Századok – 1997

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Mítoszképzés és propaganda: Jules Michelet lengyel és orosz legendája (1848–1851) V/1019

JULES MICHELET LENGYEL ÉS OROSZ LEGENDÁJA 1848-1851 1025 erőt: „Akárcsak Fichte, a nagy professzor, a jénai vereség után és országának legnagyobb nemzeti szerencsétlensége után, a boldogságról kezdte előadásait."47 A hallgatóság megint a régi volt, legfeljebb fegyelmezetlenebb, mert — a helyi spicli szerint — nem álltak sorba, hanem igyekeztek minél hamarabb bejutni a terembe. Utolsó előtti előadására — 1851. február 27-én — 1200 érdeklődőből csak 5-600 foglalhatott helyet. De besúgónknak nemcsak a külsőségek iránt volt érzéke, a Mester gondolataiban is tudott olvasni, és jól érzékelte a köztársasági gondolat misztikáját is: „Azt hiszi, ellenségei a következőket mondják maguknak: Ez egy egyedülálló ember, akit nagyon elfoglal a Collège de France és Forradalmának története, el kell taposni, nem lesz ideje válaszolni; ez a mi uralmunk egyetlen akadálya. Michelet nem hagyja magát elbátortalanítani, a Forradalom által Franciaországnak kinyilatkoztatott sors beteljesedésébe vetett hite azzal a meggyőződéssel tölti el, hogy az igazság, amely most benne ölt testet, ha meghal, újra inkarnálódik, és az ő predesztinált hallgatói olyan nyelvet beszélnek majd, amelyen mi még csak dadogunk. Akkor pedig a világ elnyeri nagyságát és kiteljesedik a gondviselésszerű harmónia. Ez a régi mese, a szocializmus a szép eszmény, amely felé sodródik Michelet, talán saját maga ellenére."4

8 1851 márciusában felfüggesztették Michelet előadásait, majd egy év múlva a Collège de France-i tanárságától is megfosztották. Csakhogy időközben úgy érezhette új önkifejezési formát talált magának: a legendát. Jules Michelet legendaképző tevékenysége az ő válasza Franciaország válságára, arra, ahogy hazája válságát átélte. Amikor 1850 augusztusában némi elégedettséggel adott számot naplójának arról, hogy a szerelem munkájában — mindenekelőtt „A francia Forradalom történeté "-nek készítésében — eredményessé tette őt, ugyanakkor úgy érezte: „Egyvalami hiányzik. Természetem vagy a helyzet hibájából? Nem hiányzott sem az erő, sem a hevület, sem az élet (példa rá Dantonom); ami hiányzott az a lágyság, a nyugalom és a kegyelem, Istennek eme harmatja, amely egyedül tehet könyveket igazán népszerűvé." Isten elfordította volna az arcát tőle? Valójában csak Isten egyik arcára tekintett. Nem vette figyelembe a világmindenség egységét. Mert „A vallásokban a következő alternatíva jut kifejezésre: a férfi vallások, hősiesek, amelyek az egyéniséget szervezik; a női vallások, amelyek a társadalmiasságot szervezik, a testvériséget készítik elő. A férfi vallások az egyéniességet a jog révén szervezik, a női vallások az egyéniséget a kegyelemmel éltetik. A történelemben, mint az élettel foglalkozó valamennyi tudományban a nemek általános törvénye uralkodik." Ez a kegyelem tehát nem isteni adomány, hanem az élet teljességében rejlő adottság, a keresztény gondolkodás bűvkörén belül. Mert meg kell lelni, és erre nincs biztos tudás, legfeljebb a bizonyosság: a hit bizonyossága. Michelet úgy érezte, hogy a Forradalomnak köszönhetően megvalósul a törvény és a kegyelem igaz házassága.49

A szimbolikus térben győzött is már Michelet forradalma. Az a Joseph Proudhon, akit nem egyszer kommunistaként aposztrofált, kiforgatva a tulajdonról szóló nézeteit (holott a francia szocializmus atyja ismert mondása — „a tulajdon lopás" — ellenére a kistulajdon híve volt) 1851. április 11-én kelt levelében így köszöntötte, amikor