Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192

TÖRTÉNETI IRODALOM 1193 teória a Bíborbanszületett Konstantin, ill. a magyar helynévanyag által fenntartott nyolc magyar törzsnévnek ad új, törökös etimológiát, számos helyen módosítva Németh Gyula még 1930-ban napvilágot látott nézeteit. A törzsneveknek a De administrando imperio-ban fenntartott sorrendjét Berta nem a véletlennek tudja be, véleménye szerint itt a magyar törzsszövetséget alkotó törzsek egyfajta hadászati elrendezését érhetjük tetten, amit elnevezésük eredeti török jelentése is alátá­maszthat (pl. a katonai segédnépként kezelt kavarok neve eredetileg „Orr" volt, ami világosan utal elővédi feladatkörükre). A tanulmányban érdekes gondolatokat olvashatunk még a magyarok ka­ukázusi őshazájáról, ill. a „magyar—megyer" nép- és törzsnév „bandzser" alakra visszamenő, fel­tételezett török eredetéről is (31-41.). Tóth Sándor László, a JATE középkori és kora újkori magyar történeti tanszékének vezetője a honfoglalás okait, előzményeit, időrendjét és eseménymenetét mutatja be írásában. Kiemelhető, hogy a tanulmányszerző azon szakemberek véleményét osztja, akik Etelköz elhagyását a besenyő támadással indokolják. így Tóth joggal minősíti „kényszerű cselekvésnek" a magyar törzsszövetség honfoglalását és ezen állásfoglalásával a kortárs források tanúságának elsődlegességére hívja fel a figyelmet az újabban számos kutató által megint teljességgel hiteles kútfőanyagként kezelt későbbi magyarországi krónikairodalom (különösen Anonymus) in­formációival és tendenciáival szemben (43-54.). Blazovich László megyei levéltárigazgató tanulmá­nya — „A honfoglalás a csongrádi régióban" — a dél-magyarországi magyar megtelepedés előzmé­nyeiről és lefolyásáról, ill. a térség régészeti emlékanyagára építve a honfoglalók mindennapjairól ad rövid összegzést. A szerző elveti Anonymus tudósításának hitelét a pusztaszeri „országgyűlésről", nézete szerint a Gesta Hungarorum ezen passzusai leginkább a Névtelen Jegyző etimologizáló hajlamának szolgáltatják űjabb bizonyítékát. Blazovich a csongrádi régióban két törzs megtelepe­dését feltételezi, Szeged környékére és attól dél-nyugati irányba a fejedelmi törzset, míg a Maros mentére az Al-Dunáig a későbbi Ajtony népét helyezve (55-62.). Szegfű László, a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára tanulmányában a pogány magyarok hitvilágáról értekezik, ahol is kifejti, hogy a honfoglalók „ősvallását" kortárs adatok hiányában csak analógia, ill. a magyar folklór legarchaikusabb rétegének feltárása útján ismerhetjük meg, azonban így is csak igen korlátozott mértékben. Más kérdés, hogy Szegfű kevés adatból is igen plasztikus képet rajzol elődeink lélek­képzetéről, sámánhitéről és még sok egyéb vonatkozó jelenségről (85-93.). Kristó Gyula tanulmánya nemcsak „Árpád előtti", hanem „Árpád utáni" történelmi alap­kérdéseket is boncolgat. A szegedi tudományegyetem középkori magyar történetet előadó profesz­szora lényegében már említett, 1995-ben megjelent monográfiájának (A magyar állam megszületése) főbb téziseit adja közre, a nomád és pogány magyarság letelepült, keresztény országlakosokká válásáig, nagy hangsúllyal tárgyalva all. századi történelem főbb problémáit is (95-103.). A ke­resztény egyházszervezet kialakulásáról Koszta László közli új hipotéziseket is megfogalmazó dol­gozatát. A kutató részletekbe menően mutatja be a magyarok megismerkedését a kereszténységgel, a Szent István-i egyházmegye-alapításokat, a monostorok és plébániák kialakulását. Miközben a középkori magyar egyház történetének kiváló ismerőjeként találóan érvel a már említett, 11-12. századi magyarországi ortodox egyháztartományt feltételező történészi nézetek ellenében, a kalocsai érsekség kialakulásával kapcsolatban, maga is új feltevéssel áll elő. Miután elfogadja azt a 19. század végén megfogalmazott (Pauler Gyula), de leginkább csak az elmúlt évek hazai medieviszti­kájában (Gerics József, Erdő Péter) hangsúlyozott megállapítást, miszerint az államalapító király a Pseudo-Isidorus-joggyűjtemény alapján rendezte be országának egyházszervezetét, amely az egy királyság - egy egyházi provincia elvet hirdette (Decretales Pseudo Isidorianae et Capitula Angil­ramni. Ed. E Hinschius. Lipsiae 1863. 724-725. [Décréta Pelagii II. papae]), a kétségkívül már a 11. században is érsekségi rangban létező kalocsai főpapi szék alapítását a bizánci egyházban kialakult, de a 10-11. században Itáliában is megjelenő, tartomány nélküli, ún. autokefál érseki intézmény hazai meghonosításával magyarázza. Koszta nézetünk szerint nem egészen pontosan nevezi az autokefál főpásztorokat „címzetes, tiszteletbeli" főpapoknak, hiszen az autokefalitás lé­nyege a nyugati egyházban nem a titulus, hanem a közvetlenül a szentszék alá tartozás, érseki tartományon kívüliség (exemptio) és az olykor személyre szóló (ad personam) jelleg volt. Egy második magyar érsekség közvetlen pápai alárendeltsége — ez a tartomány nélküli érseki székek sajátja — véleményünk szerint bizonyos mértékben a korai magyar uralkodóknak természetszerűleg bírt egyházkormányzói (praesul princeps-i) jogosítványait, a zsenge hajtásként jellemezhető magyar egyház Esztergomból történő egységes irányítását kérdőjelezte volna meg. Az álizidori kollekció normáinak esetleges korabeli hazai szem előtt tartása mellett már csak emiatt is kétségkívül vi­tatható egy Esztergomon kívüli második korai magyar érseki tartomány feltételezése, tehát — és ezt Koszta igen helyesen látja — Kalocsa rögtön egyháztartományi központként való létrehozásának

Next

/
Thumbnails
Contents