Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
1054 MISKOLCZY AMBRUS nincs civilizációja, nálunk a civilizációnak nincs népe." Viszont „a jövő szellemét [...] Franciaország képviseli".17 2 Herzen ezzel, akkor nem érthetett egyet. Úgy vélte a francia nép éretlen a szocializmusra és a szabadságra, érett viszont a forradalomra, nem lévén más, mint „a kommunizmus hadserege".173 Ugyanakkor elég bölcs volt, hogy a kor francia-kultuszára saját nagyívű koncepciója kifejtésével válaszoljon, és talán érezhette azt is, hogy óhatatlanul magára marad. Elég bölcs volt ahhoz, hogy kerülje a személyes konfliktusokat. Magánlevelei tanúsága szerint jó vagy inkább jónak látszó viszonyban maradt Michelet-vel. Magasztalta „A boszorkány" című művét, annak egyházellenessége miatt.17 4 Abban ahogy Michelet a szlávokat ostorozta ösztönző hatást keresett, mert mint 1855 júliusában francia barátjának írta: „A szláv világ sohasem tudja kifejleszteni a vad és természetes szocialista alapot a forradalmi eszme nélkül, amely Nyugat felett halhatatlan lélekként lebeg."17 5 Még az 1860-as években is leveleztek. Valójában egyre inkább eltávolodtak egymástól. Jules Michelet legendáinak sajtóbeli közlése a II. Köztársaság zsarnokságba hanyatlásakor nem az új kor nyitányát jelentette, hanem a francia demokrácia utóvédharcának is tekinthető. Szerzőjük az önkéntes száműzetést választotta. Elköltözött Párizsból Nantes mellé. A két későbbi — címében megváltoztatott, tartalmilag azonos — legendás kötet, már konkrét háborús politikai fejleményekhez kapcsolódott. 1854-ben javában zajlott a krími háború. 1863-ban pedig újra fegyvert fogtak a lengyelek Oroszország ellen. E két kiadás célzatosságát és aktualitását mindennél jobban jelzi az, amit Michelet „A Forradalom asszonyai" című műve előszavában írt 1854. március 1-én: „ez a Kelet barbár kereszténységének háborúja a civilizált Nyugat fiatal társadalmi hite ellen".17 6 Kétségtelen, Michelet valamiféle átmeneti kompromisszumot kötött a krími háború ügyében a bonapartizmussal - a kereszténység ellen is. Bár, úgy is fogalmazhatunk, hogy a bonapartizmus találkozott Micheletvel, amikor engedte megjelenni írásait. Valójában III. Napóleon és a közvélemény találkozásának lehetünk tanúi. Hiszen nemcsak Michelet figyelt a közvéleményre, olykor egyenesen annak tartva magát, hanem a háborút szintén utáló III. Napóleon is, alti valóságos misztikus közösségre törekedett kora közvéleményével.177 A krími háború még nem távolította egymástól az orosz külső és a francia belső emigránst. 1855-ben nemcsak a „Reneszánsz" című mű kötötte össze őket, amelyet Herzen ismertetett, és Londonban azon ügyködött, hogy a folyóiratok közöljenek belőle. Pulszky Ferencet is ismertetésre kérte meg.178 1863-ban azonban a lengyel felkelés, Oroszország kíméletlen háborúja a felkelt Lengyelország ellen még jobban elválasztotta őket egymástól. Az „Észak demokratikus legendáidnak előszavában keserű elégtétellel jegyezte meg Michelet: „Amikor már régen megmondtam és megjósoltam, amit ma látunk, ki volt velem? Senki." És azóta: „Oroszország ugyanaz, mint nép. Elvakult, vad, féktelen, fosztogat, öl, éget." Michelet, miután visszatért korábbi oroszellenességéhez, semmissé tette azt, amit Oroszország keleti hivatásáról írt: „A kíméletlen és vad orosz brutalitás lenne a legkárosabb és legveszélyesebb tanító, a legsterilebb hatású a nemes keleti nemzetekre, amelyekhez nehéz és kényes a közeledés.
