Századok – 1997
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019
1036 MISKOLCZY AMBRUS nek: ne alkalmazzanak közvetítőket: gazdatiszteket, felügyelőket, hanem ők maguk foglalkozzanak gazdaságukkal. „Ez a nép többet kér önöktől a szabadságnál, többet a tulajdonnál, melyet már olyannyira kiérdemelt, többet a társadalmi egyenlőségnél - főleg barátságot kér." Miért ne szeretnék honfitársaikat azok, akik eddig hóhérjaikat szerették? - kérdi Michelet, aki a régi Lengyelország idilljét elevenítette fel: „A parasztnak minden oka megvan, hogy szeresse az Önök régi Lengyel Köztársaságát, mely oly csekély adót kért, a maihoz viszonyítva", és fegyveres védelmet biztosított, Franciaország zászlai alatt pedig együtt harcoltak, a nép is nemessé emelkedve, lovagként. Menjenek, világosítsák fel a népet, beszéljenek neki a múlt hőseiről. De vigyázzanak a katolicizmusra: ez tette tönkre Írországot és Spanyolországot és Lengyelországot. „A katolicizmust a lengyel nemzetiség lényeges vonásává téve, eltávolítják Önöktől fiatal dunai testvéreiket, a szlávokat, a görög egyház fiait, akik, ha Lengyelország idegennek nyilvánítja őket a vallási különbség miatt, Oroszországnak engedelmeskednek." Az emberiség legyen az oltárokra helyezett Isten - javasolta Michelet, mert „a világ vallása [...] mindenki üdvössége mindenki által, az emberiség testvéries segítsége az emberiség által. [...] nincs egyéni inkarnáció; Isten mindenkiben jelen van, mindenki Messiás". Ugyanakkor: „Az ellenség nem nagy dolog a közelgő küzdelemben. A félelmetes ellenség bennünk van, bennünk van a rossz, mitől félni kell! " E harcban az első áldozatot Lengyelország hozza, „mint mindig". És miután a lengyel nőket is további odaadásra, kitartásra szólította Michelet, a korabeli forradalmi várakozásoknak megfelelő nagy szabadságharcra szólított: „Újra önökön a sor." Hadd legyen Lengyelország Franciaország „társa és testvére. És ha megelőzi egy lépéssel, nem féltékenykedik. Azt mondja neki: »A te dicsőséged az enyém... Menjünk együtt az áldozatra, és magunkkal ragadjuk a világot. Hadd kövesse ez bennünk az emberi testvériség előőrseit!«"93 így ért véget a lengyel legenda, felvetve azt a kérdést is, vajon összhangba tudta hozni Michelet a francia nép kultuszát a lengyellel? Vagy csak eszköz volt számára a lengyel példa? Michelet kelet-európai diskurzusának elemzője szerint a Mester „magához ragadta Lengyelországot, miközben eltaszította", lengyel hősét — mivel ennek hősies önfeláldozása végül is sikertelen maradt — sem minden „sunyi megvetés" nélkül állította elénk. így Michelet lengyel legendája az példázza: „A francia gondolkodás gyarmati és az is marad, anélkül hogy ennek tudatában lenne."9 4 Ez az értékítélet annyira az elmúlt évtizedek tapasztalatainak a birtokában fogant, hogy az 1920-as évekből visszatekintő lengyel elemzőt éppenúgy meglepte volna, mint aki az 1970-es évekből néz vissza, mert mindketten annyira eszményinek tartották Michelet lengyelbarát érzéseit.9 5 Ezzel szemben vagy inkább emellett kétségtelen, hogy Michelet a francia forgatókönyv szerint láttatta a lengyel történelmet. Láttuk, eszmény és valóság feszültsége menynyire meghatározó mozzanat a múlt megelevenítésében. Ennek megfelelően saját hőseit sem kímélte. A leginkább talán dantonista volt, de Danton emberi gyöngeségeit sem kívánta leplezni. Sőt, egyenesen elmarasztalta, mert mikor másodszor megnősült, engedett fiatal feleségének: meggyónt és egyházi esküvőt kötött. Ugyanakkor Michelet így vetítette Dantonra saját elégedetlenségét, amiatt hogy felesége őt is az egyház iránti gesztusra kényszerítette: fia megkeresztelésére.9 6
