Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
JULES MICHELET LENGYEL ÉS OROSZ LEGENDÁJA 1848-1851 1053 Elfogadta a kommunista nép minősítést, ugyanakkor ezen alkalommal is elutasította azt, hogy Michelet szerint az oroszok hallgatnak, mint ezt éppen ekkortájt a nyilvánosság előtt is „A túlpartról" című művében cáfolta: „Különös sors az oroszoké: messzebb látnak szomszédaiknál, sötétebben látnak, bátran megmondják a véleményük - az oroszok, ezek a némák, mint őket Michelet jellemezte."17 0 A Herzen - Michelet dialógusnak azonban fokozatosan vége szakadt. A francia történetíró lényegi változtatás nélkül tette közzé kelet-európai mítoszait 1854-ben „Észak demokratikus legendái" majd 1863-ban „Mártír Lengyelország - O-roszország - Duna" címmel. Herzen - Michelet viszonyának elemzője ügy vélte, hogy a francia barát 1854-ben azért közölte újra szó szerint immár hároméves orosz legendáját, és azért nem közölte azt, amit neki Herzen Bakunyinról, Petrasevszkijről és a cári belpolitikáról írt, mert nem akart csatlakozni III. Napóleon propagandistáihoz Oroszország-ellenes dokumentumok kiadásával.171 Két barát párbeszédének természete, akik óhatatlanul a „túlpartról" szóltak egymáshoz azonban bonyolultabb, hogysem annak lényeges fejleményeit egyetlen tényezővel magyarázhatnánk. Michelet lépését Herzen hasonló lépése követte. Egy év múlva Herzen Jersey-ben megjelentette régi írását. Nagyvonalúságára vall, hogy az előzményeket nem emlegette fel, hiszen Michelet-nek mindenképpen jeleznie kellett volna saját műve — ill. egy részének — legkomolyabb kritikáját, a Herzenét. És jeleznie kellett volna a nézetkülönbségeket. Például azt, hogy számára a fajnak nincs olyan értéke, mint Herzen számára. Michelet a fajnál magasabbrendű képződménynek tartotta a több fajt integráló és egy népbe-nemzetbe olvasztó civilizációt. Nem is beszélve arról, hogy a kisbirtokos és a közbirtokos paraszt alakját is elemzőbben szembesíthette volna. Herzen elvárhatta volna, hogy Michelet nézeteit módosítsa, vagy legalább nyíltan vitatkozzon vele, és ne tegyen úgy, mintha az ő vitairata nem is jelent volna meg. Igaz, a tulajdon, a faluközösségi földbirtoklás kérdésében olyan éles volt a nézetkülönbség, hogy részletek vitatása feleslegesnek tűnhetett. Ez viszont a két „part" közötti távolságra utal. Herzen vitairata jelentős fejlemény Kelet-Nyugat párbeszédében. Nemcsak Lintonnak tetszett. Az orosz emigráns másoknak is megküldte véleményezésre. Az egyik német-zsidó szocialista-kommunista genfi emigráns, Moses Hess például abban látta Herzen írásainak jelentőségét az 1850-ben németül megjelent „A túlpartról" című műtől a Michelet-hez írt nyílt levélig, hogy az orosz nép bemutatásával „még reményt is adott", hiszen akiket eddig veszélyes ellenségnek tartottak, és akikkel a közeljövőben még háborút kell megvívni, azok szövetségesek lesznek a „köztünk levő még veszélyesebb ellenség ellenében". „A kozák-iszony" csak metafora, a cárizmus iránti ellenszenv kifejezője - hangoztatta Hess, aki azonban aggodalmait sem hallgatta el: „Az Ön filozófiája nép- és társadalomellenes, mert az Ön népe még nem civilizált, és következésképpen Ön el van szigetelve eszméivel, amelyeket Ön mint egyén idegen civilizációtól vett át, olyan egyénként, aki végzetesen el van szigetelve, nincs kapcsolata népével, nincs népi vallása, társadalmi öntudata, kívül van hazán, történelmi életen, időszerűségen." Igaz, a német filozófia is antiszociális, ezért az eredmény ugyanaz: „Önöknél a népnek
