Századok – 1997

Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157

LORD ACTON ÉS AUSZTRIA AZ 1850-60-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 1171 jába besorolva megtalálta helyét, ezzel egy évszázados, lassú, organikus fejlődés, az államok egységesülése, a „Drang nach Einheit" általános folyamata teljesedett ki az osztrák birodalom esetében is; az egység azonban — teszi hozzá — nem jelent egyformaságot. Az addigi különállás egyébként is mind az anyagi, mind a szellemi fejlődés tekintetében hátrányos volt a magyarokra nézve, megkésett fejlődést eredményezett, ezt küszöbölte ki az olmützi alkotmányt visszavonó 185 l-es szilveszteri pátens, melynek nyomán az ország virágzásnak indult. Meyer kitér a német nyelv hivatali nyelvvé tételére is, s amellett érvel, hogy — s ezt Acton is megjelölte magának — ennek célja semmiképp sem az elnemzetlenítés, hanem éppen ezzel lezárták a magyarok által felidézett nyelvharcot az országban, s a nemzetiségi nyelveknek újra megadták jogaikat. A röpirat Magyarországon nagy felháborodást keltett, s mivel leginkább a külföld felé szóló propaganda céljait szolgálta, mindenekelőtt a külföldi sajtóban igyekeztek a magyarok ellenvéleményüknek hangot adni.59

A Magyarországon legnagyobb hatású ellenmű Széchenyi István Blick auf den anonymen „Rückblick" című munkája volt, amely Londonban jelent meg, így nem meglepő, hogy szintén megtalálható Acton könyvtárában. A kötetben semmiféle jelzés sem található, s ha olvasta is Acton, feljegyzései között nem találjuk nyomát, hogy hatott volna rá. Az viszont Meyer emlékiratából kiderül, hogy épp Acton volt az, aki Londonból elküldte neki a röpirat egy példányát.60 Beszerezte Acton Eötvös Meyer által ajánlott röpiratát is. Eötvös ebben — részben a Rückblick kritikájaként is — vitatkozik azzal a nézettel, mely szerint Ausztria viszonyai nem teszik lehetővé az alkotmányos kormányzati formát. Javaslata szerint a birodalmi közös ügyekként elismert külügy, pénzügy, hadügy és kereskedelemügy igazgatására életre hívandó központi birodalmi parlament és kormány mellett a tartományok történeti jogára támaszkodva négy nagyobb államjogi egységet kellene létrehozni, úgy mint Magyarországot; Csehország, Morvaország és Szilézia egyesítésével egy egységet; egyet a lombardiai területekből; s egyet a fennmaradó, túlnyomóan osztrák-német dominanciájú koronatartományokból. Ezen egységek a közös ügyek körébe nem tartozó valamennyi politikai kérdésben belső autonómiával, saját törvényhozó testülettel, s ha korlátok között is, de saját végrehajtó apparátussal is rendelkeznének. Szintén 1859-ben jelent meg Ottokar Lorenz (történetíró, 1857-től a titkos Haus-, Hof- und Staatsarchiv alkalmazottja, 1860-tól a bécsi egyetemen az osztrák történelem tanára) Oesterreichs Politik in Italien und die wahren Garantien seiner Macht und Einheit (Dritte Auflage, Verlag von Tendier & Comp. Wien, 1859.) című anonym röpirata, mely címében is Eötvös röpiratával polemizál, s bizonyára nagy sikert arathatott az olvasóközönség körében, hiszen az Acton könyvtárában fellelhető példány ugyanezen évből már a harmadik kiadás egy darabja volt. A szerző véleménye szerint a német uralom legitim volta Lombardiában I. Ottótól kezdve megkérdőjelezhetetlen, s Ausztria e tekintetben a német-római császárság jogos örököseként lépett fel. A Habsburg-birodalom a Közép-Európára délről és keletről leselkedő veszélyek ellenében feltétlenül szükséges nagy államot alkot, melyben a centralizáció tendenciája — „Európa többi kultúrállamaiban is — évszázadok óta érvényesülő folyamat". Ezt ignorálja véleménye szerint Eötvös rö-