Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Dr. Gergely Ernő: A magyarországi bányász munkásmozgalom története (1867–1944-ig) (Ism.: Mucsi Ferenc) IV/987

987 TÖRTÉNETI IRODALOM a közvélemény. Mindenki elolvassa reggel a kávéja mellett a lapokat, és egész nap azzal a bölcsességgel kérkedik, melyet onnan merített". Ez az úgynevezett orosz közvélemény tehát röviden és egyszerűen felülről vezérelt, ahogy az egész orosz fejlődés. Márpedig a közvélemény oda-visszacsatolást feltételez. Ez pedig II. Sándor Oroszországában, s tegyük hozzá, később sem működött. így Czövek István könyvének nagyobbik része nem a közvélemény és a hatalom viszonyáról szól, hanem egy image-kutatás eredményeit olvashatjuk. Igaz, ebben a műfajban a legjobbak egyikét. Majoros István Dr. Gergely Ernő A MAGYARORSZÁGI BÁNYÁSZ MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETE (1867-1944-IG) Friedrich Ebért Alapítvány, Budapest, 1995. 272 + 16 o. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Friedrich Ebért Alapítvány közös vállalkozásában, az utóbbi Szakszervezeti Projektjének támogatásával látott napvilágot Gergely Ernő szolid terjedelmű monográfiája, amely a kiegyezéstől a második világháború végéig tekinti át a magyarországi bányász munkásmozgalom történetét. A szerző alapos ismerője a hazai bányászság történetének. Az elmúlt másfél-két évtizedben több tanulmányban és monográfiában vizsgálta a magyarországi bányásztársadalom történetét, a szénbányászok élet- és munkakörülményeit, megírta a bányász szakszervezet történetét, foglalkozott a bányászélet néprajzi, művészeti és irodalmi vonatkozásaival, hozzáfogott a nevezetesebb magyarországi bányavárosok történetének feldolgozásához. Jelenlegi munkája szinte enciklopédikusán foglalja össze saját korábbi kutatási eredményeit, de ki is egészíti mindazokkal a levéltári és könyvészeti forrásokkal és feldolgozásokkal, amelyek kapcsolódnak a monográfia témájához. Ahhoz a témához, amelyet széleskörűen értelmez: előadását nem szűkíti le a bérmozgalmak, sztrájkok, tüntetések leírására és elemzésére, hanem — korszakonként — alapos áttekintést nyújt a gazdaság helyzetéről, a bányászat helyéről és súlyáról egy-egy adott gazdaságtörténeti szakaszban; ezzel összefüggésben részletesen elemzi a bányászat technikai eszközeinek fejlődését, alkalmazását, a munkahelyek létrejöttét és fejlődését, a bányászok létszámbeli növekedését, szakmai összetételét, igyekezvén esetenként lehetőleg pontos demográfiai adatokkal bemutatni a „közeget", amelynek mozgását, szervezkedését, fellépéseit, harcait a későbbiekben ábrázolja. Pontos „látleletet" kapunk (ismét: korszakonként) a munkaviszonyokról: a bérek, a munkaidő, a munkafeltételek, a női és a gyermekmunka helyzetéről; a balesetek, a munka-egészségügy, a szociális biztosítás körülményeiről, a bányásztelepek életében fontos szerepet játszó lakásviszonyokról, esetenként a kivándorlásról is. Erre az alapozásra épül rá — szintén korszakonként — a bányamunkás szervezkedés történetének bemutatása: a bányatársláda reformjáért folytatott hosszas küzdelmektől az országos szervezkedési kísérleteken át a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének elég kései, 1918 januári megalakulásáig. Ezek, a szervezkedés szabadságáért folytatott harcok már természetszerűleg összefonódtak a bányászok helyzetének, élet- és munkakörülményeinek javításáért szívósan meg-megűjuló küzdelmekkel. Egy-egy sikeres sztrájk nagyot lendített a szervezkedésen, megnőtt a taglétszám, megerősödött a helyi vagy akár az országos szervezet is. Az erős szervezet pedig sikeresebben tudott harcolni tagjainak érdekeiért, munkaviszonyaik, bérezésük, lakáshelyzetük javításáért. Ezek a küzdelmek általában rendkívül kedvezőtlen feltételek között folytak. Bár az ipari forradalom kibontakozása —jó 100-120 évvel ezelőtt — nagy lendületet adott a bányászat (főként a szénbányászat) fejlődésének, a bánya- és kohóiparban alkalmazott munkások vidékenként szétszórt munkahelyeiken a csendőrség kemény ellenőrzése mellett csak szívós és nem egyszer véres harcok árán értek el kisebb-nagyobb szervezkedési és/vagy munkaügyi sikereket; a „boldog békeidőkben" a liberális államhatalom egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel a pécsvidéki, a zsilvölgyi, vagy a brennbergbányai megmozdulások szervezőivel és részvevőivel. Az első világháborúban a bányákat militarizálták; a munkásokat katonai fegyelemnek rendelték alá. 1916-ban 9000 Petrozsény környéki bányász sztrájkját katonai eszközökkel törték le, vezetőik közül hét embert halálra ítéltek, de a szociáldemokrata párt közbenjárására az ítéleteket