Századok – 1997
Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157
LORD ACTON ÉS AUSZTRIA AZ 1850-60-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 1159 vének kérlelhetetlen ellenfele, mely elv valójában a forradalom előfutára. Az osztrák kormányzat lényege — folytatja — ennek a mindenhatóságnak a tagadása.6 Acton maga is kifejti, hogy a katolikus vallás a szabadság igazi védőoszlopa, mivel a katolikus államban — a protestánstól eltérően — az egyház és az állam soha nem lehet teljesen egyesített, hiszen más a fejük, ezért itt az állami mindenhatóság elve nem érvényesülhet, ez lehet a szabadság legszilárdabb biztosítéka.7 Ebben az időszakban egyáltalán nem figyelte rokonszenvvel a francia liberális katolikus mozgalmat, müncheni tanárának, a katolikus teológus Ignaz Döllingernek (Münchenben az egyháztörténet és egyházjog tanára, 1848-49-ben a frankfurti német nemzeti gyűlés tagja) írott 1856. áprilisi levelében például Montalembert-ről kijelentette, hogy annak katolicizmusa és pártos liberalizmusa („partheilichen Liberalismus") között szakadék van.8 Acton a későbbiekben, „klasszikus" liberális korszakában sem vallotta magát a liberális katolicizmus áramlatához tartozónak. 1879-ben a szintén Döllinger tanítványi köréhez tartozó Lady Blennerhassettnek így jellemzi saját törekvéseit: „Ez egy olyan ember története, aki az életet azzal a hittel kezdte, hogy ő őszinte katolikus és őszinte liberális; aki épp ezért mindenről lemondott a katolicizmusban, ami nem volt összeegyeztethető a Szabadsággal, és mindenről lemondott a Politikában, ami nem illett a katolicizmushoz." A levél végén még hozzáteszi: „Ennek semmi köze a liberális katolicizmushoz...Ez semmi más, mint a vallásos történet hozzáigazítása a Whig etikához."9 Ennek a katolikus nézőpontú politikai filozófia kidolgozásának az igénye hatja át Acton pályakezdésének első éveit, A katolicizmus jelentette számára a legfontosabb érzelmi és gondolati ihlető forrást, a helyes etikai, politikai elvek letéteményesét is. Egyetérthetünk Hugh Tulloch azon megállapításával, miszerint „Acton vallásos hitelvei és politikai nézetei elválaszthatatlanul egybefonódtak, az épp folyó események megértését és interpretációját nála alapvetően a katolikus nézőpont formálta".10 Katolicizmusa jól érzékelhető, határozott protestáns-ellenességgel kapcsolódott össze. Döllingernek például beszámol 1856-ban arról, hogy Stuttgartban találkozott Wolfgang Menzellel, aki kifejtette, hogy a protestantizmus csak átmeneti jelenség, fennállása csak addig indokolt, amíg a katolikus egyház teljesen meg nem szabadul gyengeségeitől. Azután pedig, mint például az arianizmus, elveszti aktualitását. Acton fenntartásokkal fogadja ezt az értékelést, mindazonáltal a protestáns államokkal szembeni ellenszenve — kivéve persze - Angliát — meghatározó erővel éi-vényesül nála a politikai folyamatok értékelésénél is.11 Nem szimpatizált az európai liberális mozgalmakkal, az ezek által képviselt irányvonalat nevezte doktrinér konstitucionalizmusnak. Az európai 1848-as forradalmi hullám nyomán beköszöntő válsághangulat mind a liberális, mind a konzervatív táboron belül felerősítette az állami hatalomkoncentráció és centralizáció — a liberálisok fő áramlata által is vallott — modelljének kritikáját. Acton e liberalizmuskritikák konzervatív változatát tette magáévá, mely szerint a liberális pártok igazi célja nem a szabadság, hanem a hatalomkoncentráció, s ezzel elősegítik az állami despotizmus, az állami mindenhatóság és a merev centralizmus kifejlődését a nemzetállami keretek között, ami viszont megsemmisíti az egyén szabadságát. Ezzel szembeállítja az angliai Whig pártot, melynek nevelőapja, a
