Századok – 1997
Tanulmányok - Gergely András: A magyar ügy és a magyar diplomácia Frankfurtban1848 nyarán V/991
1006 GERGELY ANDRÁS áll, nincs mit tenni. Az kéne még csak, hogy csapatokat és pénzt adjanak nekik."69 (Az utalás nyilván a magyar országgyűlés szentesítésére váró hadügyi és pénzügyi törvényjavaslataira vonatkozik.) Szalay pozíciója abból az irányból rendült meg, amire nem számított: Bécsből. Az ottani kormány — s ezt a csak Frankfurtra figyelő Szalay nem vette észre — megerősítette helyzetét, s az itáliai győzelmek után immár a „magyar kérdés" rendezésére törekedett. A szláv többségű Reichstagban csak ilyen politikához remélhetett támogatást. A követküldés ebben a helyzetben olyan kihívás volt, amelyet a kormány nem hagyhatott azonnali válasz nélkül, hiszen forma szerint a külképviselet szétválasztásához — a nádornak adott időleges teljhatalmon kívül — csakugyan hiányzott a jogi alap. Az újságok és János jelentése mellett egy felháborodott hangvételű névtelen magyar feljelentése is eljutott Wessenberghez, amely követelte az anomália megszüntetését: „van a magyar királynak mint olyannak joga arra, hogy Magyarország számára diplomáciai képviselőt küldjön külföldre? Avagy alter egoja, a nádor megteheti ezt?" És a birodalmi kormányzó — folytatódik a feljelentés —, a főherceg, aki a császár alattvalója, állásának és kötelességének megfelelően jár-e el? Ausztria integritása forog itt kockán, amely talán szükségessé tenne egy interpellációt a Reichstagban - ajánlja a beadvány írója.7 0 A frankfurti hivatalos osztrák diplomácia, a követ cseréje folytán, némi késéssel reagált az eseményre. Szeptember 2-án kapta meg Bruck követi kinevezését, s rögtön felhívja a figyelmet a következőkre: „Már május hónap folyamán a kir. magyar minisztérium két küldötte átadta megbízólevelét a tisztelt nemzetgyűlésnek, amelyből egy nyomatot mellékelek. Csak Szalay űr maradt közülük folytonosan itt, és ezekben a napokban megint csak átadta megbízólevelét a birodalmi kormányzó őfőméltóságának. Egybeesik ezzel Eisenmann képviselő interpellációja, hogy tudniillik a birodalmi minisztérium megfontolta-e, hogy oly gyorsan, amint csak lehetséges, egy német követet küldjön Pestre, hogy Magyarország önállóságát elismerjék. Nincs arra szükség, hogy Nagyméltóságodat e folyamat horderejére figyelmeztessem", mindenesetre mielőbbi instrukciókat kér.71 Az izgatott reakciók érthetők: a Habsburg-birodalom központosított formában történő helyreállítását lehetővé tevő két fennmaradt pillér (a hadsereg és a diplomácia) egyike után most másikát bontotta meg a magyar követküldés. És a bécsi kormánynak nem volt nehéz dolga, hogy Frankfurtban akaratát érvényesítse. Szeptember 7-én Ferdinánd — nyilván Wessenberg által fabrikált — ellenjegyzetlen, magánjellegű levelet írt unokaöccsének, Istvánnak, amelyben közli: „a legnagyobb megütközéssel" jutott tudomására, hogy a magyar minisztérium követi címmel meghatalmazottat küldött Frankfurtba. Az összmonarchia egységével ez a lépés összeegyeztethetetlen, ezért az eljárás „leghatározottabb kárhoztatásomat idézte elő". Felhatalmazza tehát Istvánt, hogy „magyar minisztériumát" térítse vissza működésének korlátai közé, és közli vele is, Frankfurttal is, hogy „a jövőben sem lehet senki olyat diplomáciai képviselőmül elismerni, aki megbízólevelét nem külügyminiszteremtől kapta". Forma szerint megkímélték a nádort; az uralkodó nem a saját, hanem bécsi külügyminiszterének aláírását követeli meg a
