Századok – 1997
Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157
1178 DEÁK ÁGNES a szabadság, hanem a hatalomban való részesedés. Benjamin Constant nyomán — bár nem hivatkozik rá — kifejti, a liberális ideológia az ókori fogalmakat újítja fel, amikor az állami hatalom megosztásában keresi a szabadságot, míg ezzel szemben a középkori keresztény eszmekör az államhatalom limitálását, s az önkormányzat eszméjét állította középpontba. Az alkotmányosság kérdésében kezdetben igen ambivalens Acton álláspontja. 1859-es jegyzeteiben a következőt írja: „Az ausztriai alkotmányt illetően őrültség azt hinni, hogy annak univerzális alkalmazása mindenre gyógyír. A mi formáinkat akarjuk ajánlani? De épp most akarjuk megváltoztatni azokat. Egy intézménynek, a kormányzatnak megfelelő gyökerekkel kell rendelkeznie ott, ahol áll. Nem a fa látható része az, amit át lehet ültetni. A láthatatlan rész, amelyből szívja táplálékát, ugyanolyan nagy, mint a másik, melyet szemünk észlel. Csak befejezett és megváltoztathatatlan dolgokat lehet egyik helyről a másikra átvinni. Azonfelül önmagában az alkotmányos kormányzatból, illetve ahogy azt általában értelmezzük, egy parlamentből nem szükségképpen származik haszon. A mi formáink nem lehetnek jók szellemünk nélkül. Átültethetjük az egyiket a másik nélkül, de a formák a szellem nélkül haszontalanok és erőtlenek. A szellem a forma nélkül felesleges. A szabadságnak a törvényhozó testülettel összekötött formái sok fokozatban léteznek, kezdve a mi helyzetünktől egészen Poroszországig, ahol egy miniszter nemrégiben kijelentette, hogy a ház szavazhat tetszése szerint, de ő úgy fog cselekedni, ahogy az neki tetszik, Bajorországban pedig egy miniszter az egész ülésszak alatt kisebbségben volt, s a képviselőtestület feloszlatása után azonnal lemondott, bizonyítani kívánván, hogy nem nekik hódolt be... Nem! Az efféle intézmények értéktelenek és veszélyesek, ha csak illúziókon alapulnak, s a kormány nem hajlandó szellemüknek alávetni magát. Csak akkor hoznak hasznot, ha a kormány lojális és szabadságszerető, s lehet az nélkülük is, valószínűleg még inkább, mint velük."72 2. Az egyeduralkodói abszolutizmussal és a liberális konstitucionalizmussal szemben az egyetlen alternatívát a katolikus egyház és annak szabadságfelfogása képviseli, amely az egyén szabadságát védelmezi, s az államhatalom körét csak a feltétlenül szükségesre kívánja korlátozni. „Az egyház és az állam uniója minden más országban és vallásnál végzetes a szabadságra nézve" - fejti ki.73 3. A nemzetiségi érzés a kor nagy áramlatai közé tartozik. Leginkább öntudatlan tiltakozás a centralizáció ellen — ahogy azt Julius Fröbel kimutatta, teszi hozzá —, de ha a nemzeti mozgalmak a fennálló államok szétrombolására törekszenek, a szabadság ellenségeivé válnak. „A nemzetiségek a szabadság legnagyobb akadályai addig, míg függetlenséget követelnek. Úgy van ez, mint Itáliában, ahol ezek egyikét csak a másik feláldozásával lehet elérni."74 A nemzetiségi elven alapuló államok (példaként Belgiumot és Görögországot említi) csak „fiktív és mesterséges vitalitással"7 5 rendelkeznek, s visszalépést jelentenek a civilizációban a több nemzetiséget tömörítő birodalmakhoz képest. A soknemzetiségűség azonban önmagában nem semlegesíti a centralizációra törekvés erősségét, s annak jogosultságát sem kérdőjelezi meg: „A centralizációra leginkább ott van szükség, ahol különböző nemzetek találhatók egy államon belül, s nemcsak akkor, ha a civilizáció különböző szintjei léteznek együtt. Ezeknél a nemzeteknél ugyanis a cselekvési egységet és a hatalom egységét akadályozzák a széthúzó érdekek és a
