Századok – 1997

Közlemények - Deák Ágnes: Lord Acton és Ausztria az 1850–60-as évek fordulóján V/1157

1158 DEÁK ÁGNES lett a konzervatív német-osztrák katolikus politikai filozófia és a politikai motivációk Acton nacionalizmuskritikájának formálódásában. A meghatározó szellemi és politikai motivációk Lord Actont korának kiemelkedő liberális gondolkodójaként, a 19. századi angol liberális katolicizmus vezető egyéniségeként tartjuk számon. Életművében azonban élesen elkülönülő korszakot alkot a körülbelül az 1860-as évek közepéig tartó első időszak, melyet az Actonnal foglalkozó szakirodalom a konzervatív, katolikus, Whig jelzőkkel jellemez, s melyben — amint azt Hugh Tulloch megállapítja — bizonyos feszültség figyelhető meg Acton Whig-párti nézetei és heves katolikus hite között.3 Maga Acton egyáltalán nem tekintette e két elemet ellentétben állónak. Barátjának, Richard Simpsonnak a következőképp vázolja elveit 1858-ban: „Úgy gondolom, egyfelől a katolicizmusból, másfelől pedig a mi alkotmányunkból leszűrhető egy olyan politikai filozófia, mely éppoly távol áll a katolikusok egy csoportjának abszolutizmusától, mint a doktrinér konstitucionalizmustól... Úgy gondolom, a keresztény állam igazi fogalma és az alkotmány igazi, a felszín alatt meghúzódó fogalma egybeesik és kiegészítik egymást."4 Az 1850-es évek végén született feljegyzései — melyek a Cambridge University Libraryben találhatók — is tanúskodnak arról, milyen nagy mértékben kötötte le Acton szellemi energiáit az a kérdés, hogyan határozható meg a katolikus hit s az azzal általa ekkor még teljesen azonosított katolikus egyház és a politikum, az állam kívánatos viszonya, egymásra hatása. Külön oldalt szentel Karl Ernst Jarcke személyének (1832-től 1848-ig a bécsi udvari és állami kancellária tanácsosa), aki — mint írja — „az utolsó katolikus politikai író, akinek saját, határozott politikai rendszere volt." Milyen sajnálatos az — folytatja —, hogy a katolikusok a jelenben a közélet eseményeit többnyire csak az adott pillanat benyomásai és előnyei alapján ítélik meg, vagy a protestantizmustól vesznek át nézeteket. A vallás megmentheti az államokat, de nem közvetlenül, ahogy az egyének esetében történik, hanem közvetett módon, a politikai magatartásra és elvekre kifejtett hatásán keresztül. Az önálló politikai és filozófiai rendszer kidolgozását azonban eddig a katolikusok jórészt átengedték a protestánsoknak, s maguk is csak onnan vettek át elemeket.5 Egy másik bejegyzésében olvasónaplószerű sorokat találunk Kari Ernst Freiherr von Moy de Sons (Münchenben, majd 1848-tól Innsbruckban a természet- és államjog egyetemi tanára, Alexander Bach híve): Archiv für Catholisches Kirchenrecht és Joseph Othmar Rauscher (bécsi hercegérsek bíboros): Hirtenbriefe, Predigten, Anreden (1858) című munkájából. Az előbbiből Acton azokat a sorokat emelte ki, melyek azt hangsúlyozzák, hogy az egyház jogelveinek át kell hatnia a társadalom életét, s ha az állam és az egyház közül valamelyiknek engednie kell a másik javára, az csak az állam lehet, mivel az egyház tévedhetetlen alapokon, Isten akaratán nyugszik. Kijegyzetelte Acton Moy meghatározását is az egyházi szabadság fogalmáról: a szabadság nem azt az önkényt jelenti, hogy az ember azt tehesse, amit akar, hanem azt a lehetőséget, hogy akadályoztatás nélkül tehesse azt, amit tennie kötelesség. Az a szabadság, mely nem ismeri saját korlátait, nem hozhat áldást az egyházra, de az államra sem. Rauscher pedig arról elmélkedik, hogy az egyház különálló szervezetével az állami mindenhatóság el-