Századok – 1997
Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157
LORD ACTON ÉS AUSZTRIA AZ 1850-60-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 1179 megosztott patriotizmus... Azokban az államokban, ahol különböző nemzetek vagy fajok élnek együtt, a nemzeti érzés spontaneitására, harmóniájára és energiájára nem számíthatunk. Következésképpen Ausztriában a nemzeti sokszínűség és kevertség egyáltalán nem igazolhatja a decentralizációt, bármennyire is erre hivatkoznak, hanem éppen hogy elengedhetetlenül a centralizáció ellensúlyozó tényezőjét követeli meg."7 6 „Magyarország helyzete 1848 előtt és után — folytatja — a legjobb példa a régi decentralizáció anticivilizatorikus hatására, illetve a centralizáció előnyeire"7 7 A nemzetiségi mozgalmak általa kívánatosnak ítélt szerepét a következőképp határozza meg: „A nemzeti különbségek és a bürokratikus centralizáció a két ellentétes pólus, melyek egymást ellensúlyozzák. Szükség van a centralizációra ahhoz, hogy a különböző nemzeteket egy birodalomba egyesítsék, a nemzetiségbeli különbségek másfelől a centralizáció legerősebb korlátait képezik. (Ez jelöli Ausztria politikáját.) A nemzetiség nem a politikai egység, hanem a politikai uniformizáltság, azaz a centralizáció akadálya."7 8 Véleménye szerint Ausztriában is jelentkezett a modern állameszmék káros befolyása a jozefinizmus formájában. II. József rendeleteivel, mindenekelőtt a katolikus egyház, s azáltal az önkormányzati eszme elleni támadással Ausztria fejlődése lekanyarodott a helyes útról, s II. József „forradalmi despotizmusával"79 az állam túlhatalma, a bürokratikus centralizmus államberendezkedése vált uralkodóvá. S utódai is ugyanazt az utat követték: I. Ferenc „lassú, elnyomó, gyanakvó despota volt, tele félelemmel a haladással, fejlődéssel, az értelmiséggel, minden változással szemben, hidegszívű és szűklátókörű, bár nem buta"; Ferdinánd „félig idióta" és Ferenc József „sem árult el magáról magasabb képességeket" — írja a The-Rambler 1861. januári számában.80 Ezt az ítéletet maga is túl szigorúnak tarthatta, hiszen a cikk megjelenése után mind Simpsonnak, mind Döllingernek szomorúan írja, hogy bántja a megjelent cikk egyoldalúsága — melynek okaként Simpson nem megfelelő kompilációját jelölte meg—, valószínűleg az írás e részére vonatkozhat kijelentése.81 Az 1848-as forradalmakat értelmezése szerint ez a centralizáció hívta ki maga ellen. A kormányzat 1849 utáni tevékenységét már sokkal többszínűbbnek látja. Eredményként értékeli, hogy a birodalom modernizációjától nem zárkóztak el, a reformokat „okosan, óvatosan és bátran" végigvitték.8 2 „Ferenc József alatt Ausztria egész kormányzatát a legmagasabb és államférfiakhoz leginkább illő alapokon tervezték el. Az elvek önmagukban csodálatra méltók"8 3 -kommentálja a modernizációval összekötött birodalmi egység megteremtésének programját jegyzeteiben. Az események előrehaladtával azonban megítélése szerint az eredményeket háttérbe szorította a Bach által szintén alapelvnek tekintett bürokratikus centralizmus eszméje. Pedig az 1855-ös Konkordátummal megtörtént az egyház emancipálása az állam fennhatósága alól, ez elindíthatta volna az osztrák kormányzati rendszer reformját, sőt kizárólag csak politikai reformlépésekkel együtt lehetett volna hatékony Ezekre azonban nem került sor, ez Bach nagy mulasztása, akármi okból is történt ez. Az 1859-es válság nyomán megindult az útkeresés. A Konkordátummal megkezdett folyamat, az önkormányzati eszme érvényesülésének állomásaként értékeli Acton a Protestáns Pátens kibocsátását, kezdetben szinte teljesen süket fülekkel a pátenst hevesen támadó magyar protestánsok érveire. 1860 elején még azt fejtegeti, hogy az ellenzés csak a „része-