Századok – 1997

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019

1032 MISKOLCZY AMBRUS maga nem börtön, a cárizmus és pápizmus általános győzelme közepette? Ébredj és kelj fel. Fordulj ahhoz, amid van, ha nem is szentségből, legalább az emberiség iránti részvétből és a világ iránti gyöngédségből. Hogy neked is használjon az a sok önfeláldozás, amelyet elmesélsz. Ha a te újabb tanulmányaid nem emeltek fel téged eléggé, annak oka, hogy nem kapcsolódtak egymáshoz. A három legenda (a francia, a római, a havaselvi) nem vittek téged a kérdés lényegéhez. Áss, áss egész mélyig, ez: a rossz, Isten hamis megtestesülése egy pápában vagy egy pápacsászárban; Isten igaz megtestesülése egy népben, amelyet az ember-nép (hős, szent, mártír) képvisel."8

2

November elejére viszont olyan méreteket öltött a politikai szorongás, hogy a kiadó vissza akart lépni a legendák közlésétől. Michelet pedig egyik — nem tudjuk, kinek címzett — levelében, keserűen vette tudomásul: kiadója „nem meri tovább közölni" a lengyel legendát, amelyről már 30 000 prospektust is kinyomtattak, ugyanakkor abban bízott, ha „barátaink" a kiadónál érdeklődnének, akkor ez „elgondolkozna".8

3

Nem tudjuk, mi történt, de két hét múlva meg is jelent a könyvecske: „Lengyelország és Oroszország. Kosciuszko legendája" címmel, az 1794-i lengyel függetlenségi harc hőséről, aki megpróbálta megakadályozni a már megcsonkított Lengyelország teljes felosztását. Hogyan látta a legnagyobb francia történész a kelet-európai fejlődést? - mert a lengyel legenda mindenekelőtt erről szól. Michelet Tadeusz Kosciuskót az erkölcsi jó példájaként állítja olvasói elé, aki „hős, szent, egyszerű" volt. Hiszékenység, gyermeki könnyedség jellemezte. A lengyelek szemére is hányták: nem élt diktátori hatalmával, nem számolt le az árulókkal. „De vajon ezek a hibák egyéni hibák vagy egy nemzet hibái?" Vajon több „polgári szigorral" megmenthette volna Kosciusko Lengyelországot? - kérdezte Michelet, és csak nemmel válaszolhatott. Viszont a lengyel szabadsághős „rendkívüli jóságá"-ban jövőalakító erőt látott. „Egyrészt megnyerte valamennyi nemzet szívét, sokan győződtek meg arról, hogy az abszolút emberi jóság egy lengyelben élt. Másrészt ebben az emberi erkölcsi nagyságban, Lengyelország oly szerencsétlenül elválasztott társadalmi osztályai közös eszményt találtak és új egyesülési pontot." Amikor harcba vitte népét — földesurat és parasztot egyaránt —, minőségi változás történt: „Lengyelország addig csak hősies nemesség volt, ekkor nemzetté vált, nagy és lerombolhatatlan nemzetté."84 Lerombolhatatlan nemcsak „az emberi nemnek tett szolgálataival, Isten előtt szerezvén erkölcsi okot, legitimitást és jogot a létre, hanem azért, és főleg azért, mert Európa egy személy lévén, mindegyik nemzet egy-egy képesség, hatalom, cselekvési forma, olyannyira, hogy ha feltételezzük egy pillanatra egyik nemzet legyilkolását, az történne Európával, mint egy élőlénnyel, melynek tüdejét szétroncsolják, agyának egy részét megsértik".8

5

Michelet nem állította, hogy Lengyelország felosztása ilyen gaztett volt, inkább sugallta, hogy ilyen lehetett volna. És ez nem az osztozkodó hatalmakon múlott. Mert „Lengyelország [...] él. Egyedül ő él Északon, más senki. Oroszország nem él". Sőt: az orosz kormány „Lengyelországot csak felosztotta, erősebb életet adott neki, de a valóságban Oroszországot semmisítette meg" - mert „borzasztó erkölcsi semmi lejtőjén gördült le", a barbárságba jutott vissza, a jobbágyságból az antik rabszolgaságba. Michelet szerint egy-két kivételtől eltekintve az orosz irodalom utánzás, a bürokrácia pedig mes-