Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
1050 MISKOLCZY AMBRUS reakciós Európát és a cárizmust".15 0 Ki vagy mi, és hol tudja ezt megbontani az új világ érdekében? Természetesen Oroszország. Az orosz nemesség tökéletesen megtanulta az európai civilizációt: az angol alkotmányosságtól a jakobinizmusig. „A népnek nem kell újra elvégeznie e szomorú munkát." Viszont „a nemesség neveltetése véget ért. A civilizált Oroszországnak a népbe kell olvadnia".15 1 Herzen eme müvében már büszkén vállalta, hogy Oroszország alapja, mint Michelet is mondta (és ezt is hangsúlyozta): a kommunizmus, azaz a falu- és íoldközösség, a választási elv korlátlan érvényesülése.152 A feladat: „megőrizni a községet és szabaddá tenni az egyént". A történelmi folyamatok dialektikája a következőképpen érvényesül: „Állam és egyén, Tekintély és Szabadság, Kommunizmus és egoizmus (a szó tág értelmében), ezek a nagy harc, a nagy forradalmi eposz herkulesi oszlopai. Európa csonka és absztrakt megoldást javasol. Oroszország egy másik csonka és vad megoldást. A Forradalom fog majd szintézist nyújtani. [...] Az angolszász népek emancipálták az egyént, tagadván a közösséget, elszigetelték az embert. Az orosz nép megőrizte a közösséget, tagadván az egyént, abszorbeálta az embert."15 3 A szocializmus — Herzen szerint — egyesíti a forradalmárokat egymás között, az európaiakat és a pánszlávokat, aztán egyesíti a forradalmárokat és a népet. Sőt, még azt is vallotta az orosz forradalmár, hogy egy új Nagy Péter az emancipációs mozgalom élére állhatna. „Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az orosz imperializmus kiszikkadna, felbomlana és méghozzá nagyon gyorsan egy szabad, egyesült Európával szemben (ha ez a nemzeti sokszínűséget nem nyomja el)."154 A cárizmust a háború tartja fenn - fejtegette Herzen, aki abban is Hegel tanítványának bizonyult, ahogy az orosz cári imperializmust az új világ előkészítőjének láttatta. A cárnak saját sorsa hordozójaként is Konstantinápolyt, meg kell hódítania, „hogy az orosz nép szemeit Kelet felé fordítsa", a cár „a történelem belső szempontjainak kiteljesítését érvényesíti, anélkül hogy megértené, azon dolgozik, hogy gyorsabban menjen alá a lejtőn, amely elnyeli őt vagy utódait". De nemcsak a cári politikának kell aktívnak lennie. Mert: „Eljött a szláv világ ideje. A táborita, a község embere nyugtalan... A szocializmus ébreszti fel?.. Hová tűzze ki zászlaját? Milyen központ köré tömörüljön? Az Egyesült Szlávok fővárosa nem lehet a rokokó-német Bécs, a modern német Pétervár, a katolikus Varsó, a kizárólagosan orosz Moszkva. Ez csak Konstantinápoly, a keleti egyház Rómája, valamennyi szláv-görög gravitációs központja, szláv-hellén népességgel körbevett város lehet. A germán-latin fajok a nyugati birodalmat folytatják-e vajon, és a szlávok a keletit? Nem tudom, de azt igen, hogy Konstantinápoly meg fogja ölni Pétervárt." Vajon a korra jellemző hatalmi téboly kerítette hatalmába Herzent, amikor átrajzolta a világtérképet? Vagy csak riogatni akarta Európát? Felelősségére akarta-e döbbenteni? Azt akarta sugallni, hogy cselekedjen, mert ha nem, akkor ilyen kataklizma vár rá? További helyzetelemzése sokat elárul. „Európa számára minden háború szerencsétlenség. Európa mái- nem abban a korban van, amikor költői
