Századok – 1997
Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157
LORD ACTON ÉS AUSZTRIA AZ 1850-60-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 1163 nézeteihez igen közel állónak ítélte a könyvet.3 1 Megtalálhatjuk Acton könyvtárában a már említett Karl Ernst Jarcke Prinzipienfragen című, 1854-ben kiadott munkáját, melynek írásaiban Jarcke a népszuverenitás eszméjét és a szabadság természetjogi felfogását bírálja, az állam és az egyház viszonyát tárgyalja. Freiheit und Souverenitát in Oesterreich című írásában kifejti: az igazi szabadságot „a mértékletességben és hűségben, az istenfélésben, az uralkodóknál éppúgy, mint az alattvalóknál is a saját érdekek helyes felismerésében" kereshetjük. Ausztria kívánatos államberendezkedését illetően kifejti: az angol alkotmányt nem lehet a kontinensen alkalmazni. A politikai hatalom más típusú megosztása lehet csak a cél: „a hamis racionális államelmélet" helyett „a valódi személyes szabadság", amely a szuverén császári hatalom és a kizárólag a közigazgatás szférájára korlátozódó önkormányzati rendszer keretében megvalósuló tartományi, községi, egyéni szabadság együttes alkalmazásával érhető el.32 A kötet margójára tett ceruzás jelekből ítélve igen gondos figyelemmel tanulmányozta az iíjú e gondolatokat. Nem véletlen, hogy későbbi programja Ausztriával kapcsolatban számos ponton teljesen egybecseng Jarcke gondolataival. Mindemellett olvasta Eötvös József A 19. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című állambölcseleti művét is. Acton Eötvös centralizációkritikáját és kora uralkodó eszméinek felülvizsgálatára tett kísérletét konzervatív típusú programként értelmezi, munkájáról egy évtizeddel később így nyilatkozott: ,,A legjobb létező cáfolata volt a demokratikus liberalizmus elveinek, s nagyszerű védelme a hatalom korlátozása elvének."33 Kéziratos feljegyzéseiben szintén gyakran feltűnik Eötvös neve, mindenekelőtt a nemzetiségi eszme, a nemzetállami intézmény bírálata keltette fel érdeklődését. Figyelmét egy konkrét politikai motívum is Ausztria felé terelte, ez pedig a német egyesítés napirenden lévő ügye volt. A délnémet területeken lakó katolikusok a formálódó programok közül határozottan az Ausztriát is magában foglaló nagynémet egyesítés programját támogatták, mivel Poroszország előretörése esetén vallásuk háttérbe szorításától tartottak.3 4 Döllingernek is határozott véleménye volt e kérdésben. Nem véletlen, hogy 1848-ban a frankfurti német gyűlés képviselőjeként lépett fel. Alfred Ritter von Arneth osztrák történetíró, aki szintén képviselő volt ekkor, emlékirataiban Döllingert Poroszország leghevesebb ellenfelének nevezte, s idézte Döllinger sorait, melyeket a Frankfurtból való távozás alkalmával Arneth emlékkönyvébe bejegyzett: „Mi, bajorok és osztrákok, vérségi kötelékben álló fajrokonok, mindenben egymásra utaltak, csak azért lettünk egymástól elválasztva, hogy egy másik növekedhessen és uralkodhasson. Legalább maradjon meg nekünk az a vigasztaló emlék, hogy az utolsó pillanatig együtt és férfiasan ellenálltunk."35 Természetesen Acton is a nagynémet egyesítés híve volt, még 1888-ban is így nyilatkozott a kisnémet terveket keresztülvivő Poroszországról: „A porosz egyesítés ellen felhozható vád az volt, hogy kisebbre zsugorította Németországot, elárulta a nemzeti ügyet, és félretolta azt a 12 vagy 15 millió németet, akinek az volt a küldetése, hogy az előrehaladottabb faj befolyását kiterjessze a 20 vagy 25 millión felüli, kevésbé kedvező helyzetben lévő nemzetekre. A Bismarck által kivitelezett német egységnek az első következménye Ausztria nem-német elemeinek lázadása volt."3 6 Actonhoz Julius Fröbel elképzelései álltak
