Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
JULES MICHELET LENGYEL ÉS OROSZ LEGENDÁJA 1848-1851 1045 szervezet ellenállt, még ha a hatalom nagyokat is sújtott rá; szerencsére napjainkig megmaradt az európai szocializmus fejlődéséig. Oroszország számára ez gondviselésszerű tény." Az orosz autokrácia eljátszotta — hangsúlyozza Herzen — történeti hivatását. „Importálta az európai civilizációt", ezért szakított a néppel, most viszont magával az európai civilizációval. Most már „a cárizmusnak nincs más célja, mint a cárizmus". Viszont: „Az autokráciát az autokráciáért fenntartani, hosszútávon lehetetlen, túl abszurd és túl meddő." Innen az orosz diplomácia aktivitása és az aktív külpolitika. Sajnos semmi közös sincs a feudális monarchia, annak hangsúlyozott elve, múltja, társadalmi és vallási eszménye, valamint a pétervári napóleoni despotizmus között, amely nem mondhat magáénak csak szomorú történeti szükségszerűséget, múlékony hasznosságot és egyetlen egy elvet sem." Herzen szerint a liberalizmus „egzotikus virág, mely nem él meg orosz földön". Ugyanakkor a nép mái- mozgolódik a nemesség ellen. „A mozgás, a haladás pártja a parasztok emancipációját kéri, és elsőként hajlandó jogait feláldozni." A cár ingadozik „kívánja az emancipációt, ugyanakkor akadályozza azt". Mert: „Megértette, hogy a parasztok emancipációja a föld emancipációja, ez pedig társadalmi forradalomhoz vezetne és így szentesítené a paraszti kommunizmust." Ez a jövő záloga: „Most értékelheti csak Uram, milyen boldogság Oroszországnak, hogy a földközösség nem bomlott fel, az egyéni tulajdon nem rombolta szét a kommunista birtoklást, milyen boldogság az orosz népnek, hogy minden politikai mozgalmon kívül maradt, kívül az európai civilizáción, mely óhatatlanul aláásta volna a községet, ma pedig ő maga a szocializmuson keresztül eljutott saját tagadásáig." Sem Európa, sem Oroszország nem talált megoldást egyén és állam antinómiájára: „E kérdés jelenlétével kezdődik a mi egyenlőségünk." És itt fedi fel Herzen az egymásrautaltságot is: „Mi oroszok, akik átmentünk az európai civilizáción, csak eszközök vagyunk, emeltyűk, tolmácsok az orosz nép és a forradalmi Európa között. A jövő Oroszországának embere a muzsik, a megújult Franciaországé a munkás." Most az orosz parasztnak „az utolsó menedékhelye" a község, és Michelet ezt tagadja meg tőle - fakadt ki Herzen. „így Ön ezt a szegény népet nem a tudomány értékelésének szolgáltatja ki, hanem a többi nép megvetésének, amelyek bizalommal és szeretettel olvassák az Ön szép legendáit." Herzen érdekes módon nem hivatkozott Michelet „A nép" című müvére, bár ismerte és orosz liberális körökben is ismerték azt,128 ugyanakkor olyan értékeket mutatott fel az orosz világból, amelyek illeszkedtek vitapartnere értékvilágába. Hogy hasson rá, ezért is hangsúlyozta a család szerepét: „A család nagyon fejlett minden szláv népnél: talán ez eme faj konzervativizmusának magva, tagadásának határa. A közösen birtokló család a község prototípusa." A kiscsaládok is inkább együtt maradnak. A nőt, ha megözvegyül jobban tisztelik. A paraszt gyakran megöli földesurát, ha ez beleavatkozik családja életébe egy kis „erotikus kaland "-dal. Herzen demokratikus pánszlávizmusa — paraszti vagy inkább nemesi — szocializmussal párosult.129 De nemcsak ennek védelmében érvelt. Talán az érintette a legközvetlenebbül, hogy Michelet milyen lekezelően írt az orosz irodalomról, hiszen ha az orosz valóságot nem is, de ezt jobban ismerhette volna. Márpedig:
