Századok – 1997
Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157
1160 DEÁK ÁGNES kiemelkedő Whig politikus, Lord George Leveson Granville segítségével 1858-tól 1864-ig maga is parlamenti képviselője volt. Liberális-demokrata elvekkel szembeni ellenszenvét elmélyíti 1853-as észak-amerikai útja. A Richard Simpsonhoz intézett egyik levelében az amerikai alkotmányos berendezkedésről írottak a korabeli liberális pártok átfogó kritikáját fogalmazzák meg: „Az ő szabadságfogalmuk nem a biztonsággal vagy az önkormányzattal azonos, hanem a mások igazgatásában való részvétellel, a hatalomban áll az, nem a függetlenségben, agresszió az, nem biztonság - vagyis minden tekintetben az ellentéte annak, aminek lennie kellene. Államuk korlátlan hatalommal rendelkezik, szuverén hatalmuk despotikus jellegű és mindenható. Semmi sem mentesülhet, lehet kivétel a legfelsőbb ellenőrzés alól, nincs oly zug, ahová az állam ne tenné be a lábát. Mindez világos ellentéte a mi függetlenségről, a beavatkozás ellenességről, a közösségi felügyelettől mentes bizonyos szférákról és kapcsolatokról kialakított elveinknek. Ok nem félnek az ellenőrzéstől, hanem sokkal inkább részt akarnak abban venni";12 ennek alapján az Oroszország és az Egyesült Államok közötti analógiákról szól.1 3 Acton határozottan bírálta az amerikai államszervezetbe beépült demokrata elveket, az általa nagyra becsült amerikai ideológus John C. Calhoun lett, aki a szövetségi szervek északi önkényére hivatkozva védelmezte az önkormányzás elvének égisze alatt a déli államok elszakadási törekvéseit. Acton is a déliekkel szimpatizált a polgárháborúban, s elfogadhatónak tekintette a rabszolgaság intézményét is.14 A liberális mozgalmak kritikája is közvetlenül a katolicizmus gondolatköréből nőtt ki nála, hiszen annak szabadságfelfogását és egyéntiszteletét a kontinentális liberális mozgalmak ellenében közvetlen párhuzamba állította az angol Whig felfogással. A következőképpen fogalmazza ezt meg a római kérdésről 1860-ban írott cikkében: „Széles szakadék, kibékíthetetlen ellentét feszül a modern világ politikai eszméi és a katolikus egyház rendszerének eszméi között. Ez konkrét formában a szabadságról és a világi hatalom funkcióiról alkotott egymásnak ellentmondó nézetekben ölt testet. A katolikus felfogás szerint a szabadság nem az arra való hatalmat jelenti, hogy azt tegyük, amit szeretnénk, hanem arra való jogot, hogy képesek legyünk azt tenni, amit tennünk kellene, s ez a felfogás tagadja, hogy az általános érdekek elnyomhatják az egyéni jogokat... Az uralkodó felfogás szerint, mely a hatalmat a népből eredezteti, az állam mindenható az egyén felett, s az egyénnek az egyedüli szabadsága abban áll, hogy részt vehet a legfelsőbb hatalom gyakorlásában... A despotizmus ezen elvei összeegyeztethetetlenek a katolikus eszmékkel."15 Ilyen értékekjegyében csaknem magától értetődő, hogy érdeklődéssel fordult Ausztria, Európa — Franciaországgal együtt — vezető katolikus nagyhatalma felé. III. Napóleon Franciaországa ugyanis a demokratikus és abszolutisztikus elvek sajátos ötvözetével természetszerűleg a fő ellenséget jelentette Acton számára. A katolikus hit- és politikai elvek leghitelesebb megtestesítőjét ezzel szemben Ausztriában látta. Hogy Ausztria iránti érdeklődése milyen korán felébredt, mutatja az, hogy az alig 14 éves Acton — ahogy ez Metternichnek hozzá intézett, 1848. október 23-i leveléből kiderül — levélben kéri az 1848. márciusi bécsi forradalom után Angliába menekült kancellárt, hogy küldjön néhány soros emléket a részére.16 Érthető ez, hiszen az Angliában oly szokatlannak számító intenzív
