Századok – 1997

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019

1042 MISKOLCZY AMBRUS lizmus sem tudják elnapolni a társadalmi végzet beteljesedését." És hogy a kép még sötétebb legyen: „Egyetlen erkölcsi erő uralkodik, diktál és parancsol: a félelem, ennyi elég." A szabadság világa Herzen szerint: „a szabad és büszke" Anglia, Svájc és Piémont. Oroszország közben előretör: „Borzalmas vámpír, amely úgy tűnik csak azért létezik, hogy kilesse a népek és királyok hibáit. Tegnap láthattuk, majdnem eltiporta Ausztriát, miközben Magyarország ellen segítette meg, holnap láthatjuk, Brandenburgot orosz tartománnyá minősíti, hogy megtámogassa a berlini királyt," Ugyanakkor Oroszországot nem ismerik. „Egyesek a cár mindenhatóságáról beszélnek, a kormányzati nemtörődömségről, az alattvalók szervilizmusáról; mások azt mondják, hogy a pétervári imperializmus egyáltalán nem nemzeti jellegű, az uralkodó és a nemesség kettős igája alatt görnyedő nép elszenvedi, de nem fogadja el az elnyomást, nem semmisült meg, csak szerencsétlen. És mégis ugyanez a népesség az őt elnyomó kolosszus kötőereje. Mások azt hangoztatják, hogy az orosz nép részegek és helóták sokasága, és megint mások Oroszországban intelligens és tehetséges fajt látnak. Van számomra valami tragikus ebben a szenilis szórakozásban, amelyben az óvilág minden ősellenségét érintő fogalmat összekavar." Herzen szerint Róma örökkévalóságát is a kereszténység forradalmának hajnalán, a barbárok diadala előtt proklamálták. Miben rejlik ilyen helyzetben Michelet nagysága és gyarlósága? A következőkben: „Uram, öné az érdem, hogy először szólt Franciaországban a népi Oroszországról; Ön tette először kezét a szívre, az élet forrására; az Ön hatalmas géniuszának nyomására már majdnem napfényre került az igazság, amikor hirtelen, dühös mozdulattal visszavonta e testvéri kezet, és a forrás rögtön zavaros lett. Mély fájdalommal olvastam indulatos szavait. Szomorúan, nehéz szívvel, ám — megvallom — hiába kerestem a történészt, a filozófust és mindenekfölött az embert, aki szeret, és akit mind ismerünk. Sietek azonnal kimondani; tökéletesen értékelem az Ön felháborodásának okát: a szerencsétlen Lengyelország iránti rokonszenv beszélt Önből. Mi is ismerjük, Uram, a lengyel testvéreink iránti rokonszenvet, és ez nálunk nemcsak együttérzés, hanem lelkiismeretfurdalás, szégyen." De — hangsúlyozza Herzen — nem lehet feláldozni egy szintén szerencsétlen népet. „Szép dolog megbocsátani ellenségeinknek, de emberibb dolog őket megérteni, mert megérteni: felmenteni, rehabilitálni, kiengesztelődni." Herzen szerint az 1830-i lengyel „forradalom" alatt az orosz nép nem gyűlölte a cár elleni lázadókat. Az orosz fiatalság pedig lelkesedett a felkelőkért. Az orosz közíró számára Mickiewicz a nagy jó példa. Az ő filológiai és történeti munkái „más irányt adtak az eszméknek". Herzen is őreá épített. Az ő szláv szolidaritásának orosz parafrázisával kísérletezett. Az orosz közíró eszméi az ún. demokratikus pánszlávizmus felé mutattak, bár gondosan kerülte ezt a kifejezést, miközben a szláv népek föderációjáról és szolidaritásáról igenlően értekezett. Ennek hőseként M. Bakunyint mutatta be, akit Michelet is sokra tartott. Herzen természetesen úgy vélte Oroszország nélkül nincs jövője a szláv világnak: „magába olvasztaná a germán elem, osztrákká válna, nem lenne ő maga". Herzen nem fogadta el Michelet-nek azt a nézetét, hogy „egész Európa egy személy, minden nemzet annak egy nélkülözhetetlen szerve". Ezzel szemben a