Századok – 1997

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019

1026 MISKOLCZY AMBRUS megkapta „A francia Forradalom történeté"-t: „Végre a francia Forradalom kilép a legendából, a regényből, a factumból és a pamfletből, megérkezik a Történelembe; úgy tűnik ez az a nap, amikor szétterjed a világon. Nagyjából ilyennek álmodtam, amilyennek On bemutatja [...]. Végre, ki merem mondani, rehabilitálta a Forradalmat, amelyet Thiers, Mignet, Droz oly silánnyá tettek [...]50

Hála az égnek, megszabadult a Forradalom vezetőitől; a Sieyèsek, Mirabeauk, Barnave-ok, a girondisták és Danton, és a Hegypárt, nem mások mint gyakran nagyon kis emberek. Marat-t és Robespierre-t, valamint a jakobinusokat értéküknek megfelelően ítéli meg. Ön megoldotta azt a nehéz problémát, amelyet engem is foglalkoztatott, amikor feltettem a kérdést, milyennek kell lennie a Forradalom Történetének: forradalmibbnak kell lenni, mint a dráma valamennyi szereplője és mérsékeltebbnek, mint Danton és a girondisták, józanabbnak, mint az alkotmányozók, nagyobb népbarátnak, mint Fréron és Marat, puritánabbnak, mint Robespierre. [...] Különös dolog! ez a transzcendentális spiritualizmus — amely önt uralmában tartja és engem átjár —, teljesen ismeretlen a mi vallásos TartufTe-jeink, egyházi íróink, egyetemi filozófusaink számára. Egy ember az, aki Istennek személyes ellenségeként híres, aki egyházellenes története után, nekirugaszkodik, hogy a világ elé tárja a nép és az Emberiség lelkének hatalmas eszméjét!"51

Ennél nagyobb elismerést aligha kaphatott Michelet. Proudhon plebejusi származásával az írástudó és a nép egységét képviselhette - volna. Hiszen a társadalmi anarchiát: az állammentes társadalmiságot hirdető próféta — jobb híján — elfogadta a napóleoni legendával diadalmaskodó bonapartizmust. Ezért is Michelet okkal érezhette, hogy a jog és kegyelem szintézisét máshol és máskor kell keresnie, és mégis ott és akkor Franciaországban, ha önmagához hű akart maradni. E szintézisre ugyanis — a michelet-i romantikus nacionalista eszmevilágban — Franciaországon kívül nem lehet példa, de lehetnek előzmények, amelyek a francia példát majd szükségessé tehetik. A legcélszerűbb, amit tehetett Michelet, nem volt más, mint a nagy ellenség: Napóleon Lajos ellen fordulni. Nem harsány politikai publicisztikával, hiszen azt tudta, hogy egy cikkel több vagy kevesebb nem számít; mint ahogy az sem vezetne célra, ha a gúny fegyverével próbálná kifigurázni a köztársaság elnökét. Azt kellett megtámadni, aminek Napóleon Lajos tüneményes emelkedését és hatalmát köszönhette: a legendát, a napóleoni legendát. Nem közvetlen cáfolattal, hanem ellenlegendákkal. A legenda vagy inkább ellenlegenda nem egyszerűen Michelet leleménye. Ö inkább csak felismerte, hogy a forradalmi propaganda eszköze, és még hatékonyabb lehet. Mielőtt ő maga hozzákezdett volna a legendák írásához, másokat buzdított, mint láttuk. Michelet biztatása termékeny talajra hullott. Legmeghittebb barátja, a harmincas életéveit taposó, Eugène Noël hozzá is fogott, miközben Rouen mellett kertészkedett. Nem véletlen látta benne a Mester 1847-ben „az eljövendő forradalom géniuszát", a Collège de France-on hallgatói elé példaként állítva őt, mert „mély lelki kultúrában él, eredeti tudós és népi kultúrában, könyvek és parasztok között, paraszt lévén maga is, aki mindenkinek élt a nyelvén és érti mindenki eszméit, mindenkitől tanulva, facipőben járkálva, Molière-rel vagy Rabelais-vel a zsebében".52

A választáson azonban ő is megbukott. 1848 folyamán inkább a