Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
1048 MISKOLCZY AMBRUS gatartásától idegenkedett. Irodalmi-politikai leveleiben, amelyekkel a nyugati olvasóknak is bemutatkozott, többször hivatkozott rá. 1848 február 4-i római levelében Guizot és Metternich szövetkezése kapcsán Michelet kurzusából azt emelte ki, „hogy állam mélyebbre nem süllyedhet".13 8 Szeptemberben, amikor Európa legvallásosabb népeként a franciákat jellemezte, akiknek „nincs meggyőződésük, csak vallásos dogmáik", és akiknek Rousseau a krisztusi Evangéliumot „az egyházi latinból új franciára, a misztikus nyelvből emberire fordította", folytatólagosan így értékelte a nagy francia történészt: „Olvassák csak George Sand-t, Pierre Leroux-t, Michelet-t, és megtaláljuk a keresztény dualizmust, a romantikus természetfölöttiséget. Mindenütt retorikus erkölcsiség a gyakorlati élettel való kapcsolat nélkül, mindenütt félelem a valóságostól és az igaztól, attól, ami nem egyezik az absztrakt erényfogalommal és hagyománnyal." Az egyetlen, akiről igazán pozitívan írt Herzen, az Proudhon volt, mert szerinte ez olyan nyílt és leplezetlen igazságokat mond ki, amelyeket Németországban már ismernek,139 azaz Feuerbach hirdetett:14 0 a materializmust. Alighanem Herzen Michelet-hez írt vitairatában, annak első mondatában túlértékelte címzettje jelentőségét: „Ön túl nagy közmegbecsültségnek örvend, szavait túl nagy bizalommal fogadja az európai demokrácia, hogysem [...] válasz nélkül hagyjam."141 Herzen vitairata — ha később nem is tért vissza rá — szervesen illeszkedik életművébe. Az orosz emigráns számára először is alkalom volt arra, hogy a hazájával és népével kapcsolatos nyugati előítéletek és hiedelmek ellen felléphessen. Méghozzá a lehető legelőnyösebb formában. Nem éleshangú pamflettel, hanem dialógust kereső vitairattal. De emellett Michelet-től sokat tanult. Szépen kiderül ez, ha összevetjük ezt „Az orosz nép és a szocializmus" című vitairatát az előtte és utána írt műveivel: az 1850-ben először németül megjelent"Levelek a túlpartról" és a „Francia- és olaszországi levelek", majd az 1851-i"A forradalmi eszmék fejlődése Oroszországban", valamint az 1853-i „Oroszország és az óvilág" című művel. Herzen félig-meddig Hegel tanítványa is volt, bár elszakadt eszméitől. Gondolkodásának logikájától azonban nem tudott megválni. Tézis, antitézis, szintézis hármassága jellemezte. Európa és Oroszország egymást tagadásából valami szebb új világ látomását próbálta felfedezni. Azt sugallta, hogy a nyugati individualizmus és a keleti kisközösségi szellem egymásrahatásának eredményeként talán új Európa, új Oroszország és mindenképpen új világ születhet. Az említett művek e szintézis felé vezető utat szegélyezik. Herzen első két leveles kötete — a „Levelek a túlpartról" és a „Francia- és olaszországi levelek" — a nyugati világ kritikájával hívhatta fel magára figyelmet. A jószemű és jótollú riporter közvetlenségével figurázta ki a nyugati burzsoá önzését, amit önzésnek és kisszerűnek látott. Azt, hogy a házát és földjét milyen gondosan elkeríti; egész életét, házasságát is beleértve csak anyagi érdekek irányítják. Ugyanakkor — nem egy kortársa megnyilatkozásaival egybehangzó — vallomásosan veretes sorokat vetett papírra, arról hogy az ember miként menekül önmaga elől.142 Ironikus látásmódját későbbi emlékiratai tükrözik a legjobban: „A liberalizmus az utolsó vallás, egyháza azonban nem másvilági, hanem evilágról való, theodiceája politikai tan."14 3 Ennek tudatában építette ő is a sajátját. „A
