Századok – 1997

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019

JULES MICHELET LENGYEL ÉS OROSZ LEGENDÁJA 1848-1851 1041 ház őreként a bejáratnál megállítja ezt a pokoli Messiást, aki Isten nevében érkezik."12

3 Jules Michelet kelet-európai legendái nem válthattak ki olyan hatást, mint szerzőjük várt. Ha Custine sziporkázóan szellemes és gyilkosan szatirikus oroszországi útibeszámolójára gondolunk, és ebben látjuk a mércét, akkor Michelet írása aligha felelhetett meg a szalónigényeknek. A csevegéshez szokott olvasó nem szereti, ha hallgatóvá teszik. A manierista stílus is csak zavarhatja, és aligha értékeli, ha az ismétlődő gondolatok áradatában, egy-egy — mai szöveggondozója által értékelt — alexandrinusra lel.124

Népkönyvnek pedig épp ily kevéssé lehetett alkalmas. A siker el is maradt. Az orosz legendát, bár önálló kiadványként nem jelent meg, mégis lefordították angolra, és még 1851-ben kiadták Londonban.12

5

Nem tudjuk, milyen visszhangot váltott ki. Valószínű nem reagáltak rá. Az orosz kormányzat sem adatott rá választ, mint hajdan Custine könyvére. A lengyel legendára viszont még mielőtt egészében megjelent volna a sajtóban, A. I. Herzen, az egyre ismertebb orosz emigráns válaszolt, még 1851-ben, Nizzában kiadott nyílt levelében. E brosúra címe: „Az orosz nép és a szocializmus."126 Herzen bizalommal fordulhatott Michelet-hez, hiszen mégis ez volt az első francia közíró, aki a Szibériába deportált oroszok és lengyelek sorsközösségére felhívta a figyelmet.127

Dicséret és vád szőtte át Herzen érvelését. „Ön oly közmegbecsülésnek örvend, nemes tolla alá toluló szavait oly bizalommal fogadja az európai demokrácia, hogy nem hagyhatom válasz nélkül, abban az ügyben, amely legmélyebb meggyőződésemet érinti, az orosz nép Ön által adott jellemzését." Először is kérdés formájában vádolta részrehajlással Michelet-t, mintha nem döntötte volna el: „A hivatalos Oroszországról akar-e Ön beszélni, a kirakat-birodalomról, a bizánci-német kormányzatról?" Csakhogy — hangsúlyozza Herzen — Michelet az orosz népről szólt. „A szegény orosz népnek nincs senkije, ki szavát emelné érdekében, kérdezem hát Uram, nem lenne gyávaság, ha ilyen helyzetben hallgatnánk?" Márpedig: „Mi jelen vagyunk, mi, akik egyedül abból a célból hagytuk el Oroszországot, hogy Európában hallassuk a szabad orosz igét. A szó számunkra kötelesség, amikor egy nagy és jogos tekintélyű ember azt mondja nekünk, hogy »állítja, esküszik, be fogja bizonyítani, Oroszország nem létezik, az oroszok nem emberek, hiányzik belőlük az erkölcsi érzék«." Es mindezt akkor, amikor „Oroszország számára a nagy kérdés: to be or not to be nemsokára eldöntetik". Oroszország pedig hatalmas: ő a protektora a Török Birodalomnak, Németországnak és francia rendnek is - Herzen szerint. Ugyanakkor: „Európára borzalmas kataklizma vár. A középkor világa véget ér, a feudális világ elhal. A politikai és vallásos forradalmak saját tehetetlenségük terhe alatt kifulladnak, nagy dolgokat vittek végbe, de nem feleltek meg feladatuknak; az oltárt és a trónust megfosztották presztízsüktől, anélkül hogy megvalósították volna a szabadságot; vágyakat gyújtottak a szívekben, anélkül hogy kielégítésükre bármi eszközt nyújtottak volna. Parlamentarizmus, protestantizmus, mindez csak halogatás, ideiglenes üdv, gátemelés, ami csak néhány pillanatra tartoztatja fel a halált és a születést. Ennek az időnek vége. 1848 óta látható, hogy a római jog remineszcenciái, gyatra törvényesség, sovány deista filozófia, meddő vallásos raciona-