Századok – 1997

Közlemények - Sándor Pál: Kiadatlan levéltári források 1848-ból V/1083

1084 SÁNDOR PÁL rolynak és Csúzy Pálnak —, hogy ha a főrendi tábla az alsótábla feliratát az uralkodóhoz akadályozná, akkor a főrendek kikerülésével külön küldöttség terjessze azt fel a királyhoz. A főkövetelések — sajtószabadság, népképviseleti országgyűlés, a nemzetőrség felállítása, stb. — mellett, a közgyűlés úgy határozott, hogy „egy felírást" kell készíteni, amelyben „O Fölségének hívtelen és rossz Tanátsadói a fennálló Törvények nyomán, nemcsak hivatalaikból elmozdíttatni, hanem mégis büntetni kéressék; végre, hogy a magyar sorkatonaság О Fölsége által a Nemzet tudta nélkül külső tartományok meghódítására avagy elnyomására az ország határain túl ne vitessék", ami már a pragmatica sanctiót, mely a kölcsönös védelem alapján a magyar hadseregnek az országon kívüli alkalmazását is előírta, kezdte kérdésessé tenni. A jelentés további részéből megtudhatjuk, hogy egy Tolnay Károlyhoz sebespostán érkezett levélből a zalai rendek értesültek, a párizsi események példáján, a Bécsben „kiütött lázadásról", melynek következtében Metternich és Apponyi György kancellár lemondott és a fővárosból megszöktek. A bécsi polgárság pedig — folytatódott a jelentés — „a fegyvertárat elfoglalta, és polgári őrséggé alakulván, a királyi palota őrségét általvette. Albrecht főherceg pedig, ki a népre, mely közül 20-an a téren halva maradtak, lövetett, miután a tüzet adni parancsoló Tiszt nyomban lekonczoltatott, a fővárosból megfutott; a szabad sajtó, s egyéb követeléseik kikiáltattak". A levél arról is szól, hogy március 15-én az országos választmány népes küldöttséggel elindult Bécsbe, „melynek vezetésére Nádor О fensége önként ajánlkozott", továbbá, „hogy az egész Törvényhozó testület egyetemes kívánsága, miszerint Deák Ferencz Tbíró Úr követül Pozsonyban megjelenjen" és, hogy „Deák Ferencz Úrnak Pozsonyba megjelenése körül mindeneket kövessen el a megye" E végből 60 felső- és alsótáblai követ aláírását köröztették, akik „Deák Úrhoz intézett abbeli felhívást" nyújtottak át, „hogy a sürgető szükség tekintetéből minél előbb Pozsonyba jöjjön fel." E kérelemmel összefüggésben a megyei közgyűlésen olyan határozat született, mely szerint egy „minél számosabb tagokból" álló küldöttség „kérje meg Deák Ferencz Úrat a követség elvállalására". Ennek okából a rendek, a polgárság és a zsidóság (Deák az emancipáció egyik határozott híve volt) „azonnal Deák szállására ment", s nagy örömükre értették tőle, hogy „Deák Ferencz Úr, habár érzi egészségi állapotának gyöngeségét, s a kitartást nem reméli, mégis a Haza kívánságát önfeláldozásával is" teljesíteni fogja. Rosenberszky alügyész a 12 pont szövegét is mellékelte a direkciónak, „melynek olvasása a még együtt volt Rendeket igen megrémítvén, nagy aggodalomba ejtette, különösen a 7-ik pont alatti nyilatkozatnak puszta s határozott követelése" — ez ugyanis az úrbéri viszonyok megszüntetéséről szólt — „mely zavarokat idézhet elő alulról, igen komollyá válhatókat".3 Kétségtelen tény — legalábbis e jelentés szerint —, hogy a rendek korántsem lelkesedtek a jobbágyfelszabadítás kivívásáért és a parasztok zavargásának lehetősége is felrémlett előttük.4

Nem is egészen alaptalanul. Ismerünk ugyanis egy másik jelentést is, Lehner Jánosét, Festetics Tasziló gróf Somogy megyei csurgói uradalma ügyészének tollából, aki május 7-én kelt s a direkcióhoz írt jelentésében azt írja, „hogy é Megyében több helyeken a Major-