Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192
TÖRTÉNETI IRODALOM 1193 teória a Bíborbanszületett Konstantin, ill. a magyar helynévanyag által fenntartott nyolc magyar törzsnévnek ad új, törökös etimológiát, számos helyen módosítva Németh Gyula még 1930-ban napvilágot látott nézeteit. A törzsneveknek a De administrando imperio-ban fenntartott sorrendjét Berta nem a véletlennek tudja be, véleménye szerint itt a magyar törzsszövetséget alkotó törzsek egyfajta hadászati elrendezését érhetjük tetten, amit elnevezésük eredeti török jelentése is alátámaszthat (pl. a katonai segédnépként kezelt kavarok neve eredetileg „Orr" volt, ami világosan utal elővédi feladatkörükre). A tanulmányban érdekes gondolatokat olvashatunk még a magyarok kaukázusi őshazájáról, ill. a „magyar—megyer" nép- és törzsnév „bandzser" alakra visszamenő, feltételezett török eredetéről is (31-41.). Tóth Sándor László, a JATE középkori és kora újkori magyar történeti tanszékének vezetője a honfoglalás okait, előzményeit, időrendjét és eseménymenetét mutatja be írásában. Kiemelhető, hogy a tanulmányszerző azon szakemberek véleményét osztja, akik Etelköz elhagyását a besenyő támadással indokolják. így Tóth joggal minősíti „kényszerű cselekvésnek" a magyar törzsszövetség honfoglalását és ezen állásfoglalásával a kortárs források tanúságának elsődlegességére hívja fel a figyelmet az újabban számos kutató által megint teljességgel hiteles kútfőanyagként kezelt későbbi magyarországi krónikairodalom (különösen Anonymus) információival és tendenciáival szemben (43-54.). Blazovich László megyei levéltárigazgató tanulmánya — „A honfoglalás a csongrádi régióban" — a dél-magyarországi magyar megtelepedés előzményeiről és lefolyásáról, ill. a térség régészeti emlékanyagára építve a honfoglalók mindennapjairól ad rövid összegzést. A szerző elveti Anonymus tudósításának hitelét a pusztaszeri „országgyűlésről", nézete szerint a Gesta Hungarorum ezen passzusai leginkább a Névtelen Jegyző etimologizáló hajlamának szolgáltatják űjabb bizonyítékát. Blazovich a csongrádi régióban két törzs megtelepedését feltételezi, Szeged környékére és attól dél-nyugati irányba a fejedelmi törzset, míg a Maros mentére az Al-Dunáig a későbbi Ajtony népét helyezve (55-62.). Szegfű László, a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára tanulmányában a pogány magyarok hitvilágáról értekezik, ahol is kifejti, hogy a honfoglalók „ősvallását" kortárs adatok hiányában csak analógia, ill. a magyar folklór legarchaikusabb rétegének feltárása útján ismerhetjük meg, azonban így is csak igen korlátozott mértékben. Más kérdés, hogy Szegfű kevés adatból is igen plasztikus képet rajzol elődeink lélekképzetéről, sámánhitéről és még sok egyéb vonatkozó jelenségről (85-93.). Kristó Gyula tanulmánya nemcsak „Árpád előtti", hanem „Árpád utáni" történelmi alapkérdéseket is boncolgat. A szegedi tudományegyetem középkori magyar történetet előadó profeszszora lényegében már említett, 1995-ben megjelent monográfiájának (A magyar állam megszületése) főbb téziseit adja közre, a nomád és pogány magyarság letelepült, keresztény országlakosokká válásáig, nagy hangsúllyal tárgyalva all. századi történelem főbb problémáit is (95-103.). A keresztény egyházszervezet kialakulásáról Koszta László közli új hipotéziseket is megfogalmazó dolgozatát. A kutató részletekbe menően mutatja be a magyarok megismerkedését a kereszténységgel, a Szent István-i egyházmegye-alapításokat, a monostorok és plébániák kialakulását. Miközben a középkori magyar egyház történetének kiváló ismerőjeként találóan érvel a már említett, 11-12. századi magyarországi ortodox egyháztartományt feltételező történészi nézetek ellenében, a kalocsai érsekség kialakulásával kapcsolatban, maga is új feltevéssel áll elő. Miután elfogadja azt a 19. század végén megfogalmazott (Pauler Gyula), de leginkább csak az elmúlt évek hazai medievisztikájában (Gerics József, Erdő Péter) hangsúlyozott megállapítást, miszerint az államalapító király a Pseudo-Isidorus-joggyűjtemény alapján rendezte be országának egyházszervezetét, amely az egy királyság - egy egyházi provincia elvet hirdette (Decretales Pseudo Isidorianae et Capitula Angilramni. Ed. E Hinschius. Lipsiae 1863. 724-725. [Décréta Pelagii II. papae]), a kétségkívül már a 11. században is érsekségi rangban létező kalocsai főpapi szék alapítását a bizánci egyházban kialakult, de a 10-11. században Itáliában is megjelenő, tartomány nélküli, ún. autokefál érseki intézmény hazai meghonosításával magyarázza. Koszta nézetünk szerint nem egészen pontosan nevezi az autokefál főpásztorokat „címzetes, tiszteletbeli" főpapoknak, hiszen az autokefalitás lényege a nyugati egyházban nem a titulus, hanem a közvetlenül a szentszék alá tartozás, érseki tartományon kívüliség (exemptio) és az olykor személyre szóló (ad personam) jelleg volt. Egy második magyar érsekség közvetlen pápai alárendeltsége — ez a tartomány nélküli érseki székek sajátja — véleményünk szerint bizonyos mértékben a korai magyar uralkodóknak természetszerűleg bírt egyházkormányzói (praesul princeps-i) jogosítványait, a zsenge hajtásként jellemezhető magyar egyház Esztergomból történő egységes irányítását kérdőjelezte volna meg. Az álizidori kollekció normáinak esetleges korabeli hazai szem előtt tartása mellett már csak emiatt is kétségkívül vitatható egy Esztergomon kívüli második korai magyar érseki tartomány feltételezése, tehát — és ezt Koszta igen helyesen látja — Kalocsa rögtön egyháztartományi központként való létrehozásának