terminus technicusnak, ezért ő maga is hajlamos a 'patrocíniumi helységnév' fogalmának használatára. A helynévtípus egy jól adatolható, templomok titulusaival megerősíthető csoportot képvisel, amelynek kitüntetett helye van a magyar helynév-tipológiában. Más szóval szerzőnk fontos részletkérdésben végzett vizsgálatot, statisztikai adalékokkal szolgálva a település-, névadás- és egyháztörténet számára is, nem vévén figyelembe az egyéb egyházi motivációjú, épületekre, egyházi birtokosra utaló helységneveket, (pl. Kerekegyház, Pétermonostora, Apáti, Püspöki) Az anyaggyűjtés térbeli határainak megvonásakor azokat a területeket vette figyelembe, így a Szávától és Dunától délre eső részeken is, ahol a magyarság névalkotó erőként működött. A módszertani és a tárgyat körülíró bevezetés után ismerteti a templom kiemelkedő szerepét középkori településeink ünnep- és hétköznapjainak életében. A kezdeti latin forrásokban az ecclesia megnevezés egyaránt jelentett parochiális egyházat, azaz plébániatemplomot és monostortemplomot. A templom szó a magyar nyelvű szövegekben a 15. századtól fordul elő. Sokszor megnevezik a templom építőanyagát is. Nemegyszer értesülünk a templom megerődítéséről, a templomcím ünnepére adományozott vásárról, egyházak alá- és fölérendeléséről, elpusztult egyházakról, mint határjelekről, templomi oltárakról, mint igazságszolgáltatás színhelyéről, vagy adásvételben szereplő templomról, mint vagyontárgyról. A temetkezési helyül szolgáló monostor egy kőkastéllyal azonos, 100 márka becsértékű volt, egy temető nélküli fakápolna mindössze 3 márkát ért, ugyanannyit, mint 3 népes jobbágytelek. A patrocíniumi, a templom titulusára utaló helységnevek megjelenésének kezdeti időpontja a magyar kereszténység térhódításának korában jelölhető meg, és a 15-16. századdal zömében lezárult. A hazai kereszténység elterjedésekor Nyugat- és Délnyugat-Európában már általános szokás volt a templomokat, monostorokat valamely hittitok, szent vagy isteni személy pártfogásába ajánlani. A szokás magyarországi elterjesztése itáliai, délszláv, német és cseh papok munkájának eredménye. A névválasztás motivációjának részleteire alig vannak adatok, annyi azonban bizonyos, hogy az alapító igényével függött össze. Egyáltalán nincsenek adatok arra, hogy maga a gyülekezet választott volna templomának védőszentet. Korábban Kovács Béla tette közzé kutatási eredményeit, amely szerint templomi titulust a Szent László törvénykönyvében kötelezően előírt egyházi ünnepek köréből választottak. A királyi családban, majd később a nemesség körében is gyakorlattá vált, hogy az alapító a saját nevének megfelelő patrónus tiszteletére emelt templomot, pl. I. András Visegrád mellett, Orseolo Péter Pécsett. A szenteknek gyakran avattak templomot életútjuk helyszínein, illetve ereklyéik őrzésének helyszínén. A templom nevének megválasztásakor motiváló tényezőként szerepelhettek az egyes szerzetesrendek kedvelt szentjei, így a keresztesek szerepe vitathatatlan a Szent Kereszt és Keresztelő Szent János vagy a cisztercitáké a Szúz Mária-kultusz elteijesztésében, mivel az általuk alapított templomokat nekik dedikálták. Magától értetődő a hazai szentek: István, Imre, László, Erzsébet kiemelkedő jelentősége, nemkülönben Árpád-házi Margitnak még a kanonizáció előtt kialakult kultusza. A különféle egyházi intézmények patrocíniumi jellegű megnevezéseinek helységnévvé válását számos körülmény befolyásolta. Ebben a templomok tartozékainak: oltárainak, kápolnáinak, harangjainak nem volt szerepe. Mező András szerint alapvetőnek mondható az a feltétel, hogy a településen egyetlen templom volt, valamint, hogy a falu keletkezése és templomának felépítése